Honda

Sármos lett a robogók Priusa

2017.12.01.

A motorkerékpár ipar jól láthatóan évtizedes fázis késésben van ökológiai szempontból az autóiparhoz képest. Nyílván a kétkerekűekkel kapcsolatos környezeti problémák kevésbé durván, élesen jelentkeztek, így talán kisebb volt a késztetés a zöld megoldások elterjesztése iránt. Egészen konkrétan 1997-ben jelent meg a világ első szériában gyártott hibrid autója a Toyota Prius amely kifejezetten innovatív de mondjuk ki, rendkívül csúnya jármű volt. Most, húsz év elteltével, tehát konkrétan két évtizedes fázis késéssel mutatkozott be a világ első sorozatban gyártott hibrid (benzin-elektromos) hajtású robogója a Honda PCX hibrid. 

Képre kattintva galéria nyílik!

Húsz év késés - ami nem kevés, viszont a PCX nem csak rendkívűl innovatív, de igazán szemet gyönyörködtető kétkerekű divat ikon is. Két évtized tehát elég volt arra, hogy kiderüljön: ha környezettudatos járművekre akarják ültetni az embereket akkor nem elég jót csinálni, de szépet, divatosat is kell. A másik nagy különbség, hogy míg a Prius két évtizeddel ezelőtt egy vadonatúj hibrid brandként érkezett a Honda PCX belső égésű változata már évek óta a világ egyik kedvence. Egyébként a Honda amúgy is hajlamos a világcsúcsokra. Autóban a CRV és a Civic hosszú évek óta állandó szereplője a globális top 10-nek, míg a legendás kétkerekű a Super Cub messze-messze minden idők legnagyobb darabszámban gyártott motorkerékpárja, amely lassan eléri a száz millió eladott példányt. 

A világ első hibrid robogója, a kétkerekűek Priusa egyébként éppen most, a napokban zárult milánói motorkiállításon mutatkozott be meglehetősen szerényen. A Honda egyszerűen csak bejelentette, hogy ezentúl a világ egyik kedvenc robogója a PCX hibrid és elektromos változatban is elérhető lesz. Túl sok szót nem ejtettek arról a - vélhetően - hosszú éveket és euro milliárdokat felemésztő fejlesztésről aminek segítségével eljutottak oda, hogy minden külső jelet nélkülözve helyezték el a XXI. századi műszaki tartalmat ebbe a bájos kis kétszemélyes kétkerekűbe. 

Vannak olyan jóslatok amelyek szerint a motorkerékpár és robogó ipar tartós leszálló ágban van, hiszen az emberek egyre nagyobb része engedheti meg magának az autót és - úgymond - kiment a divatból a motorozás. Lehet, hogy van ilyen tendencia, viszont hamarosan új szempontok adhatnak lendületet a robogózásnak. Egyrészt a nagy városok központjaiból egyre nagyobb mértékben tiltják ki és drágítják meg az autók behajtását. Másrészt az önvezető autózás elterjedésével lényegében a motorozás, robogózás őrizheti meg az önálló vezetés élményét az emberek számára. Az idei milánói motorkiállításon az EICMA-n nem is látszódott semmifajta dekadencia. Még felsorolásszerűen sem mernék vállalkozni arra, hogy bemutassam hány száz újdonság, újítás, innováció, trend és divatirányzat jelent meg a kétkerekűek legnagyobb évenkénti seregszemléjén. A hibrid Honda PCX amely kétségkívűl az idei év legnagyobb újdonsága szerényen megbújt ezek között. Úgy tűnik a Honda bőven megelégszik azzal, ha következő években ötven-hatvan millióan csendben, rendben megveszik új modelljüket. A csillogásról, az ajnározásról pedig hajlandóak lemondani.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....