Scania

Scania: ismét Lehoczki Attila volt a nyerő

2018.09.26.

A júniusi legeredményesebb Scania járművezető megismételte a nyár eleji teljesítményét, megnyerte a CO2NTROL CUP 2018 augusztusi fordulóját is.

Három hónapon keresztül tartott a verseny a 880 magyar járművezető között, mely idő alatt teljesítményüket a flottamenedzsment-rendszer adatai alapján kiértékeltük és a legjobbakat díjaztuk. A napi munkavégzés közben a résztvevők vezetési stílusának hatékonysága számított, és az így, a flottamenedzsment-rendszerből nyert üzemelési adatokat kielemezve kerültek ki a legjobbak és azok, akik a legnagyobb fejlődést érték el.

Amellett, hogy dicsőséget szerzett magának a júniusi, júliusi és augusztusi legeredményesebb járművezető, a díjként járó 150 eurós Scania utalványt levásárolhatja a Scania márkaszervizeiben. A helyszín nem változott a júniusihoz képest, ugyanis szintén a Triberg General Kft. telephelyén történt az augusztusi oklevél és utalvány átadása Lehoczki Attilának, a cég és a hónap legjobb pilótájának. Az R 500-as Scania és sofőrje kihozta magából a legjobbat az ömlesztett árufuvarozás közben megtett sok-sok kilométeren.

Attila az újabb kitüntetésről így vélekedett: „A verseny során nem egymással mint járművezetőkkel kellett versenyeznünk, annál is inkább a forgalmi- és útviszonyokkal. Ezek mentén kellett megmutatnunk, hogy a Scania gyártó által elvárt adatokat tudjuk-e hozni és tartani. Azt is mondhatnám, hogy velünk szemben van egy teljesítményi követelmény, aminek meg kell felelnünk, és bizonyítanunk kellett, hogy ezeknek képesek vagyunk-e megfelelni. És azt hiszem, én már második alkalommal is bizonyítottam, hogy ez lehetséges. Életem során nagyon sok járművel dolgoztam eddig, de számomra Európa legjobb tehergépjárműve a Scania.”

Ezzel lezárult a SCANIA CO2NTROL CUP 2018 nyári versenysorozata, melyen három ország, Magyarország, Szlovákia és Csehország 2181 járművezetője mérte össze vezetői képességét.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2018.10.23
Közúti baleset résztvevője volt Peter Pellegrini szlovák kormányfőt szállító gépkocsi kedden....
2018.10.23
Hűtőfolyadék-szivárgás által okozott gyulladásveszély miatt világszerte 1,6 millió autót hív vissza....
2018.10.23
A szocsi versenypályán is kipróbálta az új elnöki limuzint Vlagymir Putyin, aki a felvételek....
2018.10.23
Számos lezárásra, forgalomkorlátozásra kell számítani az október 23-ai rendezvények miatt a....
2018.10.23
Az austini nagydíj után a Mercedes brit versenyzője néhány napot az Egyesült Államokban töltött és....
2018.10.23
A hosszú hétvégén is sok baleset történik, tegnap például minden órára jutott egy súlyos karambol....
2018.10.22
A Mercedes-Benz az egyik legszínesebb standdal büszkélkedhetett a Párizsi Autószalonon. A csillagos....
2018.10.22
A BelkaCar moszkvai carsharing cég bejelentette, hogy 150 KIA Rio X-Line gépkocsival bővült a....
2018.10.22
Jovcho Savov Bulgáriából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2018.10.22
Kínai partnerével, a SAIC-cal közösen olyan autógyárat épít a Volkswagen Kínában, ahol kizárólag....