Lexus

Scott Pruett, a Lexus élményfelelőse

2018.09.04.

Észak-Amerika egyik legsikeresebb autóversenyzője nélkül ma talán nem léteznének Lexus F modellek. Scott Pruett a verseny- és a tesztpályán egyaránt kulcsfontosságú szerepet töltött be a Lexus sikerében.

Nagy biztonsággal állíthatjuk: egyetlen ember sincs a világon, aki többet vezette volna a Lexus LFA-t, mint Scott Pruett amerikai versenyző-legenda. Az idén 58 éves pilóta az észak-amerikai motorsport egyik legsikeresebb alakja, a Daytona-i 24 órás futam ötszörös győztese, aki a kezdet kezdetén csatlakozott a Lexus F modellprogramjához, hogy ott kamatoztassa több évtizedes tapasztalatát –munkája során pedig az összes nagyteljesítményű Lexust vezethette.

„A Lexusnak a kisujjában volt a fényűzés, akár a márka egészét nézzük, akár az egyes autókat. De ez nem elég: szenvedélyre is szükség van, azt pedig csak a nagy teljesítmény hozhatja meg. Semmi nem fogható a teljesítményhez” – emlékezett vissza Pruett az idei goodwood-i sebességfesztiválon adott interjújában. „Így aztán amikor a Lexus bemutatta az IS F-et, majd utána az LFA-t, amely a mai napig az egyetlen igazi japán szupersportkocsi, azzal minden másnál erőteljesebben bizonyították szenvedélyességüket.”

Ha valaki, Pruett tudja: 35-40 ezer kilométeren át hajtotta az LFA prototípusát, és ez még csak a fejlesztési fázis volt. Persze nem az F program volt Pruett első kapcsolata a japán luxusmárkával. 2004-ben egy Lexus-motoros Riley prototípus volánja mögött indult a Grand Am bajnokságban, és meg is nyerte azt – pályafutása során akkor már negyedszer. Az ezt követő években három további egyéni bajnoki címet szerzett a Lexusszal, majd 2007-ben és 2008-ban is elhozta a márkának a Daytona-i 24 órás futam trófeáját.

Ezzel a háttérrel az lett volna a meglepő, ha a Lexus nem kéri fel Pruettet, hogy működjön közre az IS F fejlesztésében. Neki köszönhetjük, hogy az első F modell önzáró differenciálmű nélkül is kiegyensúlyozott és kiszámítható volt. „Az IS F-nél tiszta lappal kezdtünk. A fejlesztés során egymás után vettük sorra a differenciálmű és a lengéscsillapítók lehetséges beállításait. Felmentem a pályára, és minden alkalommal keményen hajtottam az autót. Mindent tüzetesen kielemeztünk, és ezt egészen addig folytattuk, amíg tökéletes nem lett. Eleinte túlkormányzott volt a modell, nem lehetett száz százalékig bízni a hátsó tapadásban, aztán idővel ez is megoldottuk. Ez már csak így működik. A japán mérnökök soha nem pihennek. Éjjel-nappal tökéletesíteni akarják az autókat. Valóságos kézműves mesterek, minden autóra különleges feladatként tekintenek.”

Scott és a Lexus együttműködésének a csúcsa értelemszerűen a legendás LFA volt, amely még ma, egy szűk évtizeddel a megjelenése után is minden idők egyik legnagyszerűbb sportautójának számít. Pruettet már a közös munka elején lenyűgözte.

„Az LFA az első pillanattól kezdve tökéletes volt. Már a prototípus is mentes volt minden mechanikai hibától. A legtöbb szupersportkocsi-gyártótól ez nem mondható el, főleg, ha az ember olyan keményen vezeti az autóikat, mint én.”

„A legtöbbet a sebességváltóval kellett dolgoznunk, mert még nem volt kész a szoftver. A váltás sebességére és a váltási érzetre koncentráltunk. Ha beülsz és kipróbálod, nehézkesnek érzed, de ez így normális a szupersportkocsiknál. Erre a nyers, zsigeri, közvetlen érzetre volt szükségünk.”

Hiába volt azonban kiemelkedő az IS F, majd az LFA, ha sem a közvélemény, sem a sajtó nem gondolta helyénvalónak a sportos Lexusok koncepcióját. Újfent Scottra hárult a feladat, hogy meggyőzze őket az ellenkezőjéről.

„Folyamatosan küzdünk, és most már kezd látszani az elmúlt évek munkája. Persze nem várhatunk eredményt egyik napról a másikra. Sokan még ma is csak luxusmárkaként képesek a Lexusra gondolni, és végső soron az is. Ezért Amerika-szerte vezetéstechnikai oktatást tartok, ahol az emberek beülhetnek az F modellek volánja mögé.”

„El sem hiszik, milyen gyorsak, milyen kezesek a márka sportmodelljei. Hiába nagy szedán a GS F, olyan kiegyensúlyozott, mintha két kategóriával kisebb volna. A foglalkozások kezdetén látom az arcukon, hogy nem hisznek az egészben, de a program végén kezdik felfogni, hogy a Lexus legalább annyira szól a teljesítményről, mint a fényűzésről.”

Fotók: Lexus, speedsport.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....