SEAT

Seat el-Born: 420 kilométer egy töltéssel

2019.03.05.

A Volkswagen Group Night rendezvényén debütál a Seat el-Born, röviddel azelőtt, hogy a 2019-es Genfi Nemzetközi Autószalonon bemutatkozna a nagyközönségnek.

Az el-Born az első tisztán elektromos Seat, amely a Volkswagen Csoport Moduláris Elektromos Platformjára (MEB) épült. A tanulmányautó Barcelona egyik ikonikus városrészéről kapta a nevét. A járművet Barcelonában tervezték és a fejlesztették, a gyártása pedig a németországi Zwickau gyárában történik majd. A Seat lesz a második márka, amely egy tisztán elektromos, a Volkswagen Csoport Moduláris Elektromos Platformjára (MEB) épülő járművet mutat majd be. A modell várhatóan 2020-ban mutatkozhat be az egyes piacokon.

A Seat el-Born szíve az a 62 kWh kapacitású akkumulátorcsomag, amely akár 420 kilométeres hatótávot biztosít a tanulmány számára a hivatalos WLTP ciklus szerint. Ennek segítségével a 150 kW (204 LE) teljesítményű kocsinak mindössze 7,5 másodpercre van szüksége, hogy álló helyzetből elérje a 100 km/óra sebességet. A 100 kW egyenáramú villámtöltési lehetőségnek köszönhetően az akkumulátor mindössze 47 perc alatt 80 százalékra tölthető – ígéri a Seat.

Az autó belsejében – köszönhetően a tisztán elektromos hajtásrendszernek – a tervezők maximalizálták a térkínálatot, műszaki szempontból pedig a legkorszerűbb megoldásokat kínálja, mint amilyen a digitális műszerfal, vagy a műszerfal közepén elhelyezett 10 colos infotainment kijelző.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....