SEAT

SEAT: a márka víziója az autóvezetés jövőjére

2017.02.28.

– A SEAT a Mobil Világkongresszuson digitális ökorendszer keretében mutatja be a márka vízióját az autóvezetés jövőjére vonatkozóan. Ez új kapcsolatot tesz lehetővé a gépkocsi, annak vezetője és környezete között. Luca di Meo, a SEAT elnöke bemutatta a cég főbb fejlesztéseit az összekapcsolhatóság területén, és bejelentette, hogy a márka gépkocsijait 2018 és 2019 között felszerelik ezen újításokkal.

A valós idejű forgalmi előrejelzése, az útvonalra vonatkozó olyan ajánlások, mint éttermek, boltok, szolgáltatások, és a vezető programjától, elfoglaltságától függő javaslatok csupán néhányat jelentenek azon újdonságok közül, amelyeket a SEAT a Mobil Világkongresszuson bemutatott. A standra látogatók mobil telefonjaik konfigurálása után beülhetnek a SEAT szimulátorába és megtapasztalhatják, hogy milyen lesz a gépkocsivezetés a jövőben. A szimulátorra felszereltek egy előrejelző asszisztenst, ami a gépkocsivezetőknek segít optimalizálni idejüket, "kitalálja" igényeiket, és automatikusan megoldásokat kínál a konkrét helyzettől függően, még mielőtt a vezető vagy a felhasználók beülnének autójukba.

Az autóipar  három jövőbeni trendje az elektromos autóra váltás, az önvezető gépkocsi, és az összekapcsolt gépkocsi lesznek, melyek közül  a SEAT elkötelezett az összekapcsolhatóság mellett, annak érdekében, hogy a jövőbeni nagy kihívásokra adandó válaszok terén megfelelő módon tudja pozícionálnia magát. A SEAT a gépkocsik összekapcsolhatósága terén vezető céggé kíván válni, és ennek elérésére a márka  digitális ökorendszert hoz létre a felhasználói egyéni élmény személyre szabása és erősítése érdekében.  

„A SEAT célja, hogy előre lépjen és vezetővé váljék azon technológiák területén, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy a felhasználóknak könnyű, az összekapcsolhatóságot magában foglaló és egyénre szabható élményt kínáljunk. Olyan technológiákra gondolok, mint amelyeket ma bemutattunk, és amelyeket várhatóan 2018-2019-től kezdve beépítünk autóinkba”- jelentette be Luca di Meo. Az elnök által bemutatott, kérésre lekérhető funkciókra vonatkozó újdonságok között megtalálható az előrejelző navigáció kiterjesztett koncepciója. Ez a valós idejű navigációval összehasonlítva a közlekedési dugókat már akkor előrejelzi, amikor azok még ki sem alakultak, és alternatív útvonalakat javasol.

„Életünkből átlagban 2,5 évet töltünk a gépkocsi volánja mögött, és csúcsforgalomban a vezetési idő Barcelonában akár 50 %-kal is megnövekedhet. Az előrejelző navigáció megoldhatja ezt a problémát, de a jelenlegi navigációs rendszerek erre még nem képesek” mondja Luca di Meo. A vállalat által kifejlesztés alatt álló rendszerek  valós időben fogják összevetni a forgalmi adatokat olyan tényezőkkel,  mint az iskolák kezdési és zárási időpontjai, vagy a forgalmi helyzet egy-egy nagyobb esemény megrendezése esetén, vagy akár az időjárási viszonyok szerint előre jelzett forgalom.

Metropolis:   a Lab Barcelona, Pier01-ben 

Az egyik új  terület, ahol a SEAT a mobilitás területén kutatásokat folytat, a SEAT által működtetett Metropolis: Lab Barcelona, a Volkswagen-csoport hatodik nemzetközi kutatási központja, ami a meglévő öt korábbi IT labort követi Wolfsburg, Berlin, München és San Francisco után. Amint az Luca di Meo bejelentette, a laboratórium április 1-től működik.

„A Metropolis: Lab Barcelona a Pier01- ben helyezkedik el, a barcelonai Tech City központjában, ez számunkra ideális helyszín, mivel a város innovatív vállalkozási ökorendszere mellé tesz bennünket, és lehetővé teszi számunkra, hogy  megerősítsük együttműködési partnerségünket Barcelona városával” hangsúlyozta a SEAT elnöke.

Az első év folyamán 23 szakember fog itt dolgozni, beleértve a mérnököket, fejlesztőket és adat-specialistákat. A gépkocsikból, a „Barcelona, mint Okos Város” programból és a gyalogos forgalomból kinyert adatokat felhasználva fognak a mobilitási szolgáltatásokhoz kapcsolódó szoftvereket és algoritmusokat kifejleszteni. Ezek  célja, hogy a városi környezetben könnyebb, biztonságosabb és hatékonyabb kapcsolatot teremtsenek az emberek és a gépkocsik között. A Metropolis: Lab Barcelona  csapatát  az elkövetkező években kibővítik egészen addig, hogy elérjék az 50 magasan képzett profi szakemberből álló állomány szintjét.

 A Metropolis: Lab Barcelona szakértői azt a  SEAT flottát is használni fogják, amelyet a cég most „vet be”  Barcelonában az alkalmazottak számára létrehozott gépkocsi-megosztó pilot projektének beindításával. A flotta 10 e-Mii autóból áll,  ez a SEAT által a Mobil Világkongresszuson bemutatott elektromos hajtású gépkocsi prototípus után gyártott autókat jelenti. „A standunkon bemutatott gépkocsi lehetővé tesz számunkra, hogy teszteljük az elektromos gépkocsi technológiáját a megosztott használatú gépkocsik esetén. Ez nem azt jelenti, hogy ez lesz a mi első elektromos autónk, de ez ideális gépkocsi a barcelonai tesztek lebonyolítására”- hangsúlyozta  Luca di Meo.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....