Audi Q5

Show must go on - Audi Q5 hazai bemutató

2017.04.13.

Egy bestsellerhez méltó külső-belső megújuláson esett át a négykarikások legnagyobb darabszámban eladott kompakt SUV-ja. A sikermodell meneteléséhez a Q7-nél megismert technikai újítások arzenálja nyújt asszisztenciát, a cél nem más, mint a szegmens etalonjaként aratni tovább a babérokat.

Szöveg: Horváth Miklós, fotó: Audi AG, szerző

Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke szerint az első generációs Q5 sikerei után nem volt könnyű feladat megalkotni az utódmodellt, ezzel magyarázható talán a formatervi újításokban visszaköszönő visszafogottság. A szögletesség és az élesebb vonalak által dominált külső – annak ellenére, hogy az előd gömbölyded formavilágától nagyban eltér – valamiért nem teszi feltűnő jelenséggé az utakon az második generációs, immár csakis Mexikóban készülő újdonságot. Ennek oka talán abban rejlik, hogy a konszern és az Audi összes modelljén láttuk már az itt használatos küszöb felett és övvonal alatt húzódó fény-árnyék játékot, a singleframe hűtőrácsot, a lámpák felső vonalát összekötő éles vonalat. Ettől függetlenül látszik az új Q5-ösön, hogy fitness terembe járt, de az elődjéhez hasonlóan továbbra sem homályosít el lánykaszemeket a megjelenésével.

Szimpla fronthajtással és háromféle összkerék-hajtással is kérhető. A tesztnap indulási helyszíne Gianni belvárosi étterme volt, majd utunk a Mátrába vezetett - képre kattintva galéria nyílik

Az Audi konzervativizmusa egyébként már bizonyított, hiszen a 2008-ban megjelent és négy év után ráncfelvarráson átesett crossoverből 1,6 millió talált gazdára világszerte. A kezdetben csak ingolstadti gyártás a nagy érdeklődésre való tekintettel kiegészült egy-egy oroszországi, kínai, indiai és malajziai gyáregységgel, így korántsem kell félteni az X3-asnak, Jaguar F-Pace-nek és Mercedes-Benz GLC-nek hadat üzenő négykarikást. Az új modell alkatrészeinek gyártása és összeszerelésének lokációja a tengerentúlra, vagyis Mexikóba költözött, ebből hátránya csak akkor származhat a Q5-nek, ha Donald Trump beváltja ígéretét, és a „chicken tax” néven ismertté vált sarcot kiveti az USA határán túl sátrat vert autógyártókra is. A vízre bocsátott fenyegetés, ha révbe ér, akár 10 ezer dollárral is megdrágíthatja az új modellt a márka egyik legfontosabb piacán.

A 210 mm-es (Allroad drive select üzemmódban 280 mm-es) hasmagasság ellenére is 0,30-as a cw-érték, ami a SUV-ok között dicséretre méltó. A kerékjárati ívek alatt elvész a 18 colos abroncs

Az Audi AG tavaly októberben indította el a Q5 gyártósorait, de rajta kívül a másik két német prémium márka is tervez zöldmezős beruházást a közelben. A Ford esetében hatott a Trump-féle nyomásgyakorlás, ugyanis a márka januárban hírül adta, hogy 1,6 milliárd dolláros befektetéssel készül gyárat építeni másfél kilométerre a BMW területétől, San Luis Potosiban, később pedig megállapodtak, hogy inkább amerikai munkahelyek létrehozására fordítják az említett összeget. Az európai piacra szánt Q5-ösök tekintetében azonban nem kell tartani árnövekedéstől, ugyanis Mexikónak szabadkereskedelmi megállapodása van érvényben az Unió összes tagállamával, ezért jöjjenek a részletek!

Acél, vagy légrúgókkal (726.000 forintos opció), valamint passzív, vagy adaptív lengéscsillapítással is konfigurálható. A kompakt méretek egy meglepően tágas helykínálatot rejtenek

A 300 milliárd forintos beruházás egyik nagy előnye, hogy a jelenleg még csak 200 hektáron elterülő „okosgyár” minden szeglete be van drótozva, vagyis a San José Chiapában történő legapróbb mozzanatról is tudnak az ingolstadti bázis mérnökei. Az új Audi Q5 tehát ennek a high-tech digitális rendszernek a szülötte, azért várhatunk tőle sokat, mert olyan technológiai és logisztikai innovációk medrében zajlik a gyártás, amire még nem volt példa a márka életében. A 14 színben és 5 új felszereltségi szinttel érkező modell külső dimenziói a szélesség kivételével minden irányban gyarapodtak. A teljes hossz 34 mm-rel (4,66 m) a magasság 6 mm-rel (1,66 m), a tengelytáv pedig 12 mm-rel (2,82 m) lett nagyobb. Mindez annyit jelent a valóságban, hogy az új Q5 és bajor ellenfele (BMW X3) közel azonos külső méretekkel és belső helykínálattal vívnak a vásárlók kegyeiért, ugyanis mindkét járgány csomagtere 550 literes, teljes hosszban és tengelytávban pedig alig egy centivel erősebb az ingolstadti. A jelenleg futó X3-snál pedig az volt a nagy durranás, hogy méreteivel már az első generációs X5-ös szintjén van, ergo ugyanez elmondható az új Q5-ről is.

A kompakt prémium SUV-szegmens trónkövetelői között a BMW X3-as, a Mercedes-Bemz GLC és a Jaguar F-Pace modellek említhetők. A kitakarós mátrix LED lámpa felára 707 ezer forint

Szemből és hátulról is a vízszintes vonalak uralják a formát, ugyanez a szélességet erősítő orientáltság uralkodik a beltérben is. A műszerfal ismerős lehet az előző évben debütált modellekből, ezentúl a 12,3 colos virtual cockpit,  a 8,3 colos navi és infotainment, valamint  kézírást felismerő MMI is megtalálható az új Q5-ös opciós listáján. A műszaki újdonságok sorából az ultra technikával működő összkerék-hajtást, a gazdaságos motorokat és a csillapítás-szabályozással működő légrugózást, valamint a mátrix LED-es fényszórókat emelném ki. Az erőátviteli rendszer minden eleme új fejlesztésű, egyaránt finomodott a 6 fokozatú manuális váltó, a 7 fokozatú S-tronic és a 8 fokozatú Tiptronic is. Az Ultra technikájú összkerék-hajtás esetében a rendszer önműködően leválasztja a hátsó hajtást, és ha a helyzet úgy kívánja 2 ezred másodperc alatt újra aktiválja. Az automata váltók az üzemanyag takarékosság jegyében szabadonfutó funkcióval bővültek.

A műszerfal ismerős lehet az A4-es, Q7-es modellekből - a display nem érintős és nem tűnik el, ha leállítjuk a motort. Háromféle infotainmenttel és akár Bang-Olufsen hifivel is rendelhető

És ha már szó esett arról, hogy a formavilág nem feltétlen ég bele a retinánkba, nem árt megemlíteni, hogy az új Q5 tekintete és tudása viszont annál inkább nyomot hagy bennünk. Kiváltképp, ha az oldalanként 16 fénydiódás-egységből álló LED mátrix fényszórót is beikszeljük az extralistán. A 3-3 különlegesen formált tükör és a kamerával operáló rendszer 64 fokozatban tompítja a fénycsóvát, így garantált a vakítás nélküli fényárban autózás minden körülmények között. Hasonlóan a Q7-hez és az A4-hez, a közepes crossover is felszerelhető azzal a személyes útvonal asszisztenssel, mely képes „megtanulni” rendszeresen bejárt útvonalakat, majd az információkat a parkolási pozícióval és a napszakkal kombinálva javaslatokat tenni az optimális útvonaltervezésre, akár inaktív üzemmódban is. Komfort, biztonság, teljesítmény és/vagy menetdinamika növelés tekintetében a bevezetőben említett nagy testvér (Q7-es) opciói szinte mind elérhetők a márka best sellerénél is, ami jó hír azoknak, akiknél nem szab határt a pénztárca a felöltöztetésben – a konfiguráció ugyanis sokat hozhat és el is vihet a fentiekből.

Éppen ezért lényeges, hogy mit kínál a márka a belépőmodell esetében,  ami a 150 lovas dízelmotorral szerelt Q5-t jelenti, Basis csomag esetén. Szériában 17 hüvelykes felniket, hátul LED-es, elöl Xenon plusz fényszórót, a két új módusszal (lift/off road, és allroad) ellátott Audi drive select kapcsolót, gyalogosokat és járműveket is észlelő városi koccanás-gátló rendszert, 7 fokozatú automata-váltót, fáradságfigyelőt, bluetooth csatlakozást, audio streaming funkcióval, 7 colos színes kijelzőt, 8 hangszórós hifit, és az evidenciának megfelelve vezető-, utas- és függönylégzsák rendszert. A 10,9 milliós alapár tartalmaz továbbá fény- és esőszenzort, elektronikus indításblokkolót, szövetkárpitozást és bőr váltóborítást, valamint 40:20:40 arányban dönthető hátsó üléstámlákat és kellemes tapintású bőrrel bevont 3 küllős multikormányt is. A teljesség igénye nélküli felsorolásból talán kivehető, hogy nem fukarkodtak az alapellátmánnyal az ingolstadtiak, de a vérbeli Audis ficsőrökért – nem titok - áldozni kell.

A mexikói jövevény motorkínálatában 4 dízel és 2 benzines aggregát szerepel. Az öngyulladósoknál a kétliteres sornégyesek 150, 163 és 190 lóerős teljesítmény szinttel kaphatók, a csúcson a 286 lovas, 620 Nm-es hegyomlásnyi nyomatékot produkáló 3 literes V6-os TDI áll. Benzineseknél a 2.0 TFSi motorok állnak csatasorba, egy normál és egy kedvezőbb fogyasztásra hangolt verzióval.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2017.09.19
A Lexus prémium márkát is jegyző Toyota új navigációs és hangvezérlő funkciókat fejleszt, amelyek....
2017.09.19
Hétfőn este 21 órakor halálos közúti baleset történt Ausztriában, Großpetersdorf településen, közel....
2017.09.19
Nemzetközi együttműködésre van szükség az elektromobilitás fejlesztésében és az iparág előtt álló....
2017.09.19
Az autópiaci forgalom növekedését nyugtázva két éves szünet után novemberben újraindítja a Pajero....
2017.09.19
Makhmud Eshonqulov Üzbegisztánból  küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2017.09.19
Együttműködésre lépett egy megújuló üzemanyagokat gyártó céggel a British Airways olyan....
2017.09.19
A mentők megállapították, hogy meghalt annak a személyautónak a vezetője, amely fának hajtott a 68-....
2017.09.19
Keddtől küldhet figyelmeztetést a szabálysértő fuvarozóknak a nemzeti tengelysúlymérő rendszer,....
2017.09.19
A tokiói olimpiáig szóló hároméves támogatási szerződést kötött Csernoviczki Éva cselgáncsozóval a....
2017.09.19
Itthon ez év májusában debütált a Volkswagen Crafter legújabb generációja. A tavaszi szalagátvágás....