autósport

Sikerrel zárult a harmadik Kamion EB és Fesztivál

2017.08.31.

Hatalmas magyar és persze külföldi szurkolótábor előtt aratta újabb futamgyőzelmét a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert. A siker borítékolható volt, hiszen komoly népszerűségnek örved az autósport ezen ága. 

A több tonnás monstrumok versenyére augusztus utolsó hétvégéjén került sor a mogyoródi versenypályán. A Hungaroringnek azonban nem újdonság a kamionos különítmény, hiszen nem sokkal a megnyitása után már rendeztek itt ilyen versenyeket, egész pontosan harminc esztendeje, 1987 óta. Akkor három éven keresztül zajlottak kamionversenyek, az új időszámítás 2015-ben kezdődött. A csúcs kategóriás prototípusok futamán nemcsak a versenyek kaptak helyet, hanem szakmai rendezvények és gyermekprogramok is várták az érdeklődőket.

De menjünk szépen sorban. A Hungaroring az Európa-bajnoki sorozat ötödik állomása, ahol négy futamon kellett teljesítenie a több tonnás mezőnynek. Az FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál legnagyobb sztárja továbbra is a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert volt. A tehetséges versenyző két bajnoki cím megszerzése után 2016-ban váltott, és egy német csapatban folytatja pályafutását. A Tankpool24 Racing-hez csatlakozva Norbi kihívást látott a német csapat felzárkóztatásában. A közös munka gyümölcsére nem is kellett sokat várnunk, Kiss Norbi két futamgyőzelemmel és az abszolút tabella második helyével érkezett a hungaroringi folytatásra.

Az előzetes edzésekből már látszott, hogy Norbit nehéz lesz megfogni hazai pályáján, komoly tempót diktálva a legjobb köridővel ő indulhatott a pole pozícióból. A magyar pilóta elsőségét sikeresen megőrizve rajt-cél győzelmet aratott az első futamon. „Különleges élmény volt a magyar szurkolók előtt nyernem” -mesélte boldogan az idény harmadik futamgyőzelmének megszerzésekor.

A folytatás már nem ennyire örömteli, a fordított rajtoltatást követően Norbi a nyolcadik pozícióból indulva, komoly lökdösődésnek volt kitéve. Sajnos ennek a tülekedésnek a magyar versenyző esett áldozatául, az Oxxo Racing, vagyis a magyar csapat pilótája Ryan Smith ment neki, az ütközésben a Mercedesben eltört az első rugó, így Norbi a verseny feladására kényszerült.

A vasárnapi időmérőn is Kiss Norbi volt a leggyorsabb, az élről rajtolva azonban nehezen bírta az összetett élén álló Adam Lacko támadásait, pár körrel később át kellett adnia elsőségét cseh riválisának. Habár körről-körre gyorsabb volt nála, mégsem talált megfelelő előzési helyzetet, így a második helyen zárta a fő viadalt.

A záró futam sem a magyar pilótának kedvezett, a hetedik körben technikai gondja támadt, idő előtt búcsúzni kényszerült. A nap második győzelme is legnagyobb ellenfeléé, Adam Lackoé lett, aki ezzel az összetettben tovább növelte előnyét, a második helyen álló Kiss Norbi és Jochen Hahn előtt. Két szép dobogós helye mellett a nap leggyorsabb kört elérő indulónak járó, Krasznai János-díj is a magyar versenyzőé lett.

Az elmúlt esztendőben a kamionok versenyét a sportautók küzdelmei fűszerezték meg. A nagy sikerrel fogadott Blancpain Sprint Series mezőnye most ismét Magyarországra látogatott. A tonnák helyett a lóerők hódítottak, a gyönyörű luxusmárkák széles spektrumát felvonultató sorozat a Fässler, Vanthoor kettős győzelmével zárult.

A versenyek mellett a rendezők szakmai kiállításokkal is várták az érdeklődőket, ahol a legnagyobb kamion-, pótkocsigyártó és logisztikai céget is helyet kaptak. A Malév busz és a Csepel Autó Gyártmánymúzeum is kitelepült, ahol Békési Gyuri bácsi vezette körbe a leginkább fiatalokból álló kis csoportokat. A rendezvény autóipari jelentőségét jelzi, hogy a kiállítók névsorát színesítette a MOL, az Iveco, a Révész Trans, a Láng, a Delta Truck, az Optitrailer vagy a Fliegl.

Az eseménynek komoly gazdasági jelentősége is volt, hiszen Magyarország egyik legmeghatározóbb logisztikai szolgáltatója és fuvarozó vállalata, a Révész Group, DAF és Schmitz bejelentette, hogy a 370 új kamiont és 100 pótkocsit szerez be. Az ünnepélyes átadón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is beszédet mondott.

A luxusautók mellett Kovács Miklós egy más perspektívát mutatott a kamionsportból, megmutatta a Silkway Rallye-t, vagyis a 10.000 kilométeres sivatagi kalandot megjárt terepralis kamionját, a Qualisport Torpedo-t.

A hétvége fergeteges kikapcsolódást kínált az egész családnak, a Kamionkorzó igazi paradé hangulatot idézett, míg a pálya nagyrésze gigantikus játszótérré alakult, minden korosztály megtalálta a számára leginkább tetsző programot. A legkisebbek kipróbálhatták a szüleik által irányított elektromos kisautókat, együtt kereket cserélhettek, a pár évvel nagyobb gyerekek a retró világát idéző pedálos járgányokkal hasíthattak, de várt itt óriás buborékfújó, mászó fal, ugráló vár, arcfestés, és megannyi interaktív játék, csocsó, szimulátor a család kisebb tagjaira. Szombaton és vasárnap pedig 2-2 motocross fresstyle bemutató szórakoztatta a kilátogatókat

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.12.13
November közepén az egész országot megrázta a szlovén viadukton tragikus balesetet szenvedett, 53....
2019.12.13
Az óriási érdeklődés, illetve a megtelt gyártási kapacitások miatt a Volkswagen (VW) konszernhez....
2019.12.13
200 000 jármű 39 hónap alatt: a Volkswagen Haszonjárművek gyárában, a lengyel Września városában ez....
2019.12.13
New York-i Autószalon visszhangja októberre kiforrta magát, nemrég érkezett meg a keleti parti....
2019.12.13
Tokaji Vilmos váltotta a hazai gumiabroncs-gyártók szakmai szövetségének (HTA) elnöki székében....
2019.12.13
Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László a Közel-Keletre készül!  ..
2019.12.13
Lezárult a Mercedes-Benz gyár és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által szervezett ipari....
2019.12.13
December elején még nem hirdethetünk végső győztest, de a Focus2Move szervezett eddigi számai....
2019.12.13
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt december 6-án délután a gyanafalvi járásban....
2019.12.12
A Wizz Air, Európa legzöldebb* és Kelet-Közép-Európa legnagyobb diszkont légitársasága a mai napon....