Alitalia

Sokan lecsapnának az Alitaliára

2017.10.22.

Hét ajánlat érkezett a csődvédelemben működő Alitalia légitársaságra – írta az MTI az olasz társaság a honlapján megjelent közleményre hivatkozva.

Rövid közleményükben ezen kívül annyi szerepel, hogy megkezdik a beérkezett ajánlatok értékelését. A benyújtók kilétét nem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor két cég, a Lufthansa és az easyJet korábban közölte, hogy érdeklődik az Alitalia iránt.

A Corriera della Sera olasz napilag értesülései szerint a Lufthansa félmilliárd eurót ajánlott a légitársaság egyes vagyonelemeire, köztük a rövidtávú flottára, leszállást biztosító résidőkre, illetve a személyzetre. A Lufthansa ezt követően az MTI-t arról tájékoztatta, hogy valóban érdeklődnek egyes rövidtávú járatok iránt, és fenntarthatóbb formában vinnék tovább a márkát. További részleteket azonban nem közöltek.

A másik ismert ajánlattevő az easyJet. Az angol diszkont légicég az MTI-hez is eljuttatott közleményében erősítette meg a sajtóértesüléseket, az ajánlatra vonatkozó információkat azonban nem közöltek.

Korábban a Ryanair is kifejezte érdeklődését az Alitalia iránt, de az ügylet közben a dublini légitársaságnál súlyos pilótahiány lépett fel, amely végül több ezer járat kényszerű törlését hozta magával, amelyben közel 800 ezer utas érintett.

Az Alitalia május elején jelentette be, hogy csődvédelemet kér, miután a dolgozók elutasították az új reorganizációs tervet, amely már a második lett volna az Etihad 2014-es akvizíciója után. Az abu-dzabi székhelyű Etihad 2014-ben 49 százalékos tulajdonrészt szerzett az olasz légitársaságban 560 millió euróért és azonnali tőkeemlést hajtott végre. Az új vezetők megkezdték a társaság reorganizációját, de 2017-ig egyik évben sem tudott nyereséget termelni. Emiatt 2017-ben újabb tervvel álltak elő a vezetők, amelyben a flotta és a hálózat csökkentése, elbocsátások és részben diszkont üzemelési forma bevezetése szerepelt. A tradicionálisan erős olasz szakszervezetek megszavazták a javaslatot, a dolgozók viszont elutasították azt. Ezt követően az Etihad bejelentette, nem finanszírozza tovább a társaságot, amely így kénytelen volt csődvédelemet kérni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....