retró

Sokan vennék és vinnék a több mint egy éve rozsdásodó Bogarat

2018.10.24.

Nem veszélyezteti a közlekedés biztonságát, nem várakozik tilosban, nem fizetős parkolóhelyet foglal a zónahatáron belül az a zöld területen pusztuló, lejárt forgalmi engedélyű, elszállíthatatlan Volkswagen, amelynek tulajdonosa ellen eljárás indult Szegeden. Az autó maradt, pedig sokan vinnék, hasznosítanák.

Szegeden, a Juhász Gyula utca sarkánál, a Lengyel utcában „dekkol" a zöld felületen legalább egy éve egy jobb sorsra érdemes Volkswagen Bogár. Többen úgy vélik, hogy a közeli autószerelő műhelyből tolták ki, amikor eladták a telket, ahová most a társasház épül. – Nem a műhelyemből tolták ki, hanem a telekről, ami részben az én, részben a Volkswagent birtokló hölgy tulajdonában volt – mondta portálunknak Kocsis Imre autószerelő. Az ipari kamera adatainak köszönhetően elég pontos időponttal is szolgált. Ez a kigördítés 2017. július 15-én, 15 óra 51 perckor történt. Megtudtuk, ezt követően egy garázsba került azután egyszer csak feltűnt mai helyén.

A fizetős zónában a járda és az úttest közé állított, elöl-hátul rendszámos autó lehangoló látványt nyújt, és ezt így vélik az utcában lakók is. Az más kérdés, hogy tábla tiltja a megállást – az útpadkán is –, ráadásul ott az elszállításra figyelmeztető kiegészítés is.

Lejárt forgalmi engedély, tiltott helyen parkolás, közterület-foglalás és zöldterület-rongálás jutott az eszünkbe, meg is kérdeztük a rendőrséget, a Szegedi Közlekedési Társaság parkolási üzletágát és az önkormányzat közterület-felügyeletét. Amikor fényképeztük az autót, legalább fél tucat másik kocsi állt látótávolságon belül a járda és az úttest között, a parkolásidíj-fizető automatától egy kőhajításnyira – jellemzően spórolási szándékkal.

Kíváncsiak voltunk, hogy a fűre állás ilyenkor tilos parkolást is jelent-e, illetve mit tehet a rendőrség, ha az SZKT vagy a közterület-felügyelet ilyen autót jelez. – A rendőrség jogosult a közterületen szabálytalanul elhelyezett járművet elszállíttatni, ha az a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti – írták, és a városhoz irányítottak bennünket. Egyik biztonságot sem veszélyezteti a Bogár.



Felvetettük, hogy lejárt a forgalmija, és ez gyorsítja a roncs eltávolítását. Kiderült, az érvényes hatósági engedély a közúti közlekedésben való részvétel feltétele, a Bogár pedig passzív. Megkérdeztük, mi történik, ha elkezdik darabokra szedni a kocsit az alkatrészekért. – A jármű megrongálásával, egyes alkatrészeinek eltulajdonításával rongálás vagy lopás valósulhat meg – hangzott a válasz.

Az SZKT jelezte, hogy hatáskör hiányában nem jogosult intézkedésre. – A gépjárművet közterületen, de nem a fizető parkolási övezet részét képező helyen tették le, így arra parkolási pótdíj nem szabható ki – írta a helyi napilap, a Délmagyarország kérdésére válaszolva Majó-Petri Zoltán ügyvezető igazgató, hozzátéve, a tilosban parkoló autó esetében sem intézkedhet az ellenőr. Álláspontja szerint az ügy rendezése a hatóság – elsősorban a közterület-felügyelet, illetve a rendőrség – feladata.

– A járműveket közhasználatú zöld területen történő várakozás miatt jogszabályi felhatalmazás hiányában nincs lehetőség elszállítani – írta a büntetési tételeket is teljes körűen felsoroló válaszában a szegedi polgármesteri hivatal sajtószolgálata, hozzátéve, hogy akkor sem, ha az hatósági jelzéssel rendelkezik, de a műszaki vizsgája már lejárt. – A megkeresésükben szereplő, Lengyel utcai zöld területen huzamosabb ideje várakozó Volkswagen típusú személygépkocsi nem ismeretlen a közterület-felügyelet számára, a gépjármű tulajdonosa ellen eljárás indult – írták.

Megtudtuk, a közhasználatú zöld területeken várakozó autók tulajdonosaira 5–50 ezer forint közötti helyszíni bírságot szabhatnak ki. A járművezető távolléte, a büntetés meg nem fizetése esetén hatósági eljárást kezdeményeznek. Itt már a jegyző jár el, és a „jogellenes magatartás elkövetőjével" szemben 150 ezer forintig terjedhet a közigazgatási bírság.

Közösségi oldal aktivitás

Amikor a Facebookon is feltűnt az autó, meglehetősen erős aktivitást váltott ki.  István úgy véli, talán ki lehet még pofozni: elvitetném – gondolom még nagyon sokan - ingyen jó lenne, csak ez sajnos lopás. Egy hölgy máris menne érte. „Csak az a baj, hogy egy vagyon lenne az elszállítás. A tulajdonost rendszám alapján úgy is meg lehet keresni. Potom pénzt hozzávágnék, úgy is kidobta szerencsétlent, utána felújítanám, megint rahedli pénzért.” Martin sem érti az ilyen autó rohasztókat. Ha annyira nem kell neki, miért nem adja el? Eljárás helyett egy kis bevétele lenne. Viktória úgy látja nagyon sok cetlit kapott már, hogy szívesen megvennék. „A szüleim és a barátnőm is a környéken laknak, sokat sétálunk arra és mindig új cetliket lehet rajta látni amik eltűnnek, de a kocsi marad. Gábor szerint már legalább egy éve is volt rajta egy papír, miszerint valaki megvette volna. Bence úgy véli, hogy elfér ott, de azért ő elfogadná, ahogy László is ment volna érte, de szerinte sok a buktató. Sokan azt kérdezik, miért nem viszi el egy gyűjtő?

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....