Szalay Balázs

„Sokat előztünk, remek napunk volt!”

2019.01.08.

Szalay Balázs nem is emlékszik, mikor volt legutóbb ennyire jó napja a dűnék között. Pedig a Dakar rali első szakasza egyáltalán nem volt könnyű, sőt…

Nyolcvannégy kilométernyi dűne várt a mezőnyre a nyitó napon, hétfőn az Opel Dakar Team kettősének, a Szalay Balázs, Bunkoczi László duónak azonban ez nem okozott gondot. A 83. helyen rajtolt, és miután több tucatnyi vetélytársát megelőzte, a 42. helyen ért célba. „Minden versenyző szereti az ilyen ritmusos szakaszokat, mint amilyen a mai volt, de persze ahhoz, hogy ennyit előzzünk, kellett az is, hogy a Grandland X tökéletesen vegye a dűnéket – mondta Szalay Balázs, akinek ez a 14. Dakarja. – Ma kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy mi vár ránk az elkövetkező tíz napban, hiszen ezt a pályát csak bemelegítésnek szánták a rendezők, és már ez sem volt könnyű. A közepén volt egy folyómeder, ott lehetett volna gyorsan menni, de addigra már annyi vetélytársunkat utolértük, hogy iszonyú nagy volt a por, szinte nullára le kellett lassítanunk. Ennek dacára nagyon élveztük a napot, s várjuk a folytatást.”

S hogy miként látta a szakaszt a navigátorülésből Bunkoczi László?

„Azt hittem, könnyebb lesz, ehhez képest nagyon kellett koncentrálni – mondta el Bunkoczi. – A szakasz legvégén jól jött a tavalyi tapasztalat is, mert noha most az ellenkező irányból teljesítettük a pályát, mint egy éve, emlékeztem, hogy nagyon nehéz volt megtalálni az egyik GPS-pontot, ugyanis az egy kerítés tövében volt, s drótháló miatt az ember szeme nagyon kívánta a kanyarodást. De kis odafigyeléssel azért meg lehetett találni, s mi meg is találtuk. Nagyon kellett már egy ilyen gond nélküli nap a lelkünknek, és holnap a légkondit is bekapcsoljuk. Hogy miért nem tettük meg ma? Mert rövid volt a szakasz, és jó erőben éreztük magunkat. De holnap bekapcsoljuk, s reméljük, ez szárnyakat ad nekünk a várható hőségben.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....