Teszt

Sosem leszek gengszter verda - Skoda Superb Style 2.0 TDi DSG

2016.01.11.

Meglepő és szórakoztató eljátszani azzal a gondolattal, hogy kinek mi jut az eszébe, ha meglát egy fekete Superbet. A harmadik generációs cseh zászlóshajó önmagához és a vetélytársakhoz képest is egy olyan fejlődésen ment keresztül, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, viszont szemtől-szembe állva vele könnyen megeshet, hogy eláll a szavunk…

Kép és szöveg: Horváth Miklós

…vagy hangosan csodálkozunk, hogy ez aztán kívülről sem kicsi, belül meg aztán óriási. Rövid ismerkedés után pedig kiderül, hogy barátságos, okos és a felsőkategóriás autókra jellemző kompromisszumoktól és negatív benyomásoktól is mentes a masina. Merthogy kétségtelenül szépek és óriási presztízzsel bírnak a Suberbbel egy ligában játszó zászlóshajók, azonban vagy nagyon drágák, vagy hiányzik belőlük a praktikum, és nem utolsó sorban a tulajdonosi jellemre és annak reputációjára sincsenek jó hatással. Ellenben egy Superb – különösen a harmadik generációs – egyre nagyobb presztízst vív ki magának, praktikum terén élvonalbeli és ár/érték arányban is nagyon jó. Az egyén reputációját illetően pedig kimondottan jó hatással számolhatunk, hiszen nem véletlenül váltottak minisztereink is az előző generációkra (Audik helyett), gondolván, hogy aki ezzel érkezik, az csakis rendes ember lehet. Még ha fekete is a drágaságunk, kinek jutna eszébe egy Superbből kiszálló emberről azt gondolni, hogy gengszter vagy kokainbáró? Ugye! Sajnos így működünk mi emberek, hogy a külső alapján ítélkezünk, és ez által biza' könnyen megcsalatunk néha.

2001-es megjelenése óta több mint 700 ezer darab Superb limuzin talált gazdára a világ 100 országában. A Skoda modelljeit Észak-Amerikában nem forgalmazzák - képre kattintva galéria nyílik

A Superb esetében azonban nincs csalás és ámítás. Ha egy állathoz kellene hasonlítanom a kvasiny-i gyárban készülő újdonságot, egy békésen legelő Brontosaurus jutna az eszembe, aki nem álcázza magát, nem támad és ugyanolyan ámulattal nézzük a méreteit, mint a Superbnek. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy az analógia nem minden tekintetben helytálló, hiszen az új Superb nem lomha és túlsúlyos, ugyanis az új MQB platform és egyéb trendi komponensek alkalmazásával közel 90 kg-mal lett könnyebb tesztautónk az elődjéhez képest. Ilyen mértékű fogyás előtt normál esetben is kalapot emelnénk, itt azonban egy minden dimenziójában gyarapodott méretnövekedéssel állunk szemben. A teljes hossz 23 mm-rel lett nagyobb (4861 mm), a szélesség 47 mm-rel (1864 mm) a magasság 74 mm-rel (1468 mm), a tengelytáv pedig 80 mm-rel (2841 mm), miközben a túlnyúlások elöl-hátul rövidültek.

Csúcsformában - Nevéhez méltón felsőbbrendű, előkelő, stílussal rendelkező

A Passattal közös alapokon nyugvó kocsiszekrény a beltéri helykínálatában is nagy mértékben gyarapodott. A könyökmagasságban mért szélesség 39 mm-rel lett nagyobb (1507 mm), a hátul ülők lábtere pedig 157 mm-rel és végül, de nem utolsó sorban 30 literrel nagyobb térfogat áll rendelkezésre a poggyásztérben, így a kalaptartó szintjéig mérve is kategóriaelső, 625 literes csomagtérrel gazdálkodhatunk.

Szemből is, hátulról is összetéveszthetetlen karaktere van. A fény-árnyék játék miatt az egyébként jellegtelen fekete vagy szürke színekben is jól néz ki

A pozitív első benyomást a gengszter fílinget mellőző külső megjelenésnek köszönhetjük. Nem túlzottan részletgazdag, de szépen tagolt és arányaiban is kellemes vizuális élményt ad az autó oldalnézete, sokkal karakteresebb a front- és farrész, mint az előző modellnél, és mindennek a hátterében a tavaly bemutatott Vision C tanulmány áll, melynek a megjelenését követően kapott visszajelzések legkedveltebb részleteit kapta meg az autó. A Jozef Kaban vezető dizájner keze munkáját dicsérő formatervről elmondható, hogy noha megmaradt stílusosan visszafogottnak, érzelmekben minden eddiginél gazdagabb a nagyautó, és kihasználva a nagy lemezfelületeket a márkától eddig szokatlan fény-árnyék játék is teret kapott.

 

 

 

 

Íme a láthatatlan motorháztető. Az 1425 kg-os önsúllyal, ami egy jól felszerelt Octavia menetkész súlya is lehet, okkal hozza zavarba az Insigniákat, Mondeókat...

Tesztünk apropóját a kombi hazai, statikus bemutatóján, az importőr által felajánlott hétvégi menetpróba adta. A rendelkezésre álló Balaton-felvidéki és mátrai útvonal közül mi az utóbbit választottuk, így lett a vallatás helyszíne a Kékestetőhöz vezető út és annak környéke. A fedélzeten a letisztultságáért és könnyű átláthatóságáért szerethető cockpit fogadott bennünket. Az ülések beállítását követően örömmel konstatáltuk, hogy a megtehető kilométerek menüpontban 1200 km-t jelez a fedélzeti számítógép, ami kis túlzással ütőkártyája lehet az újdonságnak, ugyanis az autó méretei és motorizáltsága tekintetében különösképp elismerésre méltó ez a hatótáv. A kétliteres TDi motor 150 lóerős és 350 Nm-es nyomatékát a jól bevált 6 fokozatú DSG továbbítja az első kerekekre. A sebességváltásokat illetően ez a hajtáslánc garantálja, hogy normál körülmények között semmiféle beavatkozást nem igényelt a rendszer, sőt a fogyasztás szempontjából is ez ígérkezik a legideálisabb választásnak.

Jó fogású kormány, kellemes tapintású anyagok és korszerű fedélzeti technika várja az elöl ülőket. A világos tónusú színek tovább fokozzák az összhatást

A teszt során 4,8 és 5,5 literes átlagokkal abszolváltuk a Budapest-Kékestető-Eger-Budapest távot, melyben a városi poroszkálásé, autópályázásé és a hegyi szerpentinek leküzdéséé volt a főszerep. Kényelem tekintetében azt gondolom felesleges taglalni, hogy az elöl McPherson, hátul több lengőkaros felfüggesztések az autó stílusához méltó módon csillapítják az úthibákat, sőt figyelmünket szinte teljes mértékben elkerülte az autó rossz útviszonyok közötti viselkedése. Annak ellenére, hogy a kanyarvadászat is stílusidegen szórakozása lehet majd egy Superb tulajdonosnak, a mátrai kanyarokban meggyőződhettünk arról, hogy forszírozott tempó mellett is az úton maradt az Octavia súlycsoportjába tartozó batár.

A legrosszabb, 6,3 l/100 km-es értéket egy hétfő reggeli budapesti araszolgatással értük el

A Superb belépő modellje – 1.4 TSI (125 LE) motorral és 6 gangos manuális váltóval – 7 millió 409 ezer forinttól indul, amit a 900 ezer forintos bevezető kedvezmény tehet a piac egyik legjobb vételévé. A négy felszereltségi szintből (Active, Ambition, Style, L&K) tesztautónk a harmadik fokon áll, ezáltal alapára 10 millió 49 ezer forint, viszont a virtuális pedálnak, állóhelyi fűtésnek, fáradtságérzékelőnek, 18 colos könnyűfém felniknek, navinak, KESSY-rendszernek és az egyéb extráknak köszönhetően közel 11,5 milliót kóstált tesztalanyunk.

Legfőbb konkurensei között semmiképp nem említeném a házon belüli modelleket, mint például Passatot vagy az Audi A6-ot, ugyanis előbbi még csak nyomokban, utóbbi viszont kőkeményen prémiumkategóriás. Az árkülönbség okán azért érdemes elgondolkodni a vásárláskor, hiszen egy ugyanilyen vagy hasonló felszereltségű VW esetében 1-1,5 millió, Audi esetében pedig ennek többszöröse is a zsebünkben maradhat. Az E-osztállyal és 5-ös BMW-vel összevetés pedig deklaráltan nem ajánlott, hiszen a Skoda ügyfelei általában ésszerűségi alapon teszik le a voksukat a márka mellett, szemben a márkahűségükről híres prémium hívőkkel. Azonban egy Insignia, Mondeo, Avensis vagy Mazda6 és a franciák középkategóriásai sokkal inkább ellenfelei a Mlada boleslav-i Brontosaurusnak.

Kiváltképp a közelmúltban debütált francia szerencsehozó, a Renault Talisman lehet nagy ellenfele a cseh-német koprodukcióban készült limuzinnak. A franciák üdvöskéje ugyanis méreteiben szinte teljesen megegyezik a Superbbel, óriási a csomagtere (608 literes) és a finom francia részletek miatt kicsit extravagánsabb vonalat képvisel a D-szegmensben a többiekhez képest. Azonban motorkínálata csak 1,5 és 1,6 literes benzinesekre és dízelekre korlátozódik, nincs összkerékhajtású és 200 lóerő feletti, nagyteljesítményű opció a kínálatukban. A Superb esetében pedig 125-től 280 lóerőig terjed a paletta és gépész szemmel nézve, kicsit megbízhatóbb a benne rejlő technika, ugyanakkor korántsem hibátlan. Az egyetlen sofőr-bosszúságot a start/stop rendszer lassúsága okozta a teszthétvége során. Kereszteződésekben, körforgalmi behajtásnál, amikor gyorsan szerettünk volna kilőni, idegesítő késleltetésre lettem figyelmes az újraindítás és meglendülés alatt. Azt gondoltam, kiiktatom a környezetkímélő funkciót, de sajnos a rendszer nem állt le a következő interszekciónál sem. Ettől az apró, feltehetően elszigetelt hibától eltekintve, csak jó érzést szült bennünk a behemóttal megtett közel 400 kilométer. És amikor még további 760 km-es hatótávot írt ki a fedélzeti, megértettem az üzenetet: a Skodával közlekedni sosem lesz feltűnő, viszont lehet irigylésre méltó!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinform reggeli jelentése. ..
2024.04.16
A Porsche sportautó-gyártó tavaly több nyereséget ért el. Ebből a dolgozók is profitálnak. A....
2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....
2024.04.15
Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és....
2024.04.15
Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal....
2024.04.15
Alkalmanként átlagosan 2,5 órát parkolnak a magyar autósok az utcán és 6 órát a parkolóházakban, az....