Forma-1

Spanyol Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang

2019.05.13.

A nemzetközi sajtó a Mercedes újabb kettős győzelmét taglalja a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíj másnapján. A barcelonai versenyt Lewis Hamilton nyerte Valtteri Bottas előtt.

Olaszország: La Repubblica: "Egyszerűen nem tudott hátul maradni: a barcelonai rajtnál és összetettben is második volt csapatársa, Valtteri Bottas mögött, de Lewis Hamilton megfordította ezt a képet, amely nem illik hozzá. És már a lámpa alatt előzött: elment a finn mellett, az élre tört, és ott is maradt egészen a végéig, hogy ismét a helyükre kerüljenek a dolgok."

Nagy-Britannia: The Telegraph: "Öt másodperc - ennél többre nem volt szüksége a villámgyors Lewis Hamiltonnak ahhoz, hogy megelőzze Valtteri Bottast és megalapozza a Mercedes ötödik sikerét sorozatban. Példa nélküli dominancia. Nem csoda, hogy a +nagyfőnök+, Dieter Zetsche, a Mercedes anyavállalatának, a Daimlernek a vezetője nem tudta abbahagyni a vigyorgást, miközben a két pilóta a barcelonai napsütésben a magasba emelte a dobogón. Minden ellenállás hiábavaló. A dolgok jelenlegi állása szerint - 96 pontos előny a csapatok versenyében, miközben még a negyede sem ment le a szezonnak - a Mercedes dolgozói lassan mehetnek az éves bónuszukért a pénztárba." The Guardian: "Lewis Hamilton a múltban többször is hangoztatta, mennyire csodálja a Ferrarit. Az elmúlt hétvégén, a Spanyol Nagydíj aszfaltcsíkján azonban ismét elhaltak azok a kérdések, hogy vajon mikor igazol az olasz istállóhoz. Ezután a magabiztos győzelem után és a Ferrari kapitulációját látva nehéz elképzelni, hogy a legendás márka milyen csalival tudná elcsábítani a brit pilótát."

Spanyolország: Marca: "Lewis Hamilton az első száz méteren visszaadta azt az ütést Valtteri Bottasnak, amelyet utóbbi a szombati időmérőn adott neki, és ez elég is volt ahhoz, hogy az élre kerüljön és ott is maradjon. A Mercedes ötödik sikere sorozatban. Máshogy fogalmazva: az ötödik csapás, történelmi és fájdalmas Maranello számára." Mundo Deportivo: "A Circuit de Catalunyán elért újabb diadallal - melyet Lewis Hamilton aratott Valtteri Bottas előtt - a Mercedes tovább építette a legendáját és tovább javította a szezonrajtja vonatkozó rekordját."

Svájc: Blick: "A Forma-1 egyre inkább Forma-Mercedesszé alakul. Az ezüstösök az idény ötödik futamán az ötödik kettős sikerüket ünnepelhették. A címvédő Lewis Hamilton harmadszor volt gyorsabb csapattársánál, Valtteri Bottasnál."

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....