beszállító

Stratégiai partner lett a világelső ThyssenKrupp is

2016.11.25.

- Magyarországnak vezető szerepe lehet az autóipari újításokban azzal, hogy a ThyssenKrupp hosszú távon elkötelezi magát az ország mellett - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, a kormány és a ThyssenKrupp Presta Hungary Kft. stratégiai partnerségi megállapodásának aláírása után.


A miniszter kiemelte, hogy az elektromos kormányrendszerek fejlesztésében a ThyssenKrupp világelső. A német konszern 77 országban 497 leányvállalatot működtet, és élen jár az autóipari digitalizáció és fejlesztések terén. A 72. stratégiai partnerségi megállapodás aláírásával a világ legnagyobb acélgyártással, autó-, gép- és építőipari alkatrészek gyártásával foglalkozó vállalata vált Magyarország stratégiai partnerévé - közölte Szijjártó Péter.


Marc de Bastos Eckstein, a ThyssenKrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a konszern Magyarországon hat leányvállalatot működtet, mintegy 1000 embert foglalkoztat és 500 millió euró árbevételt ért el tavaly. Szijjártó Péter kifejtette, hogy az automatizálás, az elektromobilitás, a digitalizáció olyan szintet ért el, amely korábban elképzelhetetlen volt. Azok a vállalatok lesznek sikeresek, amelyek a leggyorsabbak a fejlesztésekben, illetve azok alkalmazásában, az országok közül pedig azok, amelyek minél több ilyen vállalkozást magukhoz tudnak vonzani - mondta.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a ThyssenKrupp Jászfényszarun 500 új munkahelyet létrehozó 30 milliárd forintos zöldmezős beruházást hajt végre, és fejlesztő központot üzemeltet Budapesten, itt történik az új elektronikus kormányrendszerek kifejlesztése. A miniszter kitért arra, a világgazdaságban élesedik a verseny, ezért egyre újabb eszközöket kell alkalmazni a beruházások Magyarországra vonzása érdekében.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....