villamos

Szabadkának is van már villamosa Szegeden

2016.05.23.

Szeged Napja alkalmából Szabadka nevét vette fel az SZKT 217-es számú villamosa – kiderült, Szeged és Szabadka közötti vasútvonal felújítására elkészültek a tervek.

Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetője köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy immár hagyomány a szegedi villamosok elnevezése a város testvérvárosairól. Eddig hat testvérvárosról elnevezett sárga villamos rótta az utakat Szegeden, mától viszont lesz egy hetedik is, mely a földrajzilag legközelebb eső vajdasági városról kapta a nevét.


Fotók: delmagyar.hu

Nagy Sándor alpolgármester elmondta, hogy Szabadka 50 éve lett Szeged testvérvárosa, ám a délszláv háborúk után meg kellett erősíteni ezt a kapcsolatot, ezért 2004-ben újrakötötték a két város közti megállapodást.

Kern Imre, a Szerbiai Közlekedési Minisztérium államtitkára – aki korábban a szabadkai városvezetésben is dolgozott – nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy városukról villamost neveznek el Szegeden. Sajnos Szabadkán 40 éve megszűnt a villamosközlekedés – és ennek feltámasztására jelenleg szinte semmi esély.


Kern Imre ugyanakkor örömmel jelentette be, hogy a Szeged és Szabadka közötti vasútvonal felújítására elkészültek a tervek, és már csak jóváhagyásra várnak. Ha a felújítás megtörténik, az eddiginél is szorosabb kapcsolat lesz a két testvérváros között.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....