Dakar

Szalay Balázsék öt év után indulnak újra a Dakaron

2017.10.25.

- Jövőre ismét a Dakar-ralin indul Szalay Balázs, illetve az Opel Dakar Team, amely a jubileumi, negyvenedik versenyen januárban a világ legjobb tereprali-versenyzőivel méreti meg magát Dél-Amerikában.

- A negyven pont olyan szép kerek szám, hogy az ember elgondolkodott azon: a Dakarra menjen vagy az Afrika Race-re. Végül a szívünk visszahúzott - mondta szerdán sajtótájékoztatón Szalay Balázs. Hozzátette: legutóbb 2013-ban vettek részt a Dakar-ralin, utána négy évet kihagytak, a dél-amerikai verseny azonban nemcsak számukra nagyobb kihívás, hanem támogatóiknak is komolyabb anyagi terhet jelent.



Az Opel Crossland X típusú terepjáróról Szalay elmondta: a korábbinál 150 kilogrammal könnyebb autót raktak össze, sok technikai paraméteren változtattak. Emiatt úgy érzik: miután megváltoztak a versenyszabályok, ez kedvez nekik. - Persze, azért így sem lehetnek vérmes reményeink az első tízbe kerülést illetően, de azért mindent elkövetünk érte, és minden nap a határainkat feszegetjük majd - emelte ki Szalay. A pilótának ez lesz a 13. Dakarja - ami Magyarországon rekordnak számít -, Bunkoczi Lászlóval közösen pedig a nyolcadik.

Amikor a páros együtt állt rajthoz a világ leghosszabb és legnehezebb terepversenyén, mindig célba ért. Szalay 33 országban versenyzett eddig, s mivel Bolíviában még egyikük sem autózott, januárban meglesz neki a 34. is. Csapattársa, Bunkoczi László elmondta: 2004-ben csatlakozott Szalayhoz, pont akkor, amikor Opelre váltott.



- Azóta több mint kétszázezer kilométert tettünk meg versenykörülmények között - árulta el a navigátor. Bunkoczi kiemelte: a versenyautót hamarosan útnak indítják, hiszen nagyon komoly logisztikára van szükség, több mint egy hónap, amíg odaér a célállomásra. - Bár évek óta folyamatosan az ismeretlennel nézünk szembe minden egyes sivatagi viadalon, ezt valahogy nem lehet megszokni - tette hozzá a navigátor, aki nagyon várja már, hogy elrajtoljanak az első szakaszon.

A 2018-as Dakar-ralin január 6-án Limából startol el a mezőny, és tizennégy szakaszt teljesítve - egy pihenőnap beiktatásával - 20-án az argentínai Córdobában ér célba. A versenyzők három országot érintenek, Perun és Argentínán kívül Bolívián haladnak át. Ismét lesznek a viadalon sivatagi szakaszok, de a helyszíni adottságokat kihasználva komoly magaslatokat is megjárnak - 4000 méter fölött is jelöltek ki szakaszokat -, a szünnapot pedig 3500 méter fölött tartják meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....