légi közlekedés

Szentpétervárra indít járatot a Wizz Air Budapestről

2017.05.06.

Szentpétervárra indít járatot a Wizz Air Budapestről augusztus végétől - jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.

Az első járat augusztus 27-én száll fel és október végéig szerdánként és vasárnaponként, majd kedden és szombaton közlekedik a két város között. Hangsúlyozta, a járatnyitás is azt példázza, hogy a gazdaság privát szereplői és a kormányzat tud hatékonyan együttműködni. Kiemelte, hogy moszkvai járatukat 2013-ban indították, 3,5 év alatt 440 ezer utast szállítottak. A Wizz Air Budapestről 69 útvonalat kínál hálózatán - ismertette Váradi József.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (balról) és Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a légitársaság új szentpétervári járatáról tartott sajtótájékoztatón a Ritz-Carlton Budapest szállodában. Fotó: Marjai János/MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy vélte, a lehető legjobbkor jött a járatnyitás gazdasági, kereskedelmi és turisztikai szempontból is. Szentpétervár fontos gazdasági és kereskedelmi központ, fejlett térség, és az orosz kiutazó turizmus fontos városa. Kiemelte még, hogy miközben politikai szinten az orosz embargó mellett érvelnek, a nyugati társaságok folyamatosan kötik a megállapodásokat az orosz gazdasági társaságokkal. A szankciók az exportot és a turizmust is visszavetették, de  Szijjártó Péter elmondása szerint  idén az első két hónapban már 25 százalékkal bővült az Oroszországba irányuló export az egy évvel korábbihoz képest és a turizmusban is megállt a csökkenés.

A Wizz Air 2016-ban 23 millió utast szállított teljes hálózatán, és ebben az évben az első négy hónapban 24 százalékos forgalombővülést regisztrált. A társaság 81 gépes flottájával 500 útvonalon 42 ország 141 célállomására közlekedik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....
2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....
2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....
2024.04.16
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinform reggeli jelentése. ..
2024.04.16
A Porsche sportautó-gyártó tavaly több nyereséget ért el. Ebből a dolgozók is profitálnak. A....
2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..