utánpótlás

Szezonzáró akkordok a kétkerekűek világában

2018.12.31.

Bizony, már nem csak a hónapok nevei emlékeztetnek a téli évszakra, hanem a hőmérséklet is. Nem hivatalos állásfoglalás, de nagyon sok motoros egyetért abban, hogy 10 Celsius fok alatti hőmérsékletben már nem esik jól a motorozás. Így aztán az élménymotorosok nagy százalékának paripái jónéhány hónapra bebábozódnak, és így tesznek azok a robogósok is, akik inkább költségcsökkentés, illetve időhiány miatt robogóval közlekedtek az időjárás szempontjából erre megfelelő hőmérsékletben. Tekintsük tehát át azokat a fontos dolgokat, amiket érdemes megtenni annak érdekében, hogy jövőre ott, és úgy folytathassuk utunk, ahol idén abbahagytuk.

commons.wikimedia.org

Akkumulátor karbantartás

Az egyik legfontosabb komponens a tavaszi indulásnál a megfelelő áramerősségű akkumulátor. Hogy ne kelljen tavasszal újat vásárolnunk ebből a drága alkatrészből, érdemes kiszerelnünk és csepptöltőn hagynunk. Ha beszerzünk egy ilyen funkcióval rendelkező töltőt, akkor az akkuban mindig lesz elegendő amper, és nem kerül mélykisült állapotba. Ha az akkusaruk körül oxidációt látunk, akkor nyugodtan megtisztíthatjuk egy kis csiszolópapír segítségével. A régebbi savas akkuknál érdemes figyelni a szintet, és ha kell, nyugodtan utántölthetünk desztillált vízzel. Ha pedig bővebben beleásnánk magunkat a karbantartás technikájába, készült már korábban egy átfogó cikk erről nálunk.

 
Levegőszűrő, hűtőrendszer
 
Szezon végén vizsgáljuk meg a levegőszűrőt is. A szivacsos levegőszűrőt érdemes kivenni, szemrevételezés után pedig állapotától függően vagy cserélni, vagy eltávolítani az esetleges szennyeződéseket, és légszűrő olajjal bekenni.  Ha papírszűrőt találunk a légszűrőházban, akkor azt két szezononként nem árt cserélni, időközben pedig egy óvatos tisztítás is elegendő. Ha ezzel végeztünk, teendőink itt még nem fejeződhetnek be. Nézzünk rá a hűtőrendszerre: Egy igen egyszerű, de mégis sokak által mellőzött karbantartással megelőzhetőek ugyanis a hűtőrendszerben kialakuló elkoszolódások, és eltömődések. Ha figyelünk arra, hogy két/háromévente lecseréltessük a hűtőfolyadékot, akkor az elhanyagoltságból adódó teljesítményvesztés, és túlmelegedés nem veszélyezteti majd motorunkat, vagy robogónkat. Ha pedig már a hűtőrendszerről van szó, akkor a hűtőradiátor karbantartására is fordíthatunk egy kis figyelmet, ami kimerülhet egy külső tisztításból, és a szezon közben felhalmozott rovartetemek eltávolításából.

c1.staticflickr.com

Fékek, futómű
 
Kevesen ügyelnek arra, hogy legalább szezon végén ellenőrizzék járművük fékrendszerét, a fékbetéteket, vagy féktárcsákat pedig állapotuktól függően szakszervizben cseréltessék. Nagyon fontos közlekedésbiztonság szempontjából is, hogy csak jó, vagy kiváló állapotú fékberendezéssel közlekedjünk. Mivel a fékhatás a kopó fékbetétek miatt nem azonnali fékhatás csökkenéssel jár, sajnos az a motoros, aki mindennap használja kétkerekűjét, hamar hozzászokik a nem megfelelő fékhatáshoz, ezért érdemes így a szezon végével néhány percet szánni arra, hogy a következő idényben már ne egy felesleges szervizeléssel kezdjük a motorozást. Ugyanez a helyzet a teleszkópokkal is, mert a szimeringek állapotáról egyszerű szemrevételezéssel is megállapíthatjuk, hogy csereérettek e. Ha pedig tócsát találunk az első villaszár alatt, akkor biztos, hogy időszerűvé vált a csere. Amire viszont már a feketeöves motorápolók is kevesebb figyelmet szentelnek, az a fékfolyadékok frissítése. Kétévente bizony szükség van a fékolaj lecserélésére, amiről már több idevonatkozó cikkünkben is szót ejtettünk az Autoszektor „hasábjain”. A nem túl bonyolult beavatkozás szervizben is gyorsan elvégezhető, de minimális szerszámozottsággal, és egy kis szerelési hajlammal akár otthon is kivitelezhető. De ha mégis inkább a szerelőkre bíznánk ezt a feladatot is, akkor nem árt tudni, hogy a mesterek is sokkal jobban tudnak foglalkozni a holtszezonban az egyszerű, vagy esetlegesen akár bonyolultabb szervizmunkákkal, hiszen ilyenkor őket sem hajtja annyira az idő, és az egyszerre sok javítanivaló.

c1.staticflickr.com

Finomhangolás, olajozás
 
A téli leállítási procedúra végén a szükséges helyek kenése, és a beállítása se maradjon ki. Hosszútávú gondtalan működéssel hálája meg minden bovden, ha a hosszú szünet előtt megkenjük, a feszességet beállítjuk, kitérve a gázkar, illetve kuplung holtjátékának ellenőrzésére is. Vizsgáljuk meg a láncot, állítsuk be a feszességét, majd megfelelően takarítsuk is meg, és végül erre a célre kifejlesztett láncolajozóval ápoljuk. Ha már ott vagyunk, akkkor a gumiabroncsokra is ránézhetünk, és ha nem tudjuk állványon tárolni a motort, akkor nyugodtan megemelhetjük néhány tized bárral a nyomást, így megelőzve a deformálódást. A DOT számot is megnézhetjük, mert ha az autónál fontos, akkor a kétkerekűeknél létfontosságú a megfelelő profilmélység, illetve a fiatal, és szerkezetileg is optimális gumiabroncs. A repedezett oldalfalú, vagy a kopásmérő környékére kopott gumiabroncsot tavaszig mindenképpen cserélni szükséges. Végül pedig vizsgáljuk meg a gyújtógyertyát is, ha pedig a futásteljesítmény indokolja cseréljük újabbra.

commons.wikimedia.org

+1 tipp robogósoknak: Mit rejt a variátorház?
 
Csupán pár tucat csavar rejti, és a varitárfedél eltávolítása után már elénk is tárul az, amitől a robogózás egyszerű, de nagyszerű: Hiszen mindenkinek magától értetődő a ráül, indít, gázt csavar, majd megérkezik mámortó érzése. Igenám, de  a szezon végén érdemes egy fél órát áldozni arra, hogy megnézzük, vajon a CVT váltó egység, és a véghajtás rendben működik e, vagy a kopó fogyó alkatrészekre éppen ráfér a csere. A leggyakrabban cserélendő alkatrész a variátorszíj. Ez a hajtás egyik, ha nem a legfontosabb eleme, hiszen ezen keresztül megy végbe a meghajtás. Ha sérül, szakad, akkor leggyakrabban mozgásképtelenné válhat a jármű, vagy szélsőséges esetben még a főtengely is sérülhet egy szíjszakadás alkalmával. Állapotát szemrevételezés alapján is meghatározhatjuk, és dönthetünk a cseréről, amit érdemes szakszervizben elvégeztetni. Most biztosan nem kell heteket várni az időpontra. És ha már itt nézelődünk, érdemes még egy beavatkozást megejteni, mégpedig a  váltóházban a hajtóműolaj cseréjét. A kezelési útmutatóban az itt használható olajat, és a szükséges mennyiséget is megtaláljuk. Átlagos futás mellett elég kétévente cserélni, viszont az olajszint ellenőrzését azért beütemezhetjük gyakrabban is. 
 
Bízom benne, hogy a hosszú téli időszak lehetőséget nyújt majd arra, hogy ezeket az alapvető dolgokat mindenki becsülettel ellenőrizze, és ha szükséges, a javításukhoz időpontot kérjen a szerviztől is. Hiszen tudjuk jól, hogy ez nem csak saját érdekünk. Mert így a következő szezont már nem csak kívülről ragyogó, hanem műszakilag is megfelelő állapotú kétkerekűvel kezdhetjük majd. Már csak az időt kellene valahogy felgyorsítani addig. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.01.20
Öten megsérültek vasárnap délután egy balesetben, amely az 1-es főúton történt Ács térségében. A....
2019.01.20
Mindössze a válaszadók negyede használna okosautót, vagyis önvezető autót – derült ki a Nemzeti....
2019.01.20
A Telluride SUV a Detroiti Autószalonon mutatkozott be, sajnos Európában nem lesz kapható. ..
2019.01.20
E heti rajzunk készítője Kelemen István, rajzának címe: Mínuszok. ..
2019.01.20
A prémium autók szegmense 9,5 százalékkal bővült 2018-ban az új autók magyarországi piacán, ahol az....
2019.01.20
Az év legjobb időszaka jött el a síelésre. Nagyon sok lehetőség van síelésre, külföldön, de....
2019.01.20
A két vállalat együttműködésének legújabb elemével a Bridgestone az Audi legnagyobb....
2019.01.20
A 2019-es Hyundai Kona és KonaElectric CUV modellek együtt nyerték el „ A2019-es év Észak-Amerikai....
2019.01.20
A megváltozott útviszonyoknak megfelelő közlekedés fokozott figyelmet igényel a járművezetőktől -....
2019.01.20
Rendőrségi intésben részesült a brit uralkodó férje, aki alig két nappal meglehetősen súlyos....