szakértő

Szigorúan ellenőrzött szakértő 1. rész

2017.12.17.

Egy hosszú szakmai életút rövid összefoglalása – a műszaki világban élőkre is igaz ez – nem könnyű.  Az elmúlt negyvenvalahány év alatt annyi technikai újdonság váltotta egymást, amit a mai hatvanasoknak megismerniük és alkalmazkodniuk kellett, hogy az már maga megérne egy kisebb könyvet. Elég, ha csak a logarléc egyszerű vonalzóvá való átlényegülésére gondolunk, aztán jött a számítástechnika előretörése és mindenhatósága- és a fejekben bekövetkezett változásokkal is számolni kellett.

Riportalanyom végigélt egy korszakot olyan szakterületen, ami elég markánsan képviselte a fentieket: Dr. Melegh Gábor szakmérnökkel, igazságügyi műszaki szakértővel c. egyetemi tanárral beszélgettem. Az általa elért szakmai eredmények fellelhetőek már akár az interneten is, hasonlóan a hatalmas mennyiségű publikációhoz, így inkább másfelől közelítettünk. 

Hogyan lesz valakiből igazságügyi műszaki szakértő? Úgy, mint ahogy másokból katona, tűzoltó, vagy netán vadakat terelő juhász?  Vagy egy kicsit másképp? Dr. Melegh Gábor elmondása szerint története úgy kezdődik, hogy ifjúkorában lakott a házukban egy bírónő. Ez a hölgy tudta, hogy a szomszéd BME-s egyetemista részt vesz a közlekedéssel kapcsolatos tudományos diákköri munkában, ezen belül meg éppen az éjszakai láthatósággal kapcsolatos dolgokat vizsgálják. A bírónő aktuális ügye éppen ilyesmiről szólt, így hát azt kérte, menjen már be a legközelebbi tárgyalásra, ami amúgy nyilvános. Hallgasson meg mindent, mert hát egy-két a dolog valahogy nem hagyja őt nyugodni és úgy érzi, hogy ez a nyugtalanság bírói/jogászi szemmel nézve nem a jó megoldás. Innen már átadom a szót interjúalanyomnak.

– Mi is volt az, ami a bírónőt elgondolkodtatta? Budapest határában, de már megyében, az akkoriban még igencsak tartósnak tűnően itt állomásozó szovjet déli hadseregcsoport egy felderítő járműve elromlott az éjszakában. Feladatköre miatt a rejtőzködő színű harceszközhöz kiment egy műszaki tiszt, aki meglehetően elég alacsony emberke volt – körülbelül 160 centi– olyan gyakorló öltözékben, ami egy tökéletesen fekete ruha volt. Éppen beszélt a járművezetővel, amikor arra jött egy megyei párttitkár, az akkori egyen-Volga protokolljárművel. A harcjárműnek ugyan nem mentek neki, de a Volga jobb oldala bizony elsodorta a főhadnagyot. Aki ébren volt már abban a korban, az tudja, valahogy nem kívánkozott ez a hír akkor sem a sajtómegjelenésre, vagy egyáltalában a széles nagyközönség elé, hiszen a szereplők közül egyik sem lehetett nagyon vétkes – ez akkor eleve nem volt kétséges.

 

– De vissza a tárgyaláshoz: az ott elhangzó elhangzott szakértői véleménnyel szemben merültek fel aggályai az illető bírónőnek. A szituáció ugyanis a következő volt: a szakértő a helyszíni próbán egy Trabanttal helyettesítette a Volgát, vélhetőleg jármű-jármű alapon. A másik az a tárgyaláson elhangzott mondat volt, ami aztán engem ráterelt és elindított a pályán, ami miatt nemcsak szakmérnök, de igazságügyi műszaki szakértő is lettem. Ugyanis a sértettet megformáló személy, aki egyébként megfelelő testmagasságú volt, de fekete-fehérben, vagyis pepita felsőrészben volt, nem talpig feketében. A bírónő kérdése: „ez nem volt zavaró a bizonyítási kísérlet során”? A szakértői válasz „nem”. A jegyzőkönyv szerint a következő miatt: „Kérem szépen azért nem, mert mi csak a feketét néztük.”

– Ifjú és lelkes emberként én akkor arra gondoltam: nem lehet igaz, hogy ilyesmi előfordulhasson. Ha egy műszaki ember (is) valamit hivatalosan kimond és leír, akkor vállalnia kell annak következményeit. Később aztán, a pálya megcélzásához persze még az is vonzónak tűnt, hogy ez a szakma szellemileg szabadabb terület, nincs az embernek igazán főnöke, csak a törvények, a tudomány törvényei és a jogiak.

– Amikor végeztem a BME-n, mindjárt ide kerültem a gépjárművek tanszékre. Akkorra már a doktori dolgaimat is ebbe az új érdeklődési irányba próbáltam terelni: sikerült, hála Isten, annak idején az egyetemen a legfiatalabb doktor lettem. Hogy lehetett megcsinálni? Mondhatni mindenki azzal riogatott, hogy két év alatt nem lehet rendesen végigvinni. Lehetett: én tényleg, szinte éjjel-nappal dolgoztam, utána már rögtön elkezdtem utánajárni, mi is szükséges a szakértői titulushoz. Akkortájt az ember először csak úgynevezett tárca- szakértőként dolgozhatott. Ez azt jelenti, hogy a közlekedési szakminisztérium keretein belül, de nem igazságügyi szakértőként, hanem csak műszaki szakértőként vettek számításba.

– 1980-as évek, jött a számítógép. Már a doktori elkészültekor elkezdtem kisebb, de a jövőmre nézvést hasznosnak tűnő programokat összeállítani a mai szemmel nézve kőbalta kategóriájú számítógépeken: kitaláltam típus-baleseteket, aztán megpróbáltam ezeket programokkal leírni, modellezni. Akkor még nem is voltam igazi, kinevezett igazságügyi szakértő, csak készültem rá: ha netán majd azzá válok, akkor milyen könnyebbség lesz elővenni a már modellezett változatokat és a munka gyorsítására használni.

– Egy akkori kedves kolléga unszolt: miért nem megyek már el én is a fő-fő rendőrségre bejelentkezni: itt vagyok, a friss, ifjú szakértő, használjanak engem is - és hát én tényleg megfogadtam a tanácsát. Bementem, részt vettem egy udvarias és leginkább semmitmondó beszélgetésen a főnökkel. Otthagytam ugyan a névjegyemet, de kicsit lógó orral mentem haza, hogy na, ebből se lesz semmi. Mit ad Isten, néhány órával később csöng a telefon és közlekedésrendészetiek hívtak: halálos baleset történt, menjek már ki a baleset helyszínére. Megjegyzem később fény derült a meghívás előzményére. Először ugyanis körbetelefonálták az összes szóba jöhető akkori szakértőt, de mindenki elfoglalt volt. Korábbi beszélgetőtársamnak az „órák óta áll az egész város forgalma” sürgető mondatra pedig bevillant a névjegyem, szólt az illetékesnek, hogy van itt egy fickó, ha már végképp nincs szabad szakértő, próbáljanak meg. Megjegyzem, a történet későbbi elmondói szerint a „fickó” helyett más, f-betűvel kezdődő szót használt.

– Ez a „nyitány” mindjárt nemcsak egy borzasztó baleseti helyszín volt, de talán az életemnek egy fordulópontját is jelentette. Katonai jármű egy kisgyereket ütött el. Ez volt az első ilyen felkavaró élményem, nagyon erősen küszködtem az érzéseimmel. Nem volt könnyű, de végig tudtam csinálni. Utána meg is kértem egy ismerőst, és elmentem néhány boncolásra, azért, hogy most ezt vagy elviselem, vagy akkor más irányba fog menni a pályám. Maradtam. Hát így kerültem a közlekedési területre.

– Folytatva az elindulást: kaptam akkor egy sablon kirendelő határozatot, azon voltak a mindenféle kérdések és a végén a megjegyzés: a szakértő 3 napon belül válaszoljon ezekre. Sürgősen nekiültem és három nap múlva be is vittem. A már említett főrendőr kérdezte: lehet, hogy nagyon meleg van, de ugye más bajom nincs? Merthogy ilyen gyorsan hozom a szakértői véleményt. Mondtam: ide van írva, hogy 3 napon belül válaszoljak, mire ő: nem kell ezt annyira komolyan venni és olvasás közben csóválta a fejét. Gondoltam, ebből aztán nem lesz sok meló…

–  Végül azt mondta: hosszú ideje vagyok ezen a poszton, de ilyen gyorsan, ilyen érthetően megfogalmazott válaszokat még nem olvastam. Természetesen nem az akkori kollégák műszaki tudásával volt baj. De tessék elképzelni a helyzetet: volt egy mondhatni monopóliumot kapott, „hivatalos” szakértői csoportosulás: öt ember- és voltam én, a kívülálló, a „maszek”, ugyanis a főállás mellett kezdtem űzni a szakértői tevékenységet.

– Szeptember közepén volt ez a bizonyos baleset. Én ettől a dátumtól kezdve, az év végéig végeztem annyi feladattal, mint ez az öt ember- egész évben. Azért, mert megvoltak az előre elkészített számítógépes programjaim. Amikor ők még oldalakon át írták a levezetéseket, addig én megetettem a géppel a tudnivalókat, aztán a gép viszonylag gyorsan kiköpte ezeket. Sőt még az is belefért, hogy megnézzem: hol vannak azok a bűvös számok, amikor elmegy valami az eredményekből valamilyen irányba, vagyis magyarul a számítások érzékenységét is meg tudtam fogni. Nem is nagyon értették, miként tudom a munkákat olyan gyorsan megcsinálni. Ráadásul az elsők között voltam, vagy talán a szakmában az első, aki a szövegszerkesztőt is elkezdte használni. A híres Commodore számítógéppel én lettem gyakorlatilag a „Bezzeg” a szakmában. Ennek magyarázata igen egyszerű volt: míg a „minisztériumiak” havi fixért dolgoztak, nekik nem volt érdekük, hogy gyorsan, horribile dictu! ráadásul többet is dolgozzanak. Nekem viszont igen: minél többet csináltam, annál többet kerestem vele.

– Olyan jól futott a szekér, hogy még ellenőrzést is kaptam. Akkortájt már több gépem is volt, egyszerre több feladattal tudtam végezni. Az ellenőrzés indoka az volt, hogy bizonyára rejtett munkaerőket dolgoztatok, mert elképzelhetetlen, hogy az adott idő alatt egyedül el tudnám végezni a vállalt munkát. Megmutattam nekik, hogyan dolgozom a gépekkel. Később valaki elmondta, hogy a minisztériumiak a valóságban több időt és energiát áldoztak annak magyarázására, hogy miért nem „gépesítenek”, mint arra, hogy megtanulják kezelni a számítógépeket, megismerni a programokat.

 – Az akkori idő általános szellemi szintjére – és egy kicsit az hivatalos emberekre is –jellemző volt, amikor azt mondták, hogy „háháá, de gépelési díjat nem lehet felszámolnom, mert ezt a gép írta.” Elhívtam az illetőt, ugyan mondja már „bele” a számítógépbe a szöveget. Komolyan gondolta, mert elkezdte mondani, de persze nem történt semmi.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....