Forma 1

Szocsi gumikiosztás: Vettel agresszív stratégián

2018.09.19.

A két bajnokesélyes, vagyis Lewis Hamilton és Sebastian Vettel eltérő gumitaktikát választott a jövő héten rendezendő Orosz Nagydíjra. A vörösök német klasszisa lényegesen agresszívebb stratégiával készül, mint brit ellenfele.

A Forma–1 hivatalos gumiszállítója, Pirelli már korábban bejelentette, hogy – a szingapúri viadalt követően – Oroszországban is a lágy, az ultralágy és a hiperlágy keveréket használhatják majd a csapatok, akiknek tehát ebből a kínálatból kellett meghatározniuk gumitaktikájukat. A Pirelli most azt is ismertette, miként választottak a mezőny tagjai.

A szingapúri hétvégét követően 40 pontos hátrányba kerülő Sebastian Vettel – és a Ferrari – meglehetősen agresszív taktikát választott Szocsira. A német kilenc garnitúrát kért a leglágyabb keverékből, hármat az ultrákból és mindössze egyet a „sima lágyból”.

Vettelnél valamivel még a csapattárs, Kimi Räikkönen is konzervatívabb volt, ő ugyanis nyolc szettet kért a hiperekből, a légyakból pedig kettőt. Ami a nagy ellenfelet, a Mercedes illeti, ők mindkét versenyző esetében hét szettnyi hiperlágyból, négy szettnyi ultralágyból és három garnitúra lágyból gazdálkodhatnak majd Oroszországban.

Az élmezőnyből a Red Bull kettőse még a „vetteli utat” követi, az összes istálló közül pedig a Renault választotta a legagresszívebb stratégiát: ők a lehető legtöbbet, vagyis 10 garnitúrát kértek a hiperlágyakból! Igaz, versenyzők a lágyakkal és az ultrákkal már máshogy „gazdálkodnak” majd.

A Szingapúri Nagydíj gumikiosztása:

Forrás: M4sport.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....