WRC

Tänak vezet a Német-ralin, de nagy rajta a nyomás

2019.08.24.

A világbajnoki pontversenyt vezető észt pilóta volt a leggyorsabb az aszfaltos verseny pénteki napján, de Thierry Neuville alig maradt le tőle.

Tänak a pénteki hatból négy gyorsaságit nyert meg a Toyota Yarisszal, de így is csak 2,8 másodperces előnyt tudott kiautózni a nap végére a Hyundai-t hajtó Neuville-lel szemben. A páros fokozatosan szakította le az üldözőket a Mosel folyó melletti borvidéken kijelölt szűk, dobálós aszfaltos utakon. Az egyetlen csütörtöki gyorsaságit is Tänak nyerte meg, de a pénteki első gyorson Neuville átvette a vezetést, amit az észt a következő szakaszon ragadott újra magához, és már nem is engedte ki a nap végéig. Neuville azonban délután csökkenteni tudta a hátrányát a kanyarlevágásoknál felhordott murva miatt egyre piszkosabb, csúszósabb pályákon.

"Nem lehet kényelmesen menni, amikor ilyen szoros a csata az első helyért. Thierry remekül megy, de erre számítottam, a ralizás nem sétakocsikázás. Gyorsak a pályák és kicsik a különbségek, a holnapi nap lesz a döntő, főleg a hosszú katonai terepen kijelölt gyorsasági szakaszok. Reggel még nem volt tökéletes a ritmusom, de minden kilométerrel jobb lett a helyzet. Délután szinte hibátlanul mentünk, nem kockáztattunk, de közel jártunk a határokhoz” – nyilatkozta az elégedett Tänak.

Sébastien Ogier a nap végére 17 másodpercet hátrányba került Tänakhoz képest, a háromszoros Német-rali győztes pilóta küzdött a Citroën C3 WRC-vel, főleg az alulkormányzottsággal gyűlt meg a baja, ami a délutáni szerviz után valamelyest csökkent. Ekkor viszont azzal vesztett időt, hogy egyszer lefulladt egy kereszteződésben, egyszer meg lecsúszott a szántóföldre.

Kris Meeke és Dani Sordo szoros csatát vívott a negyedik helyért, egészen addig, amíg az utolsó szakaszon a spanyol versenyző Hyundai-jában el nem romlott a váltó. Sordo az utolsó kilométereket 1-es fokozatban tette meg, amivel 50 másodpercet vesztett, és visszaesett a kilencedik helyre.

Jari-Matti Latvala ezt kihasználva feljött az ötödik helyre, de nem volt elégedett a saját teljesítményével, nem találta a megfelelő ritmust, és a féktávokat is sokszor rosszul lőtte be magának. Mögötte 12,2 másodperccel áll Andreas Mikkelsen a harmadik Hyundai-jal, aki Ogier-hez hasonlóan alulkormányzottsággal küszködött. A norvég akkor került Esapekka Lappi elé, amikor a Citroën finnje megpördült egy kereszteződésben. A lábadozó Elfyn Evanst helyettesítő Gus Greensmith a nyolcadik, a legjobb 10-be még a WRC2 Pro kategóriát vezető fiatal finn szupertehetség, a Skodát hajtó Kalle Rovanperä fért be.

Teemu Suninen volt az egyetlen kieső a WRC-sek közül, neki az elektronikus gázpedál romlott el a Fordjában. Szombaton az országúti szakaszok mellett a híres katonai terület, a mindig defektveszélyt hordozó Panzerplatte vár a mezőnyre, az össztáv 158 kilométer lesz.

 

Az állás péntek este:

1

Ott Tanak, M.Jarveoja

Toyota Gazoo Racing WRT

Toyota

54m07.1s

2

Thierry Neuville, N.Gilsoul

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

2.8s

3

Sebastien Ogier, J.Ingrassia

Citroen Total WRT

Citroen

17.9s

4

Dani Sordo, C.del Barrio

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

20.7s

5

Kris Meeke, S.Marshall

Toyota Gazoo Racing WRT

Toyota

20.8s

6

Jari-Matti Latvala, M.Anttila

Toyota Gazoo Racing WRT

Toyota

23.2s

7

Andreas Mikkelsen, A.Jager

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

37.8s

8

Esapekka Lappi, J.Ferm

Citroen Total WRT

Citroen

50.5s

9

Gus Greensmith, E.Edmondson

M-Sport Ford WRT

Ford

1m01.3s

10

Kalle Rovanpera, J.Halttunen

Skoda Motorsport

Skoda

2m39.9s

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.09.22
KLEMENT kétkerekű-koncepciójával a ŠKODA  a friedrichshafeni (Németország) EUROBIKE nemzetközi....
2019.09.22
E heti rajzunk készítője T-boy. Rajzának címe: Evolúció.  ..
2019.09.22
Kínában az elektromos töltőállomások száma 1 millió fölé emelkedett. Hivatalos kínai adatok szerint....
2019.09.22
Az őszi hónapokban sok baleset azért történik, mert megváltozott az időjárás, mostohábbak a....
2019.09.22
Kisláng külterületén haladt autójával az a 29 éves férfi, aki egy kanyarhoz érve áttért a szemközti....
2019.09.22
Autózni kell: így hangzik a 20-21. század egyik kulcsmondata, de nem mindegy, hogy milyen áron,....
2019.09.22
Egyre fontosabbá válik az, hogy ember vezette expedíció induljon a Marsra, mivel az űrszondák....
2019.09.22
Az autómentes nap nem arra szolgál, hogy kirekesszék az autókat a forgalomból, a kezdeményezés....
2019.09.22
Sebastian Vettel jövőjét újra és újra megkérdőjelezik a szakértők. Hol úgy látják, új csapattársa,....
2019.09.21
Mi történik az új autók piacán? Mi az a WLTP2 és milyen hatással lesz az árakra? ..