Tesla

Távoznia kell a Tesla igazgatótanácsának éléről Elon Musknak

2018.09.30.

- Távozik a Tesla igazgatótanácsának éléről Elon Musk, de a vállalat vezérigazgatója marad; ő és a vállalat 20-20 millió dollár büntetést fizet, mert a cégvezető a Twitteren a cég részvényárfolyamát befolyásoló, félrevezető üzenetet tett közzé - tudatta helyi idő szerint szombaton a megállapodás részleteit az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC).

A SEC és a Tesla között létrejött megállapodás értelmében Musknak 45 napon belül le kell mondania az igazgatótanácsi elnökségéről, és három évig nem választható újra erre a posztra, de ő marad a vállalat vezérigazgatója. Az alku alapján a Teslának két független tagot kell választania a testületbe.

Musk augusztus 7-én bármilyen előzetes bejelentés nélkül a Twitteren tudatta a nagyvilággal, hogy fontolgatja, hogy 420 dolláros részvényárfolyamon kivonja a vállalatot a tőzsdéről, és ehhez a szükséges forrás is biztosított. Az üzenet hatására a Tesla részvényeinek árfolyama több mint tíz százalékot emelkedett. Pár héttel később bebizonyosodott, hogy sem a tőzsdei kivonás terve nem valós, se a pénz nincs meg rá. A SEC ezért a héten bírósághoz fordult, mert úgy ítélte meg, hogy Musk üzenete minden alapot nélkülözött, és ártott befektetőknek.

A SEC a perben eredetileg azt is el akarta érni, hogy a bíróság tiltsa el Muskot a cégvezetéstől, ám a szombati megállapodásban erről a hatóság letett. Ez a befektetők szerint is óriási károkat okozott volna az egyébként évről évre rendre veszteséges Teslának, melynek neve szinte egybeforrt Elon Muskkal.

A vállalatnak a SEC azt rótta fel, hogy a cég gyakorlatilag semmilyen kontrollt nem gyakorolt afölött, hogy Musk milyen üzeneteket tesz közzé a Twitteren, hogy tartalmaznak-e olyan információt, melyről hivatalosan is értesíteni kell a felügyeletet, vagy, hogy amit ír, az helytálló-e egyáltalán. A Tesla és Musk egyelőre nem reagált a SEC által bejelentett megállapodásra.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....