taxisok

Taxistüntetés - a rendőrségen is bejelentették a folytatást

2016.01.18.

- Hétfő estére már sehol nem volt nagyobb torlódás Budapesten. Az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozó taxisok kora reggel óta több fővárosi útszakaszon nehezítették a közlekedést.

- Hétfő este a rendőrségen is bejelentették az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozó taxisok demonstrációjuk folytatását. A rendőrség az MTI megkeresésére azt közölte: az engedélyezésről még egyeztetnek.

Korábban írtuk:
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója hétfő este arról számolt be, hogy a legtöbb taxi az Andrássy út és a Deák téri templom közötti szakaszon áll. Az Andrássy út, Bajcsy-Zsilinszky út és a József Attila utca csomópontjánál rendőrök irányítják a forgalmat, de egy sávon ott is haladhatnak az autósok. A Károly körúton - amelyet egy időre teljes szélességében elzártak a taxisok - már minden sáv szabadon járható.

Min írtuk. előzetes bejelentés nélkül kezdtek hétfő reggel demonstrációba a fővárosban taxisok az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás elleni tiltakozásul. Délután három óra után a tiltakozók lezárták a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét. Korábban Gelencsér Zsolt, a tüntetés egyik szervezője azt mondta, reggel nyolc óráig maradnak a demonstrálók. Hozzátette: nem tud arról, hogy más helyszíneken lesznek-e lezárások. A taxisok azután döntöttek a lezárásról, hogy problémájukra nem született megoldás a képviselőik és Tarlós István főpolgármester közötti megbeszélésen, illetve küldöttségeik kérésével "nem foglalkoztak érdemben" a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, valamint az Uber irodájánál sem.

A taxisok információt próbáltak kérni követelésük teljesítésének időpontjáról. A rendőrség hétfő délután felszólítást tett közzé honlapján az Uber ellen szerveződött taxistüntetés szervezőihez és résztvevőihez címezve, miután a tiltakozók egy-egy útszakaszt teljesen lezártak a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) akkor azt írta: a demonstráció résztvevői jogsértést követnek el. A rendőrség több közleményben is felszólította a be nem jelentett demonstráció szervezőit és résztvevőit, hogy a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésénél "állítsák vissza a rendezvény azon korábbi állapotát", amelynél a forgalom haladása egy-egy forgalmi sávon biztosított volt.

Korábban írtuk:
Korábban Gelencsér Zsolt, a tüntetés egyik szervezője közölte, megállapodtak a rendőrséggel, és a Bajcsy-Zsilinszky úton a Károly körút felé egy sávon átengedik este hét óráig a mentők, a rendőrök, a tűzoltók és a BKK autóit, utána pedig a többi járművet is. Fél héttől végül az összes jármű közlekedhet. Gelencsér Zsolt azt mondta, reggel nyolc óráig maradnak a demonstrálók. Hozzátette: nem tud arról, hogy más helyszíneken lesznek-e lezárások.


A taxisok azután döntöttek a lezárásról, hogy problémájukra nem született megoldás a képviselőik és Tarlós István főpolgármester közötti megbeszélésen, illetve küldöttségeik kérésével "nem foglalkoztak érdemben" a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, valamint az Uber irodájánál sem.

A taxisok információt próbáltak kérni követelésük teljesítésének időpontjáról. A rendőrség hétfő délután felszólítást tett közzé a honlapján az Uber ellen szerveződött taxistüntetés szervezőihez és résztvevőihez címezve, miután a tiltakozók egy-egy útszakaszt teljesen lezártak a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) akkor azt írta: a demonstráció résztvevői jogsértést követnek el. A rendőrség felszólította a be nem jelentett demonstráció szervezőit és résztvevőit, hogy a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésénél "állítsák vissza a rendezvény azon korábbi állapotát", amelynél a forgalom haladása egy-egy forgalmi sávon biztosított volt.

Később újabb közleményt tett közzé a rendőrség, amelyben azt írták: a rendőrség felszólításának eleget téve három irányban, a Bajcsy-Zsilinszky út - József Attila utca, a Bajcsy-Zsilinszky út - Andrássy út, valamint a Bajcsy-Zsilinszky úton a Nyugati tér irányába egy-egy forgalmi sávban megindult a forgalom. Ezzel együtt viszont második alkalommal is a felszólították a szervezőket, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton a Károly körút irányába egy forgalmi sávon biztosítsák a gépjárművek haladását.

Korábban írtuk:

A Deák Ferenc tértől továbbra sem lehet a Bajcsy-Zsilinszky út felé autóval eljutni. Gelencsér Zsolt, a tüntetés egyik szervezője közölte, megállapodtak a rendőrséggel, és a Bajcsy-Zsilinszky úton a Károly körút felé egy sávon átengedik este hét óráig a mentők, a rendőrök, a tűzoltók és a BKK autóit, utána pedig a többi járművet is. Azt mondta, reggel nyolc óráig maradnak a demonstrálók. Hozzátette: nem tud arról, hogy más helyszíneken lesznek-e lezárások.

A taxisok azután döntöttek a lezárásról, hogy problémájukra nem született megoldás a képviselőik és Tarlós István főpolgármester közötti megbeszélésen, illetve küldöttségeik kérésével "nem foglalkoztak érdemben" a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, valamint az Uber irodájánál sem. A taxisok információt próbáltak kérni követelésük teljesítésének időpontjáról.

A rendőrség hétfő délután felszólítást tett közzé a honlapján az Uber ellen szerveződött taxistüntetés szervezőihez és résztvevőihez címezve, miután a tiltakozók egy-egy útszakaszt teljesen lezártak a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) akkor azt írta: a demonstráció résztvevői jogsértést követnek el.

A rendőrség felszólította a be nem jelentett demonstráció szervezőit és résztvevőit, hogy a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésénél "állítsák vissza a rendezvény azon korábbi állapotát", amelynél a forgalom haladása egy-egy forgalmi sávon biztosított volt.

Később újabb közleményt tett közzé a rendőrség, amelyben azt írták: a rendőrség felszólításának eleget téve három irányban, a Bajcsy-Zsilinszky út - József Attila utca, a Bajcsy-Zsilinszky út - Andrássy út, valamint a Bajcsy-Zsilinszky úton a Nyugati tér irányába egy-egy forgalmi sávban megindult a forgalom.


Ezzel együtt viszont második alkalommal is a felszólították a szervezőket, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton a Károly körút irányába egy forgalmi sávon biztosítsák a gépjárművek haladását.

Előzetes bejelentés nélkül kezdtek hétfő reggel demonstrációba a fővárosban taxisok az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás elleni tiltakozásul. Délután három óra után a tiltakozók lezárták a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét.

Korábban írtuk:
A szervezők nevében Gelencsér Zsolt azzal indokolta az akciót, hogy küldöttségeik kérésével "nem foglalkoztak érdemben" a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, valamint az Uber irodájánál sem. A taxisok információt próbáltak kérni követelésük teljesítésének időpontjáról. Gelencsér Zsolt azt mondta: Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt mondta küldöttségüknek, "lelkiekben velük van, egyebet nem tehet".


A taxisok azután döntöttek a lezárásról, hogy problémájukra nem született megoldás a képviselőik és Tarlós István főpolgármester közötti megbeszélésen sem, ezért az Uber ellen meghirdetett demonstrációjuk folytatása mellett döntöttek. A szervezők azt közölték, hogy 140 taxis vesz részt a hétfő reggel óta tartó demonstráción. Az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatás a világ 68 országában, több mint 310 városban volt elérhető idén januárban, és - a hozzá hasonló vállalkozásokkal együtt - nagy konkurenciát jelent a hagyományos taxiszolgáltatásnak szerte a világban.

- A kormány szerdai ülésén megtárgyalja a taxisok ügyét - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy más témában tartott sajtótájékoztatón hétfőn a Parlamentben. A miniszter közölte: mindenkivel konzultálnak, és a közlekedési államtitkárság már több alkalommal is egyeztetett a taxisok képviselőjével. Mérlegelni fognak minden javaslatot - tette hozzá Lázár János.

Korábban írtuk:
A taxisok azután döntöttek így, hogy problémájukra nem született megoldás a képviselőik és Tarlós István főpolgármester közötti megbeszélésen, így a taxisok folytatják az Uber ellen meghirdetett demonstrációjukat. A főpolgármester az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az adófizető, jogszabályokat betartó magyar taxisok a továbbiakban is számíthatnak a főváros támogatására Uber-ügyben, de Budapestnek nincs hatósági eszköze és fizikai lehetősége az alkalmazás betiltására, lekapcsolására.

Az MTI-nek nyilatkozó Czifery Csaba, a Magyar Taxisok Szakszervezetének elnöke azt mondta, számukra az az egyetlen lehetséges megoldás, ha megszűnik az Uber, vagy ezen szolgáltató is azokat a feltételeket teljesíti, amelyeket a "hivatásos" autósoknak kell. Ha a négy felsorolt helyszínen nem kapnak pozitív választ vagy egy közeli határidőt az Uber beszüntetésére, lezárják a forgalom elől a teljes Bajcsy-Zsilinkszy út-Andrássy út-József Attila utcai kereszteződést - mondta a szakszervezeti elnök. Czifery Csaba időközben jelezte, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumnál nem fogadták a taxisok küldöttségét.


- Az adófizető, jogszabályokat betartó magyar taxisok a továbbiakban is számíthatnak a főváros támogatására Uber-ügyben, de Budapestnek nincs hatósági eszköze és fizikai lehetősége az alkalmazás betiltására, lekapcsolására - közölte Tarlós István főpolgármester hétfőn. Az MTI-hez eljuttatott közleményében a főpolgármester azt írta, korábban azért módosították a taxisrendeletet, hogy a városban megszűnjön az azt megelőző 15 évre jellemző "felfordulás", illetve, hogy békésebbek legyenek a taxisok munkakörülményei. Tarlós István közölte: az Uber-sofőrök a fővárosi taxisrendelet előírásainak nem felelnek meg, Budapest célja a kormánnyal együttműködve az, hogy a taxisrendeletet mindenki betartsa. Hozzátette ugyanakkor, a fővárosnak nincs hatósági eszköze és fizikai lehetősége arra, hogy az Ubert betiltsa vagy lekapcsolja, a szabályokat be nem tartó "vadtaxisokat" kiszorítsa.

Korábban írtuk:
A taxisok hétfő kora reggel óta tartanak demonstrációt a fővárosban a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésében az Uber ellen. Délelőtt petíciót adtak át a Főpolgármesteri Hivatalban, majd a Városháza előtt megjelenő taxisok közül négy képviselő tárgyalt Tarlós István főpolgármesterrel. A találkozón nem született megállapodás, így a taxisok folytatják meghirdetett demonstrációjukat.


A Budapesti-rendőrfőkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére azt válaszolta, hogy a BRFK a hatályos jogszabályok alapján, a szükséges erőkkel és eszközökkel biztosítja a demonstrációt. Az MTI azt szerette volna megtudni a rendőrségtől, hogy kezdődtek-e már az előre be nem jelentett demonstrációról egyeztetések a rendőrség és a taxisok között, utólag kértek-e területfoglalási engedélyt a demonstrálók, illetve, ha továbbra is folytatják demonstrációjukat, a rendőrség tervez-e bármilyen intézkedést a forgalom helyreállítása érdekében. Az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatás a világ 68 országában, több mint 310 városban volt elérhető idén januárban, és - a hozzá hasonló vállalkozásokkal együtt - komoly konkurenciát támaszt a hagyományos taxi szolgáltatásnak szerte a világban.

A szolgáltatás lényege, hogy a rendszeréhez csatlakozó (hivatásos vagy akár nem hivatásos) autósok és leendő utasaik okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül, közvetlenül találhatnak egymásra, és a viteldíjat is a rendszeren keresztül rendezik. Az Uber múlt héten azt közölte, hogy utazásmegosztó szolgáltatásukat használók száma Budapesten 2015-ben folyamatosan nőtt, már 80 ezernél tart, ami nyolcszorosa a tavaly év elején mértnek. Tájékoztatásuk szerint az autós partnerek száma a 2015. év eleji 200-ról év végére 1200-ra emelkedett. Az utasok többsége budapesti, de a külföldi felhasználók száma is jelentős.

Korábban írtuk:
A sofőrök ezt követően a Bajcsy Zsilinszky úthoz mentek tovább rendőri kísérettel. Az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozó taxisok hétfőn délelőtt adták át petíciójukat a Főpolgármesteri Hivatalban. Majd a Városháza előtt megjelenő taxisok közül négy képviselő tárgyalt Tarlós István főpolgármesterrel. A petíció tartalmáról a taxisok nem árultak el részleteket. Délelőtt a Városház utca a Főpolgármesteri Hivataltól a Pilvax közön át egészen a Ferenciek teréig megtelt taxikkal. A taxisok hétfő kora reggel óta tartanak be nem jelentett demonstrációt a fővárosban a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésében. A helyszínen mintegy száz gépkocsi sorakozott fel, egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat, jelentős torlódást okozva. A helyszínt a rendőrség biztosítja. A taxisok "Tiltsák be az Ubert!" és "Zárjegy nélküli cigaretta-árusítás = Uber" feliratú molinókkal tiltakoztak.


Korábban írtuk:

A felsorakozott gépkocsik még mindig egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat, a helyszínt a rendőrség biztosítja. A Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésében nem működnek a jelzőlámpák, rendőrök irányítják a forgalmat. A belváros felé jelentős a torlódás. A Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán azt közölte, hogy a 9-es autóbusz megnövekedett menetidővel közlekedik, a 105-ös autóbusz az Apor Vilmos tér felé módosított útvonalon jár, nem érinti a Deák Ferenc téri megállót.

A demonstráló taxisok egyike az MTI-nek azt mondta, körülbelül 130 autót vártak reggel. Hozzátette, addig maradnak, amíg a telefonszolgáltatók online áruházaikból el nem távolítják az Uber applikációját. Arra a felvetésre, hogy ez 1-2 órán belül nem feltétlenül teljesül, azt válaszolta, "több napra készültünk". Pusztai László, az egyik taxistársaság képviseletében azt mondta, a rendőrség azt kérte tőlük, a városban máshol ne legyen forgalomlassítás, ezt pedig a taxisok meg is ígérték. Azt is mondta, hogy 11 óráig biztosan maradnak, akkor ugyanis a Városházára mennek, hogy átadják petíciójukat. Korábbi kijelentését Pusztai László úgy pontosította, hogy a városházához a tervek szerint körülbelül húsz autóval vonulnak, a kereszteződésben lévő taxik azonban maradnak, akár egész nap, sőt éjszaka is, amennyiben nem kapnak érdemi választ.


A taxisok hangsúlyozták: nem politika célú demonstrációt tartanak. Az MTI helyszínen lévő tudósítói arról számoltak be, hogy körülbelül 100 autó van a helyszínen, amelyek elé molinókat feszítettek ki, "Tiltsák be az Ubert!" és "Zárjegy nélküli cigaretta-árusítás = Uber" felirattal. Elhaladó autósok élesen bírálták a taxisokat, akik ugyanolyan hangnemben válaszoltak nekik. A helyszínen vannak a készenléti rendőrség munkatársai is, az Erzsébet hídtól a Kossuth Lajos utcán több tucat rendőr tartózkodik. Az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás. A rendszerhez csatlakozó autósok és utasok az okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik.

Korábban írtuk:
A Bajcsy-Zsilinszky út, Andrássy út kereszteződésében nem működnek a jelzőlámpák, rendőrök irányítják a forgalmat. A belváros felé jelentős a torlódás, de az autósok türelmesen viselik a helyzetet. A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt közölte, hogy a 9-es autóbusz megnövekedett menetidővel közlekedik, a 105-ös autóbusz az Apor Vilmos tér felé terelt útvonalon jár, nem érinti a Deák Ferenc téri megállót.

A demonstráló taxisok egyike az MTI-nek azt mondta, körülbelül 130 autót vártak reggel. Hozzátette, addig maradnak, amíg a telefonszolgáltatók online áruházaikból el nem távolítják a Uber applikációját. Arra a felvetésre, hogy ez 1-2 órán belül nem feltétlenül teljesül, azt válaszolta, "több napra készültünk".

Pusztai László, az egyik taxistársaság képviseletében azt mondta, a rendőrség azt kérte tőlük, a városban máshol ne legyen forgalomlassítás, ezt pedig a taxisok meg is ígérték. Azt is mondta, hogy 11 óráig biztosan maradnak, akkor ugyanis a Városházára mennek, hogy átadják petíciójukat. Az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás. A rendszerhez csatlakozó autósok és utasok az okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik.

Korábban írtuk:


A taxisok a Uber magán személyszállító szolgáltatás ellen tiltakoznak. A rendőrség tájékoztatása szerint a felsorakozott gépkocsik egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat. A csomópontban a tömegközlekedést és a gépjárműforgalmat a rendőrség egy-egy forgalmi sávon biztosítja, és azt kéri, hogy aki teheti, kerülje el az útszakaszt.


A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt közölte, hogy a 9-es és a 105-ös autóbuszok pár perces késéssel közlekednek. Az MTI tudósítója szerint 100-120 taxi demonstrál, incidens nem történt. A taxik a buszsávot is elfoglalják, így a reggeli csúcsforgalom indulásakor torlódás várható. A taxik szélvédőjén a Uber felirat pirossal áthúzva látható rajta a "No thanks!", azaz a "Köszönjük, nem!" felirat.

Korábban írtuk:
A tájékoztatás szerint a felsorakozott gépkocsik egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat. Az érintett csomópontban a tömegközlekedést és a gépjárműforgalmat a rendőrség egy-egy forgalmi sávon biztosítja, és azt kérte, hogy aki teheti, kerülje el az útszakaszt. Az MTI helyszíni tudósítója szerint 100-120 taxi demonstrál, incidens nem történt.

Az oldal fő támogatója

 

2016.08.27
Halálra gázolt egy gyalogosan közlekedő, kerékpárját toló asszonyt egy kisodródó személygépkocsi....
2016.08.27
Tóbiás és Balambér mind héten tartogat számotokra valami újdonságot. Ezúttal Édesanyával elmesélik....
2016.08.27
Németországban törvényt hoznak a közösségi autómegosztó szolgáltatások támogatásáról, a....
2016.08.27
A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar versenyzője harmadik lett a kamion Európa-....
2016.08.27
Baleset miatt több kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán....
2016.08.27
- Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő....
2016.08.27
- A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar versenyzője második lett a kamion Európa-....
2016.08.27
- Októberben adják át Nürnbergben az első németországi úgynevezett okoshidat, amely a....
2016.08.27
- Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Belga Nagydíj harmadik....
2016.08.27
- A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar versenyzője negyedik lett a kamion Európa-....