utánpótlás

Télen, két keréken?!

2019.03.04.

Mindig is elismeréssel néztem azokra, akik belátják, hogy praktikus, és egyszerű közlekedési eszköz egy robogó a zsúfolt nagyvárosokban. Magam is évek óta minden motoros szezonban két kerékre pattanok, hiszen nagyon sok időt lehet spórolni, és teljesen más így közlekedni. Engem felfrissít, és energikussá tesz, ha így érkezhetek a munkahelyre. Na de mi van akkor, ha véget ér a szezon? Eddig szerencsés voltam, mert gyalog is be tudtam jönni dolgozni, viszont idén nyártól már messzebbre költöztünk, így izgatottan vártam a szezon végét, hiszen ördögi tervet eszeltem ki: kitaláltam, hogy megpróbálok télen is robogóval közlekedni. Vajon sikerült, vagy arcomra fagyott a kezdeti lelkesedés? Mindjárt kiderül.

Mire számíthatsz?

Brit tudósok legfrissebb kutatási eredményei is alátámasztották, hogy télen bizony hideg van.  Bármennyire is kézzelfoghatóak a globális felmelegedés kellemetlen környezeti hatásai, az idei télen is volt legalább két igen kemény hónap, sok-sok mínusszal, és havazással. Tehát az első, és legfontosabb dolog a hidegre való alapos felkészülés, ami kiterjed a motoros ruházatra, a robogó átalakítására, de ami a legfontosabb, a vezető mentális felkészítésére is. Mert a téli robogózás bizony nem való mindenkinek. Aki nyáron sem érzi magát biztonságban, fél az utakon, vagy azt érzi, hogy egy hirtelen kialakuló veszélyhelyzetet nem tud higgadtan, és a járművet biztonságosan manőverezve uralni, biztos, hogy télen tovább erősödnek majd félelmei. Emellett persze kell egyfajta elhivatottság is, szeretni kell a kétkerekűek világát, és szükség lesz néhány extra percre ahhoz, hogy teljes menetfelszerelésben tudjunk nekivágni utunknak, tehát ezt is be kell építeni a napi rutinba. Aztán persze ott vannak az autósok, akik közül sokan télen sem igazán foglalkoznak a robogósokkal, vagy motorosokkal, így a veszélyforrás továbbra is adott, de hatványozódik, hiszen a hideg, sokszor csúszós úttesten teljesen máshogy viselkedik a gumiabroncs, így az átlagosnál is nagyobb elővigyázatosságra van szükség.

Biztonságban a téli üzemben is

Megpróbálom fontossági sorrendben a szerintem leginkább szükséges kellékeket bemutatni, amik nagyban növelik komfortérzetünket a téli közlekedésben. Szerintem téli üzemben egy kétkerekű járműnél hatványozottan igaz, hogy a legfontosabb az út, és a robogó kapcsolata. Így nem volt kérdés, hogy az első beszerzendő tétel a téli szezonra felkészítésnél a téli gumiabroncs megvásárlása volt. Megmosolyogtató lehet, de több gumiabroncsgyártó is kínál kifejezetten téli használatra fejlesztett köpenyeket, amik mintázata a személyautóéhoz hasonló kialakítású, mélyebb árkokkal és lamellákkal. A beruházást utólag sem bántam meg, hiszen nemcsak a csúszós latyakos úton, hanem a hideg aszfalton is sokkal jobb tapadást lehet elérni egy lágyabb keverékű gumiabronccsal, tehát a magunk, és közlekedőpartnereink biztonsága érdekében ajánlott a beszerzése. A második legfontosabb dolog, hogy észrevegyenek bennünket. Ez a hamar sötétedő, de napközben is szürke időben szintén létfontosságú. Az már remélem senkinek sem újdonság, hogy segédmotorkerékpáron, és motorkerékpáron éjjel nappal kötelező a tompított fényszóró, amit télre fejleszthetünk egy emelt fényerejű izzó használatával. Én kadmiumsárga izzót használok, mert az egykoron népszerű, ma már kevés autóban látható izzó színe eltér a halogén izzók színétől, így jobban ellátja figyelemfelkeltő szerepét. Emellett a ruházat választásánál is törekedni kell a fényvisszaverő csíkkal ellátott darabok beszerzésére szintén a láthatóság, és a gyorsabb észlelhetőség érdekében.  

Télen sem kötelező fagyoskodni

A kötelező felszerelések után áttérhetünk arra a területre, ami a komfortérzetünket tudja fokozni a kellemetlen zimankóban. Örök igazság az is, hogy akit zavar a szél a motoron, az egyrészt nem igazi motoros, másrészt még sohasem motorozott jeges szélben. Ilyenkor nagyon gyorsan elhalványul a kezdeti lelkesedés, és tényleg inkább a jó meleg autóba vágyakozunk. Azonban minél jobban sikerül elterelni testünkről a hideget, annál tovább bírjuk nyeregben. Erre a legoptimálisabb egyköz a nagyjából minden robogóhoz beszerezhető univerzális, vagy az adott típushoz gyártott plexi. Ezt viszonylag egyszerűen lehet felépíteni a fejidom környékére, és a legtöbb ilyen szélvédő kialakításából adódóan nem csak a felsőtesttől, hanem akár a kézről is eltereli a szelet. Én hosszútávon még soha nem használtam ilyen kiegészítőt, de most már biztos vagyok benne, hogy nyáron is élvezem majd áldásos hatását, hiszen egy nyári zápor alkalmával a felső testre érkező esőt is nagyon hatékonyan tudja elhárítani. Egyetlen hátránya, hogy a kosz, illetve vízcseppek miatt szürkület után igen erősen megtörik rajta a fény, tehát zavarhatja a robogós látóterét. Persze ezen gyakoribb tisztítással tudunk segíteni, ennyit pedig bőven megér áldásos hatása.  Nagyon sokan esküsznek a különböző motoros öltakarókra, amik a lábakat, a combot melegítik, és használatukkal gyakorlatilag az egész testünkről el tudjuk terelni a hűvös levegőt. A belül szőrmés, kívül vízálló anyagból készült öltakaró nagyon praktikus, és hatékony eszköz, ami meghosszabbíthatja a motoros szezont, vagy akár a téli hidegek alkalmával is hatékony eszköz az átfázás ellen. Viszont ennek ellenére én továbbra is a jó minőségű thermo béléssel rendelkező motoros ruhára esküszöm, ami a beépített protektoroknak köszönhetően megadja a biztonságérzetet is, illetve a széllel és csapadékkal is felveszi a harcot. Nem feledkezhetünk meg egy meleg kesztyűről sem, de ebből is létezik robogók markolatához szerelhető kézvédő, ami belül prémes ezáltal meleg, kívülről pedig víz, és szélálló anyaggal ellátott. Ezt pedig még megfejelhetjük egy markolatfűtéssel. A könnyen beépíthető, és nem is túl drága extrára annyira rá lehet szokni, hogy már egy hűvös nyári reggel is megérezzük majd hiányát. A vesevédőt is alapkelléknek kell tekinteni, ha téli motorozásra adjunk a fejünket, ha lehet válasszunk ebből is thermo béléses kivitelt, és ne feledkezzünk meg az arcmaszkról sem. 

Ha a jármű már készen áll, a vezetőnek is időt kell hagyni a téli vezetés elsajátítására.

Tél van. Ilyenkor az autósok sem számítanak a motorosokra, tehát úgy közlekedjünk, mintha valami zombis filmből léptünk volna elő hű, kétkerekű csatalovunk nyergében. A buszmegállóban állók arckifejezése is valami ehhez hasonló megdöbbenést sejtet. Tőlem is sokan megkérdezték, hogy tényleg komolyan gondoltam e ezt a szerintük esztelen dolgot? Balgaság helyett inkább a praktikumra gondoltam. De persze tudom, hogy nagyon sokan még a megspórolható idő, pénz, és idegeskedés ellenére sem mernek kilépni a komfortzónájukból. És jól is teszik, hiszen ez nem nekik szól. De ha kísérleteznél, és feltölt a kétkeréken létezés annyira, hogy ebbe is belekóstolnál, akkor is fontos az alapos felkészülés, ami kiterjed a járműre és persze a vezetőre is. A szokásos sebesség felezése, a döntögetések, és agresszív kanyarvétel elfelejtése, és a kigyorsításoknál is a kisebb gázállás előnyben részesítése, és természetesen a fékezést is újra kell majd értelmezni. Talán jövőre, vagy az azt követő évben pedig lehet, hogy össze is gyűlik már annyi tapasztalat, hogy a reggeli indulás előtt elmúlik az egészséges félelem. Ami persze az elején természetes. Az én robogóm is rendkívüli szabadnapot kapott akkor, amikor napokon keresztül jeges, havas, hókásás volt az útburkolat. Ilyenkor mindenképpen mérlegelni kell, hogy egy esetleges esés hosszútávú következményei megérnek e ennyit. Viszont ebben a szezonban talán, ha két, vagy három ilyen hét volt, és ez kibírható. Mert a mínuszokkal szemben elég jól fel lehet venni a harcot, viszont a jeges, hókásás úton tényleg csak a tapasztalt, és gyakorlott motorosok tudnak biztonságban közlekedni. Fontos tisztázni, hogy a motorozáshoz, vagy robogózáshoz a 10 Celsius fok fölötti hőmérséklet az ideális. Tehát jó tisztában lenni, hogy bőven rejthet magában veszélyt a téli közlekedés. Viszont, ha tudatosan felkészülünk rá, és az útviszonyoknak megfelelően mindig elővigyázatosan, és megfontoltan közlekedünk, akkor télen is megspóroljuk a heti fél órát, háztól házig utazhatunk, megfejelve ingyen parkolással. Ha kisebb-nagyobb fenntartásokkal is, de én egyelőre nem bántam meg, hogy kipróbáltam.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..