Continental

Tesztgyőzelemmel kezdett a Continental új prémium nyári abroncsa

2017.04.12.

Fölényesen, 51 versenytársát megelőzve győzött a Continental PremiumContact™ 6 az Autobild idei nagyszabású nyáriabroncs-tesztjén. A vadonatúj nyári gumiabroncs 225/50 R 17 méretben kápráztatta el a német autós szaklap tesztelőit, akik száraz és vizes úton mutatott viselkedése, valamint rövid fékútjai mellett pontos irányíthatóságát és kiváló dinamikus tulajdonságait dicsérték, mindemellett pedig kiemelkedően magas várható futásteljesítményét is méltatták.

A mezőny legrövidebb száraz és vizes úton mért fékútjainak köszönhetően a PremiumContact™ 6 már a teszt első fázisában az élre került. Az elért 69,9 méterrel egyedüliként fért be 70 méter alá a száraz úton 100, vizes felületen pedig 80 km/h sebességről indított vészfékezések kombinált eredményeinek rangsorában, és így az első helyről várhatta a 20 legjobb abroncsra váró további tesztfeladatokat. „Összehasonlító tesztünk egyértelmű győztese a PremiumContact™ 6. A Continental új abroncsa a tizenkét tesztkritérium egyikében sem engedett meg magának botlást, sőt, a végső győzelem mellett a teszt leginkább környezetbarát abroncsának járó Eko-Mester címet is megszerezte”, írták az Autobild szakértői.


Ugyancsak jól szerepelt a Continental PremiumContact™ 6 az Autobild Allrad abroncstesztjén. A német SUV-specialista szakfolyóirat összehasonlításában hat tesztmérésben is kiemelkedő eredményt ért el az új nyári gumiabroncs, amely a tesztelők szerint „száraz és nedves úton is nagyon jól tapad, kiemelkedően alacsony a gördülési ellenállása és sárban is jól teljesít”. Az Autobild Allrad szakemberei tíz különféle abroncsot teszteltek 235/50 R 18 méretben. „Óriási örömöt jelentenek számunkra az új

PremiumContact™ 6 kiváló első teszteredményei. Mindez hatalmas elismerés a Continental fejlesztőmérnökeinek eddigi munkájukra vonatkozóan, egyben pedig nagyszerű motiváció újabb csúcstechnológiás megoldások fejlesztéséhez a jövőben”, kommentálta a remek eredményeket Alexander Bahlmann, a Continental személy- és kishaszongépjármű- abroncsokért felelős PR vezetője.

A kompakt és középkategóriás autókhoz, sportos és SUV modellekhez egyaránt megfelelő PremiumContact™ 6 sikeresen ötvözi a kimagasló kényelmet a sportos kezelhetőséggel. A Continental márkától megszokott legmagasabb biztonsági színvonal megtartása mellett precíz irányíthatósággal és kiemelkedő környezeti tulajdonságokkal is rendelkező újdonság az elődjénél 15%-kal jobb kopástűréssel és 5%-kal alacsonyabb gördülési ellenállással rendelkezik. A PremiumContact™ 6 16 és 21 col közötti méretekben kapható 70 különféle méretváltozatban, és fokozatosan váltja majd le elődeit, a ContiPremiumContact™ 5 és ContiSportContact™ 5 abroncsokat.


Idén is a győztes a ContiPremiumContact™ 5

Számtalan korábbi tesztgyőzelme mellé idén is újabbakat szerzett a PremiumContact™ 6 elődje, a ContiPremiumContact™ 5. Az ACE és ARBÖ autóklubok, valamint a GTÜ műszaki szakértői intézet közös tesztjén például 10 vetélytársát utasította maga mögé a Continental sokszorosan díjazott nyári gumiabroncsa. A „Különösen ajánlott” minősítést kapott abroncs minden tesztkritériumban az élmezőnyben végzett, így kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően megérdemelten lett első a 215/60 R 17 méretű nyári abroncsokat vizsgáló teszten.

215/55 R 17 méretben tesztelte a ContiPremiumContact™ 5-öt a Volkswagen-csoport autóival foglalkozó Gute Fahrt magazin. Ebben a tesztben 9 különféle európai, ázsiai és amerikai gyártóktól származó nyári gumiabroncsot utasított maga mögé a Continental terméke, amely ContiSeal™ technológiával felszerelve vett részt a tesztben. A ContiSeal™ egy, az abroncsszerkezetbe integrált viszkózus tömítőréteg, amely belülről képes tömíteni a futófelületen keletkezett sérüléseket. Egészen 5 milliméter lyukátmérőig hatékonyan tömít, így segítségével elkerülhető az azonnali kerékcsere a defektek 80%-ánál. A ContiSeal™ technológiával szerelt abroncsok a ContiSeal™ nélküli változatokkal mindenben megegyező menettulajdonságokkal rendelkeznek. „Csak a Continental abroncsa zárt „Nagyon jó” értékeléssel az összes dinamikus mérésben, köztük a kiemelkedően fontos fékezési tesztekben, illetve a vízre felúszás vizsgálatán is. Mindemellett ráadásul kényelmes és nagyon csendes futású is”, foglalták össze a teszt győztes tulajdonságait a Gute Fahrt szakemberei.


Ugyanebben a 215/55 R 17 méretben tesztelte a ContiPremiumContact™ 5-öt a német Autozeitung autós szaklap csapata is. A 13 tesztkritérium mindegyikében jól teljesítő abroncs vizes útfelületen mutatott tulajdonságait külön kiemelték a tesztelők, akik szerint a ContiPremiumContact™ 5 „tipikus Conti abroncs, hihetetlenül nagy biztonsági tartalékokkal rendelkezik vizes úton, és nagyon jól teljesít száraz felületen is”. A 10 abroncsot felvonultató tesztet a legjobb „Különösen ajánlott” minősítéssel zárta a Continental nyári gumiabroncsa.

A Continental sportabroncsai is a legjobbak között
A SportContact™ 6 megismételte tavalyi sikerét az Autobild Sportscars nyáriabroncs-tesztjén. A 9 különböző márkájú, 235/35 R 19 méretű sportabroncsot összehasonító idei teszt minden mérésében kiemelkedően teljesített a SportContact™ 6. „Ez a prémium abroncs vizes és száraz úton is kiemelkedően jól irányíthatóvá teszi az autót. Pontos kormány-visszajelzések, kiegyensúlyozott dinamizmus és páratlan vezetési élmény jellemzi. Csoda, hogy megint az első helyen végzett?”, foglalták össze a sportautókkal foglalkozó szaklap tesztelői.

A német gyártó legújabb sportabroncsa mellett a ContiSportContact™ 5 is szerepet kapott az idei tesztekben. A német Sport Auto magazin 225/40 R 18 méretű gumiabroncsokkal végzett összehasonlításában a harmadik helyen végzett a most megjelent Continental PremiumContact™ 6 által fokozatosan leváltásra kerülő sportabroncs, amely a teszt leggyorsabb versenypályás köridejét teljesítette, de többek között különösen jó vízre felúszás elleni tulajdonságait is kiemelték a tesztelők.

Húsvéttól októberig: nyári gumiabroncs
A Continental szakemberei húsvét és október között prémium nyári gumiabroncsok, októbertől a következő húsvétig pedig oldalfalukon hópehely piktogramot viselő prémium téli abroncsok használatát javasolják. A lehető legnagyobb biztonság érdekében emellett az abroncsok megfelelő profilmélységére is gondot kell fordítani. A téli gumiabroncsoknál legalább 4, nyári abroncsok esetében pedig minimum 3 milliméteres profilmélységet ajánlanak az abroncsgyártó mérnökei, ezen értékek alatt ugyanis aránytalanul gyorsan csökkennek a gumiabroncsok biztonsági tartalékai. A szezonális abroncscsere kiváló alkalom a gumiabroncsok állapotának felmérésére és az esetleges cseréjükre vonatkozó döntés meghozatalára a Continental szakemberei szerint.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....