fejlesztőközpont

Tesztközpontot épít elektromos járműveknek a Dyson

2018.10.09.

A leginkább porszívóiról és kézszárítóiról ismert Dyson 2,6 milliárd dollárt fektet abba, hogy elektromos autó építésébe kezdjen, s emellett tervei szerint egy korábbi repteret járműtesztre alkalmas területté alakít. Minderről az Automotive News számolt be. A technológiai központot Anglia egykori Hullavington repülőterén építik ki, és a projekt jelentős gépipari munkahelyeket teremtő gyártóbefektetéseket generálhat, melynek együttes összege elérheti a 260 millió fontot (csaknem 95 milliárd forint), valamint több tíz kilométernyi tesztpálya építése is a tervek között van – közölte a Seffield-i központú cég.

Növekvő gépjárműcsoportunk a legkorszerűbb hangárok kialakításán dolgozik a Hullavinton repülőtéren. Erősen fókuszálunk járműprojektünk előttünk álló szakaszára” – nyilatkozta Jim Rowan vezérigazgató.

A Dyson várakozása szerint valamikor 2021. körül az utakon lesz az autójuk. A cég csatlakozik több tradicionális és új konkurenséhez, belépve ezzel egy mind zsúfoltabb elektromos autógyártási versenybe. A Volkswagen, a Daimleg AG, és a General Motors egyaránt elektromos autók sorozatával jelentkezik várhatóan már a következő évtől, miközben a Tesla a Model 3-al nyomul a piacon.

Eltérően azon autógyártóktól, melyek lithium-ion elem technológiát alkalmaznak, a Dyson szilárdtest akkumulátorokat használ majd, mondván, hogy az kisebb és jóval hatékonyabb. A Toyota Motor Corp. ugyancsak ez utóbbi akkumulátoron dolgozik és e cég várakozása szerint azok 2020. elején megjelenhetnek elektromos járműveikben.

A Dyson immár egy erős, 400 fős autóipari csapattal rendelkezik, s további 300 ilyen pozíciót hoz létre, mely az autóprojekten dolgozik az Egyesült Királyságban. Mindezzel ellensúlyozná azt a kedvezőtlen folyamatot, hogy cégek sora viszi ki termelését az országból a brexit negatív hatása miatt.

Rowan szerint a Dyson bízik abban, hogy magas képzettséget igénylő munkahelyeket hoz létre angoloknak.

A Dyson először egy évvel ezelőtt körvonalazta elektromos autó terveit.

A Dyson árbevétele 40 százalékkal nőtt 2017-ben, elérte a 3,5 milliárd fontot, míg adózás előtti nyeresége 27 százalékkal, 801 millió fontra nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Az elektromos autó gyártásától további növekedést vár a cég 2020-ra.

Fordítás: Lehőcz Rudolf

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....