Bemutató

A tevék már készen állnak – Wielton premier

2019.04.22.

Szakmai nap keretében mutatta be az Eurotrade Kft. az M1 Truckban a Wielton függönyponyvás félpótkocsit. Szűcs Attila ügyvezető tulajdonos köszöntőjében elmondta, történetének legjobb évét zárta tavaly az Eurotrade, amely 12 milliárd forintos árbevételt ért el. Mindez cégcsoport szinten 15 milliárd forint volt.

A tevék pedig készen álltak. A Wielton, amely Európa három legnagyobb pótkocsi gyártójának egyike, ugyanis a tevét választotta jelképének. A Wieltont 1998-ban alapították Lengyelországban egy bútorgyár helyén, s az elmúlt közel három évtizedben a cég sikertörténetet ír. A márka hazai képviselete az Eurotrade Kft., amely 2012 év vége óta forgalmazza a tevés pótkocsikat. A 2018-as magyarországi forgalomba helyezési adatok alapján a Wielton az 5. helyet foglalja el a félpótkocsis márkák között. Ezt az 5. helyet javarészt az építőipari szegmensben kínált termékekkel sikerült elérni. A billencsek forgalomba helyezési statisztikái szerint a lengyel márka a második helyen szerepel Magyarországon.

Szűcs Attila

A márkától a hazai piacon idén először láthattunk variálható kapcsolási magasságú függönyponyvás félpótkocsit. A bemutatón számos közúti fuvarozó cég képviselője vett részt, akik a prezentáció után az udvaron sorakozó járműveket a helyszínen tanulmányozhatták.

Az új Multi High

A Wielton függönyponyvás félpótkocsi 42 tonnányi időtállóság, 13,83 méter hosszú szakértelem, 2,55 méter megbízhatóság és 4 méter funkcionalitás. Ezek a függönyponyvás pótkocsi szabvány méretei, amelyek nem csak szokványos igények kielégítésére alkalmasak.

A tanúsítványok garantálják a félpótkocsi funkcionalitását, megbízhatóságát. Félpótkocsijaik mindig maximálisan garantálják a robusztusságot, ami azt jelenti, hogy szállítás során a rakományt mindenféle időjárási körülmények között megvédi.

Tökéletes műszaki paraméterek jellemzik: nagy mechanikai tartósság (vágásokkal és különböző típusú károkkal, megrongálódásokkal szemben), színtartósság és nagyfokú ellenálló képesség az időjárási viszonyokkal (vízállóság, szélállóság, magas és alacsony hőmérséklettel, nedvességgel) szemben

Garantált csúcsminőség

A WIELTON függönyponyvás félpótkocsi minden elemében - padlótól a tetőig – erőteljes innováció valósul meg.

A Wielton márkának ez az egyedülálló terméke minden feladatot képes teljesíteni, amire egy modern, élvonalbeli és takarékos félpótkocsit használnak. Erre a területre szakosodott sokéves munka, innovatív megoldások megvalósítása, valamint az alkalmazottaik által végrehajtott tesztelések és kísérletek vezettek a tökéletes függönyponyvás félpótkocsi megalkotásához

Multifunkcionális és tartós tető

A hidraulikusan emelhető tető lehetővé teszi a félpótkocsi gyorsabb előkészítését a rakodáshoz. A tetőt összekötő új acélelemek biztosítják a tartósságot.

A kétoldalról nyitott tető növeli a félpótkocsi sokoldalúságát.

Magasság beállítása

A hidraulikusan emelhető tetővel könnyen változtatható a belmagasság oszloponként állítható +50, +100, +150 mm tetőmagasság.

Gyors és kényelmes ponyva kifeszítés.

Az innovatív görgős rendszer gyors és kényelmes ponyvacsúsztatást tesz lehetővé.

A rakomány biztonsága

A Wieltonnál nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a félpótkocsijaik biztonságosak legyenek és garantálni tudják a pótkocsikban szállított rakomány stabil rögzítését akár az előre nem látható helyzetekben is, egészen a beszállítótól az áruátvevő telephelyéig vezető úton.

Az alumíniumból készült, az alsó sávban HARDOX acéllal megerősített új homlokfal biztonságot nyújt a rakodótérben a raklapok és targonca ütközés ellen a be- és kirakodás közben.

A SAFETY LOOK eredeti Wielton megoldás. Lehetővé teszi a legérzékenyebb árucikkek biztonságos rögzítését anélkül, hogy szükség lenne a ponyva kioldására.

A homlokfalra szerelt új típusú rakomány rögzítő fül egyáltalán nem csökkenti a raktér méretét.

Teljesítmény optimalizálása

Az új generációs WIELTON függönyponyvás félpótkocsit, amelyet a logisztikai ipar szinte valamennyi üzletágában széles körben alkalmazzák. Egy megfelelő vontató és a hozzá való félpótkocsi alkalmas arra, hogy csökkentse az üzemeltetési költségeket ezáltal növelje a szállítási költség hatékonyságát.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....