téligumi

Titkoljuk, ha nyári gumival autózunk télen

2015.10.30.

Nehezen vallják be az autósok, ha nem váltanak abroncsot a téli szezon kezdetén – világít rá a Vredestein friss felmérése, amely ezer magyar sofőr megkérdezésével készült. Bár 88 százalékuk állítja, hogy tavaly volt téli gumi a járművén, a piaci adatok alapján ez az arány 55-60 százalék lehet. Már ez is előrelépés, hiszen 10 évvel ezelőtt a sofőrök alig 30 százaléka tartott téli garnitúrát.

Azok, akik télen is nyári abronccsal közlekednek, 42 %-ban azzal érvelnek, hogy túl sokba kerül a téli gumi, 19 %-uk pedig nem szeretne két abroncsszettbe beruházni. Másoknál tárolóhely vagy idő hiányában nem kerülnek fel a téli abroncsok, de olyan is akad, aki szerint nincs lényeges különbség, vagy csak a vezetési tudáson múlik minden.

„A tesztek szerint 30-40 méteres különbséget is jelenthet hirtelen fékezésnél, hogy nyári vagy téli gumi van-e az autón. Például 40 km/h sebességnél a téli abroncs féktávolsága 28 méter, a nyári abroncsé 75 méter volt. Ez nem csak a havas, jeges utakon igaz: a téli abroncsok +7C° alatti átlaghőmérsékletnél száraz úton is jelentősen jobb tapadást nyújtanak. A biztosítási eljárás során is figyelembe veszik, hogy az útviszonyoknak megfelelő abroncs volt-e a járművön” – mondta Mikolai Béla, az Apollo Vredestein Kft. szakértője.

Négyévszakossal is spórolhatnánk

 A négyévszakos gumi itthon is egyre több márka kínálatában jelenik meg. A válaszadók alig 6 %-a használt ilyen abroncsot tavaly télen, pedig gazdaságos megoldás lehet, hiszen csak egyszer kell megvenni. Az autósok szerint is érdemesebb négyévszakost választani, ha valaki évente 10.000 km-nél kevesebbet megy (39 %), ha nem szeretne két garnitúrát tartani (25 %), vagy, ha télen csak városban közlekedik (19 %)

Téli vagy négyévszakos gumit olcsón is lehet venni: a válaszadók 31 %-a kevesebb, mint 60 000 Ft-ot, 41 %-a pedig 60-80 000 Ft-ot költ egy garnitúrára, szereléssel együtt. Ráadásul ez hosszú távú befektetés, hiszen egy szettet az autósok több mint fele 5 évig, 40%-a 3 évig használ, így éves szinten 20.000 Ft alatt marad az abroncsok költsége.

Az emberek 60 %-a gumiszervizben vásárol, 32 %-a interneten, a többiek pedig autószalonban vagy hipermarketben szerzik be a gumikat. Vásárlás előtt érdemes utánajárni, hogy milyen garanciális feltételek vonatkoznak az abroncsokra, hiszen az autósok 6%-ának akadt már minőségi problémája a termékkel. Ilyen esetben egy szakszervizen vagy műhelyen keresztül gyorsabban és hatékonyabban lehet érvényesíteni a garanciát.


Tavaly télen a KSH adatai szerint 2039 személyi sérüléses közúti balesetet jegyeztek, ezek közül 415 az időjárásnak is betudható okok, farolás, felborulás, a pálya elhagyása miatt történt. Ebben még nincsenek benne azok az esetek, amikor „csak” az autóban keletkezett kár.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....