Volkswagen

Tíz éven belül minden 4. Volkswagen elektromos lesz

2016.06.29.

A német autógyártó bejelentette az Együtt - Stratégia 2025-öt.

Matthias Müller, a Volkswagen első embere bejelentette, hogy 2025-re minden harmadik legyártott Volkswagen elektromos hajtású lesz. A vezérigazgató célja, hogy cége hamarosan a világ első számú gyártója legyen a környezetbarát járműveknek. Müller nem sokkal azután jelentette be az új programot, hogy a német lapok arról számoltak be, hogy a konszern legalább 40 típusától válna meg a közeljövőben, hogy racionalizálja a gyártási folyamatait.

Müller elmondta, hogy közben a Volkswagen-konszern 30 elektromos autót fog bemutatni 2025-ig. „Arra számítunk, hogy addigra már évi 2-3 millió elektromos autót fogunk értékesíteni” – nyilatkozta. „Ez a teljes eladásaink 25 százalékát teszi majd ki a becsléseink szerint. Ennek érdekében nagy erőfeszítéseket teszünk, és elindítunk egy többmilliárd euró értékű fejlesztési programot is”.

Iparági szakértők szerint a Volkswagen azért is sietteti az elektromos modellek fejlesztését, hogy a kuncsaftok mihamarabb elfelejtsék a dízelügyben szerzett sérelmeiket. Ettől függetlenül Európa legnagyobb autógyártója nem fordul el teljesen a belső égésű motoroktól.

„Egy ideig még velünk lesznek, 2030-ban még az eladott autók kétharmadát ilyen motor fogja hajtani” – tette hozzá. „Addigra már megvalósul az elektromos autók áttörése. Eltökéltek vagyunk, hogy az elektromobilitásról mindenkinek a Volkswagen jusson eszébe.

A Volkswagen bejelentette, hogy 2017-től a benzines TSI és TFSI motorok kipufogórendszerére is tenni fognak részecskeszűrőket, amelyek a káros részecskék 90 százalékát kiszűrik majd. 2022-re már 7 millió VW-konszern által gyártott autó rendelkezik majd ezzel a technológiával.

Müller azt is bejelentette, hogy valószínűleg a következő évtized elején jelenik meg a piacon az első önvezető Volkswagen modell.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..