Válság

Tíz évvel ezelőtti válságba zuhanhat a mexikói autópiac

2019.11.11.

A mexikói autópiac 2019-ben a legnagyobb visszaesést produkálta 2009 óta – írja az Automotive News Mexico autós szakportál. 

A 2008-as nemzetközi pénzügyi válság után egy évvel voltak olyan katasztrofálisak az eladási számok, mint idén – közölte Guillermo Prieto Treviño, a Mexikói Gépjármű-forgalmazók Szövetségének ügyvezető elnöke. (AMDA).

A piac visszaesése miatt az AMDA kénytelen volt ismételten negatív irányba módosítani a 2019-re vonatkozó előrejelzéseit.

Idén januárban még 1,35 millió új gépjármű forgalomba hozatalával számoltak a 134 milliós lélekszámú latin-amerikai országban. Ezt most tovább kellett csökkenteniük 1,3 millióra. Ha a kalkulációk helyesnek bizonyulnak, az 9 százalékos csökkenést jelentene 2018-hoz képest.

Prieto Trevino szerint ez lehet a legjelentősebb visszaesés 2009 óta, amikor egy év alatt csaknem 30 százalékkal zuhant be az az új autók értékesítése Mexikóban.

Az AMDA adatai szerint az észak-amerikai országban 2008-ban 1.025.544 járművet értékesítettek. Egy évre rá, 2009-ben viszont már 26,4 százalékkal kevesebbet, csupán 754 925 darabot.

Az új járművek eladása Mexikóban 28 hónapja csökken, és ez a tendencia az előrejelzések szerint 2020 első felében még biztosan folytatódni fog.

Pesszimista forgatókönyvek szerint az új autók értékesítés 30 százalékkal is eshet a következő három évben. Vagyis a 2019-re kalkulált 1,3 millió gépjármű helyett 2021-ben már csak 900 ezer új kocsi kel majd el a mexikói piacon.

A képet árnyalja, hogy az új autók eladásának csökkenéséhez jelentős mértékben hozzájárul az Egyesült Államokból illegálisan behozott járművek hatalmas mennyisége. Kormányzati becslések szerint jelenleg körülbelül 1,2 millió olyan gépjármű fut a latin-amerikai ország útjain, amelyek nem legális úton kerültek forgalomba. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....