repülés

Több halottja van a moszkvai kényszerleszállásának

2019.05.05.

- Legkevesebb tizenhárman - köztük két gyermek - életüket vesztették, hatan pedig megsérültek az Aeroflot légitársaság Moszkva-Murmanszk járatának seremetyjevói kényszerleszállása során - közölte vasárnap este kórházi forrásokra hivatkozva a TASZSZ orosz hírügynökség.

Az Interfax azt jelentette, hogy a hivatalos lista szerint a kigyulladt gépen tartózkodó 13 ember sorsa ismeretlen. A TASZSZ szerint a fedélzeten 73 utas és ötfőnyi személyzet tartózkodott. A Szuhoj repülőgépgyár SSJ-100-as típusú gépe 28 perccel a felszállás után kényszerleszállást hajtott végre, amely során a jelentések szerint az utasszállító vagy az egyik, vagy mindkét hátsó hajtóműve megrongálódott. A hátsó felén lángokba borult járműről az utasokat és a személyzetet felfújt csúszdákon mentették ki. Az Aeroflot szerint a hajtóművek a kényszerleszállást követően gyulladtak ki. Az üzemanyaggal csaknem teleöltött repülőgép teljesen kiégett.

Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök elrendelte, hogy a tragikus kényszerleszállás körülményeit egy állami bizottság vizsgálja ki. A kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) a történtek miatt büntetőeljárást indított. A hírügynökségi jelentések szerint az elsődleges feltételezések szerint legvalószínűbb, hogy a tragédiát villámcsapás okozta, de nem kizárt a rövidzárlat lehetősége sem. Az incidens miatt a moszkvai repülőtereken több mint száz járatot késleltettek vagy töröltek.

Korábban írtuk:

- Kényszerleszállást hajtott végre a moszkvai Seremetyjevo repülőtéren egy kigyulladt az Aeroflot Szuhoj SSJ-100-as típusú utasszállító repülőgépe vasárnap, fedélzetén 73 utassal és 6 főnyi személyzettel.

A TASZSZ hírügynökség úgy tudja, hogy a balesetben egy ember életét vesztette, és több mint tízen orvosi ellátásra szorultak. A RIA Novosztyi szerint, amely 5 sérültről tud, az összes utast sikerült felfújható csúszdán kimenekíteni a hátsó részén lángban álló járműből. Az orosz fővárosból Murmanszkba tartó gép a TASZSZ értesülése szerint az egyik hajtóműben kiütött tűz miatt fordult vissza.

Az Interfax hírügynökség viszont, amely szerint 6 ember szenvedett égési és a menekülés közben szerzett sérüléseket, úgy tudja, hogy a gépnek csak másodszorra sikerült leszállnia, amikor orral a kifutópályának ütközött, és kigyulladt. A repülőgéppel megszakadt a földi irányítók kapcsolata, miután a pilóta vészjelzést adott le. Az utasszállító közép-európai idő szerint 17 órakor szállt fel, és mintegy 40 perc múlva ért földet, miután több kört is leírt Moszkva megye fölött.

A TASZSZ egy névtelen informátora azt állította, hogy a repülőt villámcsapás érhette. Az Interfax szerint a tüzet sikerült eloltani. A Rosszija 24 hírtelevízió azt jelentette, hogy a baleset miatt késnek a járatok Seremetyjevón, de a repülőtéren nem állt le a repülőgépek indítása és fogadása.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.12.13
Michelisz Norbert mindkét időmérőt megnyerte a túraautó-világkupa (WTCR) szezonzáró malajziai....
2019.12.13
Mi lesz, ha vidékre utaznánk? Egy villanyautó csak városba való. Hangzatos mondatok, amiket a....
2019.12.13
George Russel helyzete a Forma 1-ben különleges. Első szezonját pont nélkül zárta, azok a pilóták....
2019.12.13
Sun Chen Kínából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára. ..
2019.12.13
November közepén az egész országot megrázta a szlovén viadukton tragikus balesetet szenvedett, 53....
2019.12.13
Az óriási érdeklődés, illetve a megtelt gyártási kapacitások miatt a Volkswagen (VW) konszernhez....
2019.12.13
200 000 jármű 39 hónap alatt: a Volkswagen Haszonjárművek gyárában, a lengyel Września városában ez....
2019.12.13
New York-i Autószalon visszhangja októberre kiforrta magát, nemrég érkezett meg a keleti parti....
2019.12.13
Tokaji Vilmos váltotta a hazai gumiabroncs-gyártók szakmai szövetségének (HTA) elnöki székében....
2019.12.13
Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László a Közel-Keletre készül!  ..