útdíjfizetés

Több mint 2,2 millió forintos útdíjcsalást derítettek fel a pénzügyőrök

2019.08.30.

Több mint 2,2 millió forintos útdíjcsalást derítettek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a számítógépes rendszerek adatainak utólagos elemzésével - közölte a hivatal a honlapján.

A NAV pénzügyőrei egy pótkocsis teherautót ellenőriztek Somogy megyében, és a sofőr gyanús viselkedése miatt alaposan utánanéztek a járműnek. Az informatikai adatbázisokból feltérképezték a jármű útvonalait és az ekáer-rendszerben regisztrált szállítmányait - írja az MTI a NAV közlésére hivatkozva.  

Kiderült, hogy a teherautó nem volt felszerelve az elektronikus nyomonkövetésre és útdíjfizetésre alkalmas OBU fedélzeti egységgel. Ezt kihasználva a vállalkozó az útdíjat csak akkor fizette meg, amikor egy bizonyos címzett tette meg az ekáer-bejelentést, a többi fuvarnál nem, vagy csak részben fizette az útdíjat. 

Fény derült arra is, hogy a sofőr a hűtőrács 90 fokos elforgatásával eltakarta a rendszámát, amikor nem fizette meg az útdíjat. A rendszer kijátszása érdekében a vállalkozó a pótkocsi rendszámát is megváltoztatta. 

A pénzügyőrök kiszámolták, hogy a teherautó sofőrje több mint 2,2 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek a rendszámos "trükkökkel". 

A pénzügyőrök költségvetési csalás és egyedi azonosító jellel való visszaélés miatt feljelentést tettek a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságán és az illetékes Rendőrkapitányságon is - írta közleményében a NAV.

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.01.20
Új Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbuszok állnak forgalomba Budapesten, az első tizenhat....
2020.01.20
A szakszerű javítás a csere lenne, de az több mint 260.000 Ft-ra rúg. Ki fizeti a révészt? ..
2020.01.20
Úgy tűnik, a Manchester City katalán edzőjének folyamatosan meggyűlik a baja Nagy-Britanniában a....
2020.01.20
Borta Ambrozie Ovidiu Romániából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2020.01.20
A kecskeméti Neumann János Egyetem és a baden-württenbergi Albstadt-Sigmaringen Egyetem 36....
2020.01.20
A francia PSA autóipari csoport eladásai tíz százalékkal csökkentek tavaly a 2018-as értékesítési....
2020.01.20
- A gyorsaságimotoros-világbajnokság (Moto GP) jogtulajdonosaként nemzetközi utánpótlás....
2020.01.20
- A Magyar Suzuki Zrt. 2020-tól kizárólag hibrid meghajtású gépkocsikat gyárt Esztergomban az uniós....
2020.01.20
Gyakorlatilag az egész világ, de különösen az autóipar első számú témája manapság a szén-dioxid.....
2020.01.20
A Ford bejelentette, hogy 42 millió eurós beruházással fejleszti tovább a Valencia üzemet, tovább....