Tóbiás és Balambér bicajjal megy iskolába | Autoszektor
Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Tóbiás és Balambér bicajjal megy iskolába

2017.09.03.

Kezdetét vette az iskola, a nebulók már túl vannak az első tanítási napon, és újra lehetett találkozni az osztálytársakkal. A kis lurkók édesanyja már tavaly is megengedte nekik, hogy biciklivel menjenek iskolába. Nagyon bízott mindkét gyermekében, mert tudta, hogy minden esetben szabályosan, és biztonságosan közlekednek. Azonban nem árt átismételni néhány fontos dolgot, mert egy zsúfolt nagyvárosban az iskoláig bringázni nem ugyan az, mint a Velencei tónál biciklizgetni. Milyen fontos szabályok vannak? Mi mindent kell betartani?

Két kézzel fogni a kormányt! (kép: godolloi-hirek.hu)

Tóbiás kicsit még álmosan nyomta ki csörgő ébresztőóráját, mely jelezte, hogy itt az idő felkelni, vár az iskola. Komótosan felöltözött, és ült az asztalhoz reggelizni, ahol már édesanyja és Balambér majszolták a finom kakaós csigát.

- Jó reggelt drágaságom! Hogy aludtál? – kérdezte az édesanya.

- Jól aludtam, csak még egy kicsit az ágyban maradtam volna. – válaszolt Tóbiás.

- Jaj, drágám, csak meg kell szokni, hogy egy kicsit korábban kelünk, mint nyári szünet alatt. Ennyi az egész. – vigasztalta kedvesen az édesanya.

- Én nagyon izgatott vagyok. Majd kiugrom a bőrömből. – lelkesedett Balambér.

A kis család csendesen falatozott, amíg az édesanya fel nem tette a nagy kérdést.

- Mivel szeretnétek iskolába menni?

- BICIKLIVEL! – kiabálta kórusban a testvérpár.

- Gondoltam, hogy ezt fogjátok választani. Tóbiás már tavaly is ment egyedül az iskolába, Balambér, te viszont még édesapád nélkül vagy én nélkülem még nem bicikliztél. Ha szeretnéd, idén te is együtt mehetsz a bátyáddal az iskolába.

- Igen, igen! Nagyon szeretném, már szaladok is, hogy előkészítsem a bicómat.

- Ne olyan gyorsan kicsinyem! Azért beszéljük át, hogy milyen fontos dolgok szabályok vannak, amiket mindenképpen be kell tartanod.

Hol szabd kerékpározni?

A „Kerékpárút” tábla a kétkerekű kerékpárok közlekedésére kijelölt utat jelez. Egymás mellett biciklizni csak önálló kerékpárúton lehet. A megengedett sebesség kerékpárúton 30 km/h.

kerékpárút-kresztábla

(kép: gyorsjogositvany.hu)

Ha a gyalogos és a kerékpáros forgalmat burkolati jel választja el, a gyalogos és a kerékpáros csak az útnak a részére kijelölt részén közlekedhet, vagyis mindenki kizárólag a saját „sávjában” mehet. Gyalog- és kerékpárúton a megengedett legnagyobb sebesség 20 km/h.

(képek: gyorsjogositvany.hu)

az „Út melletti kerékpárút” tábla jelzi, hogy innentől kerékpárút kezdődik, így oda hajts fel.

(képek: gyorsjogositvany.hu)

A kerékpársáv egyirányú közlekedésre szolgál! A zárt kerékpársávot záróvonal határolja az úttesten, ezen nem mehetsz át! Ha a kerékpársáv nyitott, vagyis szaggatott vonal határolja az úttesten, balra kanyarodás előtt ráhajthatsz

 

(képek: gyorsjogositvany.hu)

Ha ilyen, „Kerékpárosnyom” felfestést látsz, a kerékpároddal az úttesten is közlekedhetsz

kerékpáros-myom-kresztábla

(kép: gyorsjogositvany.hu)

- Van még itt egy nagyon fontos dolog, amit sokszor elfelejtesz, drágám, miközben biciklizni szoktunk. Az irányjelzés kanyarodáskor! – folytatta az oktatást az édesanya. - A kerékpárosnak is jeleznie kell minden irányváltoztatási szándékot. Tudod, hogy mivel jeleznek a biciklisek?

- Balra kanyarodva bal, jobbra kanyarodva jobb kézzel kell jelezni! – Szólt közbe Tóbiás.

- Nagyon helyes, viszont az is fontos, hogy mindezt jó előre, legalább 5 másodperccel az irányváltoztatás előtt jelezni kell. Ha kanyarodunk, sávot váltunk, kikerülünk valamit, vagy ha megállunk, jelezni kell!

- Rendben, ígérem anya, hogy mindig jelzek. – mondta Balambér.

- Nagyon örülök drágám! Akkor beszéljünk egy kicsit a közlekedési táblákról. – kezdte el az új témát az édesanya.

- Jaj, ne már, azt annyiszor gyakoroltuk már a KRESZ parkban (például ITT és ITT olvashatsz róla), tudjuk őket. – szólt türelmetlenül Tóbiás.

- Jól van, de akkor legalább beszéljük át, hogy mik is a kerékpár tartozékai, nehogy valamit elfelejtsetek.

Ha ezek mind rajta vannak a bicikliden, baj nem lehet. (kép: biztonsagosveszprem.hu)

- Na jól van. szerintem eleget ismételtünk kedveskéim. Miután befejeztétek a reggelit, már pattanhattok is a biciklire, és irány a suli. – mondta az édesanya, miközben egy-egy puszit nyomot Tóbiás és Balambér homlokára. - Legyen szép napotok az iskolában, és az órán tessék figyelni!

- Oké, anya, szeretünk, szia! – köszöntek el a gyerkőcök, és már tekertek is az iskola felé.

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....