Tóbiás és Balambér kalandjai - Kerékpáros KRESZ szabályok | Autoszektor

Tóbiás és Balambér

Tóbiás és Balambér kalandjai - Kerékpáros KRESZ szabályok

2014.08.03.

A bicajosokra vonatkozó fontosabb - és kevésbé ismert - szabályok

Az előző hetekben a biciklisekre vonatkozó táblákkal és elsőbbségi szabályokkal foglalkoztunk, ezen a héten pedig a kerékpározás további olyan szabályaival fogunk megismerkedni, amiket kevesen ismernek és még kevesebben tartanak be.

A kerékpáros kutyasétáltatás veszélyes, ráadásul tilos is!

Sokszor látni embereket úgy kutyát futtatni, hogy az állat mögött kerékpároznak. Ezt a KRESZ tiltja, többek között azért, mert különösen balesetveszélyes. Ha kedvencünk egyszer csak úgy dönt, hogy ő már bizony nem arra akar menni amerre a gazdája gondolja, máris megvan a baj, hiszen úgy rántja el a vezető személyt, hogy őt az felkészületlenül éri és nem tud már kezdeni semmit a helyzettel.

Bár már léteznek biztonságos(abb) kutyasétáltatást lehetővé tévő eszközök, de nálunk ezek még nem terjedtek el, így tilos a kerékpárral való sétáltatás.

Autópályán és autóúton tilos

Biztos nem példa nélküli, de még nem tapasztaltam olyat, hogy valaki autópályán kerékpározzon. Meg kell említeni hogy ez is tilos, valamint továbbá tilos kerékpározni autóúton és olyan helyen, ahol azt tábla tiltja.  Mondani sem kell, mennyire balesetveszélyes az a sebességkülönbség ami az autópályán illetve autóúton merül fel kerékpáros és gépjármű között, nem véletlenül van ez is tilalom alatt.

Tegyük hozzá, hogy 12 éves kor alatt főútvonalon is tilos a gyerekeknek egyedül kerékpározni.

Akár csak az autósoknak és minden forgalomban résztvevőnek, úgy a kerékpárosoknak is jeleznie kell minden esetben irányváltoztatási szándékát. Ezt bringásként a kezeink használatával tudjuk megtenni, kitartott jobb illetve bal kézzel a kanyarodási iránynak megfelelően. Fontos, hogy az irányjelzést megfelelő időben tegyük meg.

Biciklis sebességkorlátok

Bár a traffipax nem sűrűn méri, de a kerékpárosoknak is van sebességkorlátozása lakott területen kívül és belül egyaránt. Ez lakott területen belül 40 km/h, lakott területen kívül sisakban 50 km/h, sisak nélkül pedig 40 km/h. A kerékpárút esetén is van sebességkorlátozás, ami 30 km/h, közös gyalog- és kerékpárúton pedig 20 km/h engedélyezett a bicajosoknak.

Láthatjuk, hogy a világ más tájain is szabályozzák a kerékpárosok maximális sebességét, a képen látható táblával kb. 25 km/h-ban. És a tábla a kerékpárosok és gyalogosok békés egymás mellett élésére is figyelmeztet, miszerint figyeljünk egymásra a közös kerékpáros-gyalogos utakon.

Tegyetek Ti is így, és ne feledjétek: csak óvatosan!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....