Tóbiás és Balambér kalandjai – Új közlekedési eszköz a láthatáron | Autoszektor
Tóbiás és Balambér kalandjai

Tóbiás és Balambér kalandjai – Új közlekedési eszköz a láthatáron

2018.09.30.

Már az elmúlt években egyre jobban teret nyert magának, egy új közlekedési eszköz, amit ugyan olyan nehéz megtanulni, mint a biciklit, görkorcsolyát, vagy éppen a gördeszkát. A tanulás mellet, a rá vonatkozó szabályokat, ajánlásokat, jó tanácsokat is érdemes megfogadni. Ez az eszköz nem más, mint a segway, hoverboard, vagy hívhatjuk akár elektromos rollernak is.

 

Hoverboard! Nem tűnik olyan egyszerűnek. (kép: time.com)

A segway egy önegyensúlyozó közlekedési eszköz, felépítésében és tulajdonságában kísérteties hasonlósággal a hoverboard-hoz. Annyi lényeges különbséggel, hogy a segway-ek rendelkeznek kormányoszloppal, míg a hoverboard-ok nem. Ebben a kontextusban tehát a hoverboard a segway kistestvérének tekinthető. Mindkét eszköz közös tulajdonsága, hogy elektromos motorok tartják őket függőleges pozícióban, és a környezeti változásokra másodpercenként több százszor korrigálja a pozíciójukat az egyensúly megőrzéséhez.

Segway! Itt legalább lehet támaszkodni! (kép: alexandrapalace.com)

A hoverboard-al közlekedni nagyon egyszerű: helyezzük súlypontukat az iránynak megfelelően, az elektromos motorok elkezdenek dolgozni, és már neki is lódultunk. A műszaki kihihívást pedig pont ez jelentette: olyan szabályozás tervezése, ami az inga nyugalmi állapotából történő elmozdulás esetén a változást érzékelve (tehát ha dőlünk valamelyik irányba) a hoverboard képes legyen az elektromos motorok segítségével kompenzálni, és egyensúlyi állapotban tartani magát és utasát.

Hasznos tanács az első próbálkozáshoz:

-Első próbálkozáskor mindig támaszkodj valakire, vagy valamire

-Tudd, hogy a legtöbb baleset az első próbálkozásnál történik

-Először csak igyekezz nyugodtan megállni a boardon

-Segítséggel, lazán többször lépj fel, majd le, még mindig helyben

-Találd meg a lábaidnak a biztonságos és szimmetrikus pozíciót

-Egyenletes, sima és tágas területen tedd meg az első métereket

-Törzsedet kissé előre döntve próbálj meg elindulni!

-Egyensúlyod elvesztésekor mindig hátrafele lépj le a deszkáról

A városi közlekedésnél fokozottan kell figyelni! (kép: lokal.hu)

Mire figyeljünk a használatánál:

  • Emberek közé csak kellő gyakorlat után menj!
  • Egyenetlen talajon csak óvatosan, körültekintően, lelassítva haladj!
  • A jobb láb előre billentésével balra a bal lábbal jobbra kanyarodhatsz.
  • Lejtőn, emelkedőn csak haladj egyenesen és ne fordulj!
  • Huzamosabb idegig ne közlekedj vele hátrafelé és légy körültekintő!
  • A mini segway vezetése során tartsd be a közlekedési szabályokat!
  • Lehetőleg ne használd a járművet esős, havas, síkos helyen!
  • Ne közlekedj vele forgalomban, zsúfolt vagy sötét helyeken!

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....