Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Közlekedés az iskolába | Autoszektor
Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Közlekedés az iskolába

2019.09.01.

Szeptember 2-án becsöngetnek, sok diák pedig egyedül megy iskolába. A tanévkezdés azonban közlekedési szempontból nem veszélytelen, mutatjuk mire kell figyelni.

Hétfőn kezdődik az iskola, a nyári szünidő után gyerekek tízezrei ülnek vissza az iskolapadba. Egy részük alig várja már, hogy ismét találkozhasson az osztálytársaival, és persze lesznek olyanok is, akik még folytatnák a vakációt. A tanévkezdet azonban több szempontból is veszélyeket rejthet a gyerekek számára. 

Őszi csúcsforgalom

Szeptemberben az iskolások egyszerre, tömegesen jelennek meg a mindennapok közlekedésében, és ilyenkor jelentősen megnő a forgalom, a nyári pihenő után minden visszatér a régi kerékvágásba. Az autósoknak ezért sokkal jobban oda kell figyelniük az utakon, és persze nem csak az iskolák környékén. 

Sok iskola környékén rendőrök segítik a közlekedést (Fotó: Police.hu)

Tanévkezdéskor sok iskola környékén rendőrök és polgárőrök segítik a gyerekek biztonságos közlekedését, és felhívják az autósok figyelmét is a fokozott óvatosságra. Ám a szülőknek is van teendőjük, hogy megtanítsák a gyerekeiknek, hogyan közlekedjenek biztonságosan. 

Mikor menjen egyedül iskolába?

Arra nincs általánosan bevált recept, hogy mikortól mehet egyedül iskolába a gyerek, ezt minden szülőnek mérlegelnie kell, nincs két egyforma gyerek, és rengeteg egyéb dolgot is figyelembe kell venni. Milyen messze van az iskola? Milyen problémás részek – forgalmas út, veszélyes kereszteződés – vannak az útvonalon? Biciklivel mennyire lehet biztonságosan megközelíteni? Milyen a tömegközlekedés Egyedül menne vagy egy iskolatársával? Kisebb településen vagy nagyvárosban kell közlekednie? 

Ha a szülő úgy dönt, és a gyerek is érett arra, hogy egyedül menjen suliba, biztonságban érzi magát, érdemes felkészülni rá. 

  • Legyünk biztosak benne, hogy betartja a közlekedési szabályokat. Az alapvető dolgokat már néhány éves korban megértik, sok szabályt ismernek, de fontos, hogy minden körülmények között szabályosan közlekedjenek. 
  • Járjuk be vele többször az útvonalat, figyeljük meg a veszélyforrásokat, és hívjuk fel ezekre a figyelmét. 
  • Beszéljük meg, hogy váratlan eseménykor mit tegyen. Vegyük sorra, hogy például egy útlezárásnál milyen alternatív útvonalak vannak, vagy milyen járattal juthat haza, ha valamiért nem közlekedik a busz vagy a villamos. Ezekről akár térképet, jegyzetet is készíthetünk.

Nincs általános recept arra, mikor mehet egyedül iskolába a gyerek

  • Gyakoroljunk vele közösen, mintha a szülő ott sem lenne. A beleegyezésével kísérjük távolról, hagyjuk, hogy egyedül menjen át a zebrán, egyedül utazzon a buszon, egyedül jelezzen, hogy le akar szállni. Közben figyeljük, minden rendben megy-e.
  • Beszéljük meg, hogy mit kell tennie, ha bajba kerül vagy azonnali segítségre szorul, például a helyzettől függően szaladjon el vagy kiabáljon hangosan. 
  • Készítsük fel arra, hogy nem mindenki jó szándékú, ezért sose menjen el idegenekkel, még akkor sem, ha az illető azt mondja, a szülő küldte. Akár egy titkos jelszót is kitalálhatunk, és aki nem tudja, arról hamar kiderül, hogy rosszban sántikál.

Vegyük át a közlekedési szabályokat

A biztonságos közlekedéshez elengedhetetlen, hogy a gyerek ismerje és be is tartsa a szabályokat. A legfontosabb dolgokat ezért tudatosítsuk benne. 

  • Mielőtt lelép a járdáról, mindig alaposan nézzen körbe. Csak ezután induljon tovább. 
  • Mindig kijelölt gyalogátkelőhelyen menjen át az úton, és a zebrán is legyen nagyon körültekintő. Sajnos sok gázolás éppen a zebrán történik. 

A zebrán is körültekintően kell átmenni (Fotó: Police.hu)

  • Mutassuk meg, hogy amikor a gyalogosoknak zöldet jelez a lámpa, kanyarodó autó keresztezheti az útját. 
  • Fokozottan figyeljen az autóbeállóknál, garázsoknál, nyitott udvaroknál, ahonnan hirtelen kocsik hajthatnak ki. 
  • A hangos zenehallgatás teljesen kizárja a külvilág hangjait, ami még gyalog is balesetveszélyes. A telefonálás pedig elvonja a figyelmet. 

Eleinte nem könnyű egyedül elengedni a gyereket iskolába, sokszor a szülő jobban aggódik. De kellő felkészüléssel és odafigyeléssel megelőzhetők a balesetek. Egyedül közlekedni pedig nagyon fontos mérföldkő a gyerek önállóvá válásában, ami hatalmas büszkeséggel tölti majd el.

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....