zalaegerszegi tesztpálya

Tőkeemelést kapott a zalaegerszegi tesztpálya

2018.12.15.

A projekt második szakaszának megvalósítása érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2019-ben a beruházás megvalósításáért felelős Autóipari Próbapálya Zala Kft. legfeljebb 21,5 milliárd forint összegű tőkeemelésben részesüljön - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett kormányhatározatban. 

A határozat szerint ezt az összeget két részletben kell biztosítani, az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-ben 2019. március 31-ig 8,5 milliárd forintos, 2019. szeptember 30-ig pedig 13 milliárd forintos tőkeemelésről kell gondoskodnia Varga Mihály pénzügyminiszternek és Palkovics Lászlónak az innovációért és technológiáért felelős miniszternek. 

A kormányhatározat szerint az innovációért és technológiáért felelős miniszternek a pénzügyminiszter bevonásával ki kell dolgoznia és bemutatnia a kormánynak a zalaegerszegi járműipari tesztpálya piaci jellegű működésének modelljét. A feladat teljesítésének határideje 2019. február 15.

Az önvezető autók tesztelésére alkalmas zalaegerszegi járműipari tesztpálya alapkövét 2017-ben tették le, az összesen 45 milliárdos beruházás éles működése a tervek szerint 2019 tavaszán indulhat. 

A létesítmény első három modulját  az idei év végén adják át. Ezek között lesz a fogadóépület, amelyben rendezvények tarthatók, a műszaki épület, amely a tesztpályahasználók bázisa lesz, továbbá a dinamikai felület és a kezelhetőségi pálya a vezethetőségi próbákhoz. Átadják a Smart City zóna első részét is, amelyen parkolót és logisztikai udvart alakítottak ki a vezetéstámogató asszisztensek teszteléséhez, valamint egy olyan felületet is, amely a fékek ellenőrzésére alkalmas. 

A projekt első üteme összesen 21 milliárd forintba kerül. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban elmondta, hogy Európában is egyedülálló módon a zalaegerszegi pályán nemcsak városi és közúti tesztkörnyezetben lehet majd vizsgálni a járműveket. Ausztriával és Szlovéniával megállapodva határon átnyúló tesztutakat is biztosítanak a fejlesztőknek, így a határt keresztező infrastruktúrában is tesztelhetik az autókat.

A miniszter azt is közölte, hogy 150, a világon vezető autógyártóval, alkatrész-beszállítóval vagy informatikai céggel folynak tárgyalások a zalaegerszegi tesztpálya igénybevételéről. A zalaegerszegi tesztpálya 2020 elejére készül el teljesen.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....