Kocsi Kocsitoló Fesztivál

Tolni a kocsiak szekerét (2.) - A falu japánja

2018.06.12.

Idén huszadik alkalommal rendezik meg a Komárom megyei Kocson a kocsitoló fesztivált, amely az idők folyamán háromnapos, nemzetközi rendezvénnyé nőtte ki magát. A fesztivál egyik lelke az a Cziráki Attila, aki egyebek mellett a (N)Agymenőkkel, vagyis az alternatív járművek versenyének megszervezésével járult hozzá a rendezvény hírnevéhez. Ugyancsak hozzá kapcsolódik az a kezdeményezés, hogy a fesztivál hétvégéjén a környékbeli rockzenekarok is kaphassanak bemutatkozási lehetőséget. Háromrészes interjúnk második részében arról beszélgettünk vele, mi minden történik Kocson a fesztivál három napja alatt.

Láttam az idei fesztivál beharangozó plakátját. Péntek, szombat, vasárnap – tele programokkal. Mi minden fér bele?

Eredetileg kétnapos volt a rendezvény, szombaton és vasárnap zajlottak az események. Az, hogy a pénteket is behoztuk, részben az én érdemem. Az ötletet az adta, hogy egyik évben egy rockbandával léptünk itt fel. Ugyanis dobolok egy zenekarban, korábban pedig gitároztam. Akkor vetődött fel bennem egy zenei est ötlete: mi lenne, ha meghívnánk a környező települések rockzenakarait, akik  pénteken estefelé bemutatkozási lehetőséget kapnának. Akadnak szép számmal, úgyhogy kínálta magát a program. Különösen, hogy Kocson nem nagyon rendeznek rockkoncerteket. Csak a falunap - bocsánat a kocsitoló fesztivál – alkalmával kapott meghívást egy-egy banda. Gondoltuk, hogy a nemzetközi Kocsitoló fesztivál jó alkalom lenne arra, hogy a környező települések fiatal zenészei bemutatkozhassanak. Így aztán a péntek rocknappá vált.

Könnyen átment az ötlet?

Nagy sikert arattam vele. Azt mondták: itt van ennyi pénz, szervezzem meg az egészet, és mostantól ez a péntek esti program. A rendezők a sátrat és a hangosítást biztosították.  A többit én vállaltam. Mára a pénteki nap a fesztivál szerves részévé vált. Különösen, hogy a rendezők is rájöttek: előnyösebb is, ha a fesztivál hivatalosan is pénteken kezdődik, mert az már a hétvége része. Akik pénteken délután 4-5 körül leteszik a munkát, 6-7 óra tájban már szívesen kimennek Kocsra meghallgatni a bandákat. Különösen, ha jó a felhozatal.

Látom, a zenei programok végigkísérik a három napot.

A környező bandák pénteken lépnek fel. A fő fellépők szombaton és vasárnap játszanak. Tavaly például egy egészen jó kis könnyűzenei dzsesszbanda lépett fel nagy sikerrel. Országosan ismert zenekarok is jönnek: tavaly a Hooligans, előtte a Kiscsillag. De szeretnénk az idősebbek kedvében is járni. Igyekszünk olyan fellépőket hívni, akik sikerre számíthatnak minden generációnál. Járt nálunk Galambos Lajos, Korda György. Kovács Kati hihetetlen sikert aratott a fiatalok körében is. Temérdek autogramot osztott ki, el volt ragadtatva a kedves vendéglátástól. Azt mondta: ilyet csak vidéki környezetben tapasztal. A nagyobb, országos hírű zenekarok számára is meglepő, hogy itt sütit visznek nekik a színpadhoz a helyiek. Az utóbbi négy évben kialakítottunk egy udvarban egy kis romkocsmaszerűséget raklapbútorokkal, élő zenével. Tavaly egyik nap partizene volt, másnap jött egy srác szintetizátorral. A Henzer fogadó külön szervez egy fesztivált a fesztiválban. Péntek este van a fő buli a faluháznál, ahol a nagyszínpad található. Párhuzamosan a fogadóban is zenél valaki. Egyeztetünk, hogy a két rendezvény fellépői ne zavarják egymást. 

Gondolom, nyáron versenyezniük kell a konkurenciával, a többi fesztivállal.

Így van, nagy a kihívás. A kocsi fesztivált júliusban rendezzük, amikor nagyon rangos fesztiválok zajlanak Magyarországon. De akik jól érezték magukat itt, szívesen jönnek. A lehetőségeink korlátozottak, de egy nagyszínpadot fel tudunk állítani komoly fény és hangtechnikával. Ráadásul a térség települései egy pályázaton nyertek egy rendezvénysátrat, ami vándorol a régióban. Mi is ezt használhatjuk a kocsitoló fesztivál alkalmával.

Vannak-e állandó programok a három nap alatt?

A délelőttök általában a kirakodóvásárról szólnak. Civil szervezetek és a környékbeli települések is saját standokkal, sátrakban mutatkoznak be, hozzák a rájuk jellemző portékákat. Gyerekeknek játszóház. Egy itt élő grafikusunk minden évben kiállít a saját grafikáiból a faluházban. Él itt egy különleges fafaragó is. Vas Henrikről van szó, aki két mankóval jár, mégis hatalmas szobrokat, kopjafákat farag. A háza előtt álló gyönyörű székely kaput is ő készítette. Fantasztikus ember, büszkék is vagyunk rá. Mivel az egész országból jönnek látogatók, ez Kocs egésze számára jó alkalom a hírverésre. Esély a környező településeknek is, hogy reklámozzák magukat. A kocsitoló fesztivállal az egész régiót szeretnénk népszerűsíteni. Ha megfelelő a programkínálat, az érdeklődők dönthetnek úgy, hogy nem csak a kocsitoló versenyre jönnek el, hanem már hétfőn ideutaznak, és körülnéznek a környéken is. Bejelentkeznek egy kis vendégházba, és mindennap más települést néznek meg. 

Hallottam a falu japánjáról. Ki ő?

Egy japán férfi minden évben eljön, körbejárja a környező településeket, és nagy lelkesedéssel szurkol a kocsitolóknak. Ő már egy jelenség Kocson, az utcaképhez tartozik, a fesztivál részévé vált. Igaz, angolul is csak keveset tud, magyarul meg semmit, a kocsiak többsége sem beszél idegen nyelveket, de nagyon megértik egymást. Odamennek hozzá, megkínálják, koccintanak vele. Ezek a boldogság pillanatai a szervezők számára is. A cél az, hogy a mi kis közösségünk által szervezett rendezvény vendégszerető, sajátos hangulata megmaradjon. Az már külön öröm, ha minél többen látogatnak el hozzánk.

Aki három napra jön, hol tud megszállni? 

Mindenekelőtt a kocsi fogadóban vagy a környező településeken, illetve Tatán. A faluban sajnos nincsenek olyan vendégházak, ahol a turisták megszállhatnának. A versenyzők elhelyezését kicsit vidékiesen oldjuk meg. Van egy régi kúriánk, ahol most a posta működik, régen pedig  polgármesteri hivatal volt. A külföldi versenyzők szállásköltségét természetesen állja a kocsi önkormányzat. Ez visszahívásos alapon megy: ha mi megyünk Olaszországba, akkor a mi szállásunkat és étkeztetésünket is állják az ottaniak.

Hogy lehet ennyi embert etetni, itatni?

Egyrészt leszerződtünk egy céggel, ők piaci alapon garantálják az étkeztetést. Másrészt szervezünk bográcsos főzőversenyt, amelyen általában 10-15 csapat indul. Kapnak 3-5 kiló húst, azt otthon előkészítik, hozzák magukkal a zöldségeket és a fűszereket. Egy nagy placcon bográcshelyeket alakítunk ki, sörpadokat viszünk. Próbálunk minél inkább önellátók lenni. Nálunk még mindig nagyon sokan szeretnek főzni, és ezt igyekszünk úgy kihasználni, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. A kaja ebédidőre elkészül. Nagy mennyiségeket főznek, úgyhogy aki idelátogat, leülhet bármelyik csapat asztalához. Olyan nincs, hogy valaki ne kapna, vagy valakinek ne jutna.

Milyen versenyek zajlanak szombaton és melyek vasárnap?

Szombaton rendezzük a Gladiátor és Amazon futamot, valamint ekkor vonulnak a gézengúzok is.

A gézengúzok is kocsit tolnak?

Isten ments! A Gézengúz futam nem verseny, hanem vidám felvonulás gyerekeknek: az óvó nénik és a gyerekek is beöltöznek jelmezbe, és babakocsival vonulnak végig az utcákon. Minden évben próbálunk valami újdonságot, látványosságot belevinni a felvonulásukba. Az óvónők nagyon kreatívak.

Mi vár az amazonokra és a gladiátorokra?

A gladiátorok a helybéli férfiak, az amazonok a helybéli hölgyek, akik külön versenyben mérik össze az erejüket rövidített távon. Vannak olyan férfijaink és lányaink, akik egyéniben és csapatban is indulnak. A két versenyszám egy napon nagyon megterhelő lenne, így ketté kell választani az időpontokat. Az „amazon” hölgyek és a „gladiátor” urak egyedül fogják magukat a 350 kilós kocsi elé. Az győz, aki a legrövidebb idő alatt teljesíti a távot. Ezt persze nem lehet megtenni felkészülés nélkül. Előtte heteken át edzenek. Májusban felpezsdül a falu: az utcákon sportruhában futó embereket látni, akiket kerékpáron ülő „trénerük” követ stopperórával. A parkokban nyújtanak. Esténként pedig nyikorgó kocsikerekek zaját viszi a szél.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....