buszbaleset

Tömegbaleset miatt emeltek vádat egy nő ellen

2019.03.06.

Halálos tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emeltek egy 45 éves nő ellen, aki gépkocsijával egy autóbusznak ütközött 2016 decemberében Mezőkeresztesnél; a busz felborult, utasai közül öten meghaltak, sokan megsérültek – közölte a Miskolci Járási Ügyészség szerdán az MTI-vel.

A vádhatóság felidézte: az emeletes autóbusz az M3-as autópályán, Mezőkeresztes közigazgatási területén óránkénti 100 kilométeres sebességgel haladt. A járműben 80-an ültek, közülük csak öten kapcsolták be a kétpontos derékbiztonsági övet.

A nő személygépkocsijával óránkénti 120-130 kilométeres sebességgel érkezett az autóbusz mögül a belső sávban, majd elhaladt a busz mellett. Mivel a jármű sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, az autó a jéghártyás úttesten megcsúszott és a busz előtt a külső sávba átsodródva a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött. Ezt követően megpördült, és nekiütközött a külső sávban haladó autóbusz jobb első részének.

Az ütközést követően a buszsofőr előbb balra kormányzott, így a jármű áttért a belső sávba és nekiütközött a bal oldali szalagkorlátnak, majd jobbra húzta a kormányt, ettől az autóbusz megbillent, a bal oldalára borult és mintegy 21 métert csúszva megállt. Az autóbuszba további tíz autó csapódott, illetve ezek egymással többszörösen összeütköztek.

A baleset következtében az autóbuszban utazók közül hárman a helyszínen, ketten a kórházba szállítás után meghaltak. Nyolcan maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket, míg nyolcan súlyos sérüléseket szenvedtek, huszonegyen könnyebben sérültek meg.

Az ügyészség a személyautót vezető nő ellen fogházbüntetés kiszabását indítványozta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....