baleset

Tömegbaleset: négyen meghaltak az M43-ason - folyamatosan frissítve

2017.02.15.

- Az M43-as autópályán szerda reggel történt tömegbalesetben két török és egy román férfi, valamint egy bolgár nő halt meg, a rendőrség eljárást indított - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, a négy áldozaton kívül a balesetben tizenöten megsérültek. A rendőrség az ügyben halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása miatt indított eljárást.

A sztráda Románia felé vezető oldalán, a határátkelőtől mintegy egy kilométerre hét jármű ütközött össze. Két román kamion, két kisteherautó, egy román busz és két bolgár kisteherautó volt részese a 7.30 óra körül történt ütközéseknek. Az autópálya teljes szélességét elfoglalják a roncsok a baleset helyszínén. Több jármű is a felismerhetetlenségig összetört, egy busz pedig jobb elejével a sztráda leállósávjában lévő kamionnak ütközött - tapasztalta a helyszínen, nem sokkal 13 óra után az MTI tudósítója. A sztráda érintett szakaszát lezárták, a rendőrség az autópálya forgalmát Csanádpalotánál letereli a 43-as út felé.

A baleset miatt a kamionok Nagylaknál léphetik át a határt, itt jelentősen megnőtt a várakozási idő. A rendőrség ezért a gyulai vagy biharkeresztesi átkelő használatát javasolja. A magyar hatóságok felvették a kapcsolatot az érintett országok konzulátusaival. A rendőrök gondoskodtak a helyszínen lévő ellátásáról, szendvicset és teát osztottak nekik.

Korábban írtuk:

Fotó: Digi24.ro - a képre kattintva megnézheti a helyszínen készült videót.

- Négy ember a helyszínen meghalt, tizenhárom sérültet vittek kórházba az M43-as autópályán, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely közelében szerda reggel történt tömegbaleset helyszínéről - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője délelőtt az MTI-vel.

Győrfi Pál elmondta: a helyszínre Csongrád és Békés megyéből érkeztek mentőegységek, összesen tíz kocsival látták el a sérülteket. Négy embernél már csak a halál beálltát tudták megállapítani a mentők. A helyszínről összesen tizenhárom embert vittek kórházba. Közülük tízen Szegedre, hárman a makói kórházba kerültek.

Hogy mennyire súlyosak a sérüléseik, azt a kórházi vizsgálatok állapítják majd meg - mondta Győrfi Pál, hozzátéve: voltak akiknél csonttörés, illetve belső sérülés gyanúja is fennállt, de voltak akik vélhetően zúzódásokkal megúszták a balesetet.

Az M43-as autópályán hét jármű ütközött össze a sűrű ködben szerda reggel. A mentés órákon át tartott. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint, a baleset 7.30 körül történt az M43-as autópályán a határtól 1 kilométerre. Az elsődleges adatok szerint két román kamion, két kisteherautó, egy román busz és két bolgár kisteherautó ütközött össze.


Fotó: Török János - delmagyar.hu

A balesetben négyen meghaltak, tizenegyen megsérültek. A magyar hatóságok felvették a kapcsolatot a román és bolgár konzulátusokkal. A busz olyan utasaiért, akik nem sérültek meg a balesetben, mentesítő járat érkezett, amely rendőri felvezetéssel, a nagylaki közúti határátkelőn keresztül tovább szállította őket - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A Digi24 román hírtelevízió azt közölte: Aradról három rohammentőt és három mentőautót küldtek a helyszínre.

Korábban írtuk:
A Digi24 román hírtelevízió képeket is közölt a baleset helyszínéről. Ezeken az látszik, hogy a sűrű ködben legalább egy kamion, egy román rendszámú autóbusz és legalább két kisbusz ütközött össze. A hírtévének az a román szemtanú nyilatkozott a helyszínről, aki a segélyhívó számon jelentette a balesetet. Elmondta: a köd miatt 80 kilométeres sebességkorlátozás volt érvényben az autópályán. A szemtanú szerint egy kamion, egy Hamburgból Romániába tartó román autóbusz és három kisbusz ütközött össze.


Korábban írtuk:

- Az elsődleges információk szerint a balesetnek már 4 halottja és 11 sérültje van, mind bolgár és román állampolgárok - írja a delmagyar.hu. A portál helyszínen tartózkodó munkatársa legalább tíz mentőt számolt össze, de a katasztrófavédelem és a Közút autói is a helyszínen vannak. Úgy látta, hogy a pályára vezető körforgalmat is lezárták a rendőrök, mindenkit próbálnak visszafordítani.

Korábban írtuk:
A baleset 2017. február 15-én, 7 óra 30 perc körül történt az M43-as autópályán a határtól 1 kilométerre. Az elsődleges adatok szerint több jármű ütközött össze, többen megsérültek, hárman meghaltak.


Az érintett útszakaszon teljes az útlezárás, a rendőrség az autópálya forgalmát Csanádpalotánál letereli. A pályán rendkívüli köd van, a rendőrség kéri a járművezetőket, ennek megfelelően közlekedjenek!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....