BMW 3

Top 5: ritka 3-as BMW, ami még épp nem M3

2019.05.21.

Hosszú múltra tekint vissza a BMW 3-as sorozata, és amíg mindenki az M3-ra csorgatja azt a bizonyost, addig volt néhány olyan speciális sportváltozat is, amikről kevesebbet lehetett hallani. Őket gyűjtöttük most össze.

Oly régóta velünk vannak a 3-as BMW-k, sikerekben nem fukarkodó sztorijuk már 1975 óta íródik, így nem csoda, hogy számtalan egyedi változat is utakra került az alapmodelleken kívül. Hat jól elkülöníthető generációváltás után, most épp a hetedik generációját tapossa, aminek csúcsán jelenleg az M340i csücsül, de csak idők kérdése, hogy bemutassák a minden eddiginél kihegyezettebb zászlóshajót, az M3-at. Utóbbi betű-szám páros úgy írta be magát a történelemkönyvekbe, mint a legkülönlegesebb hármas BMW-k sajátja. Azonban voltak egyéb ritka változatok is, amikről már kevesebben tudnak.

Haladjunk időrendi sorrendben, itt van például az E30 320is, 1987-ből. A BMW kizárólag az olasz és a portugál piacokra szánta ezt az egyedi változatot, ugyanis az M3 híres S14 motorját nagyobb adókkal sújtották volna, mint az így létrehozott 1990 köbcentis erőforrást. Ellenben a teljesítményvesztés így is minimális volt, 192 lóerőt teljesített az egyedi M-es lökhárító toldatokkal is tarkított széria, ami minden bizonnyal elég jót szólhatott a Dél-Olaszországi szerpentineken. Hogy még inkább hasonlítson a gyári M3-ra, keményebb rugókat, gátlókat és stabilizátorokat kapott, míg a fékeket a hathengeres változatból szerelték. Ha ez nem lenne elég, 109 kilóval könnyebb is volt a kihegyezett testvérénél. Lehet, hogy a déliek még szerencsésebbek is voltak?

Aztán itt van az E36 325is M-Performance, 1994-ből. Ez már Amerika kiváltsága volt, ugyanis a BMW szeretett volna egy köztes modellel is kedveskedni azoknak a vásárlóknak, akik nem akarták az M3 csúcsváltozatot. Kívülről szinte mindenben hasonlított az M3-ra, még a „BMW-Motorsport” feliratú kilincseket is megkapta. Leginkább arról lehet megismerni ezeket a változatokat, hogy kizárólag Alpine White fényezésben készültek, illetve szövet ülésekkel. A tengely-szélesség ugyanannyi volt, mint a 25i esetén, azonban keményebbek voltak a gátlók és a stabilizátorok, illetve szériaként kapta a sperr-diffit és a 17-colos BBS könnyűfém felniszettet. Mindez az alap 5-fokozatú manuális váltóval párosítva borzasztó nagy móka lehetett, noha mindössze 200 darab készült belőle.

Gyorsutazás 2002-ig, amikor is bemutatják az E46 330Ci Clubsportot. Akkora siker lett az E46 széria, hogy az M3 mellett simán maradt büdzsé egy visszafogottabb változatra is, ami –ahogy neve is mutatja – a 330Ci-re épült, ám annál 20 kilóval könnyebb volt. Mindez a hangszigetelő anyagok eltávolításával vált lehetségessé, aminek még örültek is az európai vásárlók, hiszen így jobban lehetett hallani a motort. Alapként kapta a sport futóművet, az alcantara utasteret, illetve a 18-colos duplaküllős felniszettet. 3,0 literes sorhatos motorja 231 lóerőt és 300 Nm nyomatékot adott le. Hatfokozatú kéziváltójának végáttételét lerövidítették, tehát megkapta az M-es kéziváltót. Érdekessége volt még a fix szárny, illetve, hogy csak titánium ezüstben, estoril kékben vagy velvet kékben volt elérhető.

Listánk egyetlen dízel változata a 2007-es E90 335d, ami az első 3-es BMW volt a 3,0 literes sorhatos duplaturbós gázolajossal. Akkoriban nagyot szólt a 286 lóerő és az 580 Nm nyomaték, ami akár egy családi kombiban is elérhető volt, így valódi „sleeperek” lepték el az utakat. Persze nem kellett sok idő, hogy a vásárlók is rájöjjenek mit rejt családi autójuk, ezért csakugyan gyorsan meglépték a elektronikák kiiktatását. Így állítólag valódi gumiégető lett, persze nagyszerű üzemanyag-fogyasztással, hiszen az nagyon fontos. Érdekes módon kéziváltós változat egyáltalán nem létezett belőle, de ekkora nyomatékot talán jobb is, ha nem mi akarunk irányítani a kis kezünkkel.

A lista utolsó autója nem is olyan régi, mindössze három évet kell visszaugrani, egészen 2016-ig, amikor is bemutatták az F30 340i M-Performance változatot. Érdekessége nem csupán annyi, hogy gyárilag volt rendelhető gyorsító matricákkal és morcosított lökhárítókkal, hanem az is, hogy ez volt az egyetlen benzines sorhatos motort rejtette, ami elérhető volt az F30-hoz. Már a facelift előtt is 302 lóerőt teljesített a 3,0 literes erőforrás, azonban a frissítés után már 322 lóerővel riogathatta a mit sem sejtő ellenfeleit. Mindössze 5,2 másodpercre volt szüksége a 0-100-as sprint megfutásához, és akkor még nem is a csúcsváltozat M3-ról beszélünk. Az M-Performance csomagnak köszönhetően azonban nem álltak meg itt, a teljesítmény már 355 lóerőre rúgott egy szimpla szoftveres frissítésnek köszönhetően, míg a 100 km/h-s tempó már akár 5 másodperc alatt megvolt.

Forrás: 
Carscoops

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....