autó értékesítés

Történelmi rekordokat dönt a Škoda

2014.04.11.

A ŠKODA AUTO 2014 első negyedévében annyi autóját értékesítette, mint még soha az év első három hónapja alatt, s januártól március végéig összesen 247.200 gépkocsit szállított ki világszerte, azaz 12,1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszaka során. A vállalat márciusban 96.100 (2013. március: 83.300) autóját adta át ügyfeleinek, 14,6 százalékkal haladva meg az előző év ugyanezen hónapjának volumenét, egyben történelme legjobb márciusi értékesítési eredményét produkálva. Az új ŠKODA Octavia eladásai Nyugat-Európában 49, Közép-Európában pedig 47 százalékkal nőttek március folyamán.

„A ŠKODA idén márciusban és az első negyedév során is százalékosan kétszámjegyű értékekkel haladt tovább növekedési pályáján” – mutatott rá Werner Eichhorn, a ŠKODA igazgatótanácsának értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja. „Történelmünk eddigi legjobb negyedévi illetve márciusi értékesítése kiváló termékeink és csapatmunkánk eredménye. Teljes modellpalettánk nagy sikert aratott a nemzetközi piacokon, különösen az új Octavia bizonyult minden tekintetben telitalálatnak. 2014-ben is tartjuk a tempót, intenzíven folytatjuk a ŠKODA történelmének legnagyobb szabású modelloffenzíváját” – hangsúlyozta Eichhorn.

Júniusban veszi kezdetét az európai piacokon az új ŠKODA Octavia földgázüzemű változatának értékesítése, az új ŠKODA Octavia Scout piaci bevezetésére pedig augusztusban kerül sor. A jövőben bemutatkoznak a ŠKODA Yeti, a ŠKODA Rapid Spaceback és a ŠKODA Citigo sportos karakterű „Monte Carlo” modellváltozatai is. A ŠKODA legnagyobb piacán, Kínában, még ebben a félévben megjelenik az új ŠKODA Octavia és a ŠKODA Rapid Spaceback, miközben a ŠKODA Rapid e hónapban érkezik meg Oroszországba. A márka jövőbeni modelljeinek világába enged bepillantást a néhány hete Genfben bemutatott ŠKODA VisionC kupé-dizájntanulmány.

Jelentős növekedést produkált március és az első negyedév folyamán a ŠKODA Nyugat-Európában. Márciusban már 18,7 százalékkal, 45.500 (2013. március: 38.300), a januártól március végéig terjedő időszak során pedig 15,6 százalékkal, összesen 104.400 (2013. első negyedéve: 90.400) járműre nőttek az eladások. Ezzel első ízben kelt el a régióban már az első negyedév során több mint százezer ŠKODA, 3,3 százalékra emelve a márka piaci részesedését. Németországban a ŠKODA – ismét megerősítve legerősebb importmárkaként kivívott pozícióját – 10,8 százalékkal, 14.500 (2013. március: 13.100) járműre növelte kiszállításait, mialatt itteni piaci részesedése március végére 4,9 százalékra nőtt. Egyre erősebb a ŠKODA Nagy-Britanniában is, ahol a cseh gyártó márciusban 26,1 százalékkal, 12.700 (2013. március: 10.000) darabra növelte kiszállításait. Szintén kétszámjegyű százalékos növekedést ért el a márka Ausztriában (2.100 jármű; plusz 29,1 százalék), Spanyolországban (1.800 darab; plusz 41,5 százalék), Svájcban (1.900 autó; plusz 38,7 százalék), Hollandiában (1.600 gépkocsi; plusz 72,4 százalék), Finnországban (1.000 darab; plusz 35,2 százalék) és Portugáliában (200 jármű; plusz 36,7 százalék).

Kelet-Európában (Oroszországgal együtt) a ŠKODA 3,8 százalékkal több, összesen 10.700 gépkocsiját adta át ügyfeleinek idén márciusban, mint az előző év azonos hónapjában (2013. március: 10.300). Az idei első negyedév során a cseh gyártó 5,3 százalékkal, 26.500 (2013. január - március: 25.200) járműre növelte ügyfélkiszállításait, ezzel a piac egészénél is jobban teljesítve, március végéig 3,9 százalékos piaci részesedést ért el. 7.800 darabbal (2013. március: 7.700 darab; plusz 1,2 százalék) enyhén a tavaly márciusi felett alakultak a ŠKODA idén márciusi kiszállításai Oroszországban, de a 18.900 darabos első negyedévi eladások is felülmúlták némileg az előző év azonos időszakának volumenét (2013. január - március: 18.600 jármű; plusz 1,5 százalék). Szerbiában a ŠKODA márciusi eladásai 57,5 százalékkal, 500, míg Romániában 33,6 százalékkal 600 darabra nőttek. Erőteljes növekedést könyvelhetett el a márka Kazahsztánban (300 gépkocsi; plusz 97,2 százalék), valamint a balti államokban (500 autó; plusz 42,9 százalék).

Ismét gyarapította eladásait a ŠKODA Közép-Európában, ahol márciusban 28,9 százalékkal, 13.400 (2013. március: 10.400), az első negyedév során pedig nem kevesebb, mint 30,2 százalékkal, 37.400 (2013. első negyedéve: 28.800) darabra növelte átadott járműveinek számát. 2013 első negyedévének 18 százalékos eredményét követően az idei első három hónap alatt a márka immár 19,2 százalékra növelte itteni piaci részesedését, azaz csaknem minden ötödik újonnan forgalomba helyezett közép-európai személyautó ŠKODA. Hazai piacán, Csehországban, a ŠKODA 20,7 százalékkal több, 5.600 (2013. március: 4.600) járművét értékesítette márciusban. Kiválóan teljesített a ŠKODA emellett Lengyelországban (4.900 darab; plusz 39,3 százalék), Szlovéniában (400 autó; plusz 34,1 százalék), Horvátországban (400 gépkocsi; plusz 241,1 százalék). Magyarországon is kétszámjegyű a növekedést (700 jármű; plusz 17,2 százalék) produkált a ŠKODA. A magyarországi importőr 2008 óta először szállított ki 2000 darabnál több ŠKODA személyautót az ügyfeleknek az első negyedévben.

Növekedést produkált a ŠKODA legnagyobb piacán, Kínában is, ahol március folyamán 10,1 százalékkal több, 20.300 (2013. március: 18.400), az idei első negyedév során pedig 7,5 százalékkal több, 62.000 (2013. január - március: 57.700) gépkocsija talált gazdára.

Indiában a ŠKODA 1.700 (2013. március: 2.300) autóját szállította ki ügyfeleinek idén márciusban. Az első negyedév során 4.700 ŠKODA kelt el az indiai ügyfelek körében, szemben a tavalyi év azonos időszakának 6.500 darabos kiszállításával.

ŠKODA ügyfélkiszállítások – 2014. március

(modellsorozatok szerint, kerekítve, darab; +/- a megelőző év azonos hónapjához viszonyítva)

 

ŠKODA Superb                         (8.500; -5,8 százalék)

ŠKODA Octavia                         (33.900; +11,3 százalék)

ŠKODA Rapid                           (16.500; +143,1 százalék)

ŠKODA Fabia                            (18.200; -14,8 százalék)

ŠKODA Yeti                              (11.000; +44,5 százalék)

ŠKODA Roomster                    (3.000; -9,8 százalék)

ŠKODA Citigo                           (Értékesítés kizárólag Európában: 5.000; -5,5 százalék)

ŠKODA ügyfélkiszállítások – 2014. első negyedév

(modellsorozatok szerint, kerekítve, darab; +/- az előző év azonos időszakához képest)

 

ŠKODA Superb                         (22.600; -14,2 százalék)

ŠKODA Octavia                         (94.700; +8,3 százalék)

ŠKODA Rapid                           (45.000; +201,2 százalék)

ŠKODA Fabia                            (43.300; -17,8 százalék)

ŠKODA Yeti                              (23.100; +22,6 százalék)

ŠKODA Roomster                    (7.700; +0,6 százalék)

ŠKODA Citigo                           (Értékesítés kizárólag Európában: 10.800; -13,9 százalék)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....