Daimler

Története legjobb első negyedévét zárta a Mercedes

2015.04.08.

Történetének legjobb márciusi és első negyedévi eladásait tudhatja maga mögött a Mercedes-Benz - írta az AutomobilWoche hírportál.

Márciusban a Mercedes 183 ezer autót értékesített, 15,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az első negyedévben pedig 429 ezer autót, 14,8 százalékkal többet, mint 2014 első negyedévében. Az eladási számok mindkét esetben a legmagasabbak a cég történetében az adott periódusra vonatkozóan.
    

Ola Källenius

Ola Källenius, a Daimler AG. igazgatóságának a tagja, a Mercedes-Benz Cars értékesítési és marketing igazgatója szerint az eladások kétszámjegyű növekedése elsősorban a kompakt modellek és sportos terepjáró modellek értékesítési sikerének, a konszern új modelloffenzívájának volt köszönhető.

Márciusban a Mercedes Európában eladásait 16,3 százalékkal, 89 ezerre növelte. Ebből Németországban 27 ezer autót adott el, 6,2 százalékkal többet, mint 2014 márciusában. Nagy-Britanniában 19,5, Franciaországban 42,4, Spanyolországban 44,5, Belgiumban pedig 38,8 százalékkal több autót értékesítettek márciusban.

Az Egyesült Államokban 30 ezer autót adott el márciusban a Mercedes, 9,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben eladásai 18 százalékkal, 54 ezerre emelkedtek. Ebből valamivel több mint 30 ezer autót adott el Kínában, 20,8 százalékos növekedéssel. A Mercedes első alkalommal adott el több autót márciusban és az első negyedévben is Kínában, mint az Egyesült Államokban. Tavaly még az Egyesült Államok volt a legnagyobb piaca. (MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....