Ford Ranger

Továbbra is szárnyal a Ford a haszongépjárművek piacán

2018.09.10.

Az Aquaworld Resort Hotelben került megrendezésre a Ford haszongépjármű roadshow-ja. A márka hazai teljesítménye mellett műszaki és szerviz témájú előadások is elhangzottak, valamint tesztvezetésre is hivatalosak voltunk.

A Ford immáron a 4. pénzügyi évben elsőszámú gyártó a kishaszongépjárművek terén országszerte. Piaci részesedését a járművek számának növekedése mellett tudta fokozni. A kishaszonjárművek kategóriájában (3,5 t alatt) több mint 15%-os, míg a nagyhaszongépjárművek szegmensében (3,5 t felett) 4%-os részaránnyal büszkélkedhet.

Az 1 tonnások között minden harmadik, 2 tonnáig pedig minden negyedik jármű Ford a haszongépjármű-piacon 2018 júliusának végéig, 10 márkát nézve. A Ranger kategóriájában kiemelkedően teljesít, a 38%-kal toronymagasan első a Navara-L200-Hilux, stb. versenyben. A dupla kabinos, kapcsolható összkerékhajtású csodát több órás tesztvezetés keretén belül próbáltuk.

A szigorodó emissziós előírások következtében fokozott figyelem övezi a haszongépjármű-piac kipufogógáz utánkezelő rendszereit, nevezetesen a közvetlen befecskendezésű Diesel-motorok részecskeszűrőjét (DPF) és a nitrogén-oxid adalékanyagát (AdBlue).

A fuvarozók a legváltozatosabb körülményeket képesek megteremteni a belsőégésű motorok számára azzal, hogy akár gyökeresen eltérő módon és célokra használják az adott teherszállító járművet. A gyakori indítás-leállítás, a rövid távolságok, a túlkímélt vagy túlhajtott állapot egytől-egyig hatással van a DPF telítődésére, amelyet regenerációval (kiégetéssel) lehet újra üzemszerű állapotba hozni.

Egyes modellekhez már elérhető a vezető által indítható statikus regeneráció is, azonban hogyha heti fél órát országúti tempó és 1700+-os fordulatszám mellett meg tudunk tenni, máris sokat segítettünk autónknak azzal, hogy a regeneráció periódust kitolhattuk – mint megtudtuk, illetve a figyelmeztető jelzéseket figyelemmel követve nem kényszerülünk járművünk szervizbe való szállításával, amely állásidőt eredményez.

Az AdBlue adalékkal az NOx szintet csökkenthetjük a kipufogógázban. Fontos, hogy a modellenként eltérő, de kb. 18-20 literes tartályban mindig tartsunk elegendő karbamid oldatot, mert törvényi előírás szerint üres AdBlue tartállyal nem indítható a jármű! Az AdBlue-fogyasztás 2-10 liter között változhat ezer kilométerenként. A szintről tájékoztatást kaphatunk a műszerfalon.

Maga az AdBlue elég érzékeny, tárolására és felhasználására több szabály is vonatkozik (tárolási hőmérséklet, napfényre aló érzékenység, fagyási hőmérséklet). Egyik érdekessége, hogy az EU szerint nem káros anyag, de egy csepp belőle érme nagyságban 6 hetes átmeneti kopaszodást képes okozni fejünkön!

A márka fokozott népszerűsége és az újfajta emissziós követelmények nagy feladat elé állítják a szervizeket is. A gyakori regenerációk például olajhígulást eredményeznek, így több modellnél is a felére esett vissza a 2év/30 ezer km-es olajcsere-periódus. A kiszolgálás egyébként folyamatosan javul mind sebességben mind időben országszerte meglévő és épülő modern szervizekkel, ahol képesek olajminőséget ellenőrizni, cserélni (indokolt esetben az olajszűrőt bent lehet hagyni), de videón rögzített járműátvizsgálással és majd valós idejű kapcsolattal is találkozhatunk a jármű vezérlése-szerviz-felhasználó között. Az egységes alapárazás és a különböző szervizcsomagok révén a fiatal és az idős haszongépjárművet birtokló magánszemélyek vagy vállalkozások is megtalálják a számukra legmegfelelőbb ajánlatot.

Az előbb említett regeneráció-AdBlue témakörben jelent majd előrelépést a 2019-ben érkező, hibrid Transit Custom, amely városi és elővárosi használatban egyaránt hatékonyabb elődjeinél. például egy postás gyakori megindulását/megállását 50 km-es hatótávig képes lekövetni a plug-in hibrid rendszer. A 1.0 EcoBoost belsőégésű motor ezután kapcsol be, illetve nagyobb sebességnél áramot is termel. Azért előnyös egy plug-in hibrid konstrukció, mert viszonylag jó tisztán elektromos hatótávval bír a furgon általa, ugyanakkor nagyobb távolságokat is megtehetünk vele (akár 500 km). A tisztán elektromos kivitel akkumulátora drága lenne és rengeteg értékes litert rabolna a csomagtérből. Márpedig ez fontos szempont a fuvarozásban a millióféle felépítmény-motor-meghajtás-tengelytáv-utaskabin kombinációk mellett.

A Ford Ranger 3.2-es WildTrack kivitelét tettük próbára. A bitang motor 200 lóerő feletti teljesítményre és 485 Nm-es csúcsnyomatékra képes. A gondosan felextrázott, bőrös, navis és automata váltós példányba öt személy, a burkolt platóra rengeteg csomag fér, és ezen felül 3,5 tonnás vontatmányt húzhatunk. A terheletlen állapotban végzett menetpróbán kényelemről, stabil felépítményről és dinamikus motorról nyilatkozhattunk. A 80 cm-es gázlómélységet és a sáros terepen előnyös, gombbal kapcsolható összkerékhajtást nem teszteltük „Wild” körülmények között. Kellemes meglepetés! És jövőre érkezik biturbó dízellel a Raptor változat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
Kigyulladt egy személygépkocsi Üllésen, az Árpád dűlőre riasztották a tűzoltókat – jelentette a....
2024.04.16
A világ egyik legdrágább Mercedese, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó....
2024.04.16
Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a....
2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....