Jármű értékesítés

A Toyota 35,4 százalékkal több autót adott el az első fél évben Magyarországon

2016.07.05.

A Toyota az év első fél évében 35,4 százalékkal több, 2963 új autót értékesített a tavalyi év azonos időszakához képest, és ezzel a magyarországi személyautó és haszongépjármű piacon 0,4 százalékponttal, 5,3 százalékra növelte piaci részesedését - közölte a Toyota Central Europe (TCE) Kft. kedden az MTI-vel.

 A közlemény szerint ez a magyarországi 24 százalékos piaci növekedés ütemét látványosan meghaladva az egyik legmagasabb részesedés növekedés, amivel a cég két helyet előrelépve a 6. helyen zárta az első fél évet.
    

A növekedésből jelentősen kivették részüket az év első felében bemutatott új modellek, például a vadonatúj RAV4, amely a Toyota hazai értékesítéseinek 8 százalékát tette ki az időszakban. A második félévben érkező új haszongépjárművek révén pedig az év hátralévő részében is kitarthat a lendület - írták.

A legnépszerűbb Toyota modell az év első hat hónapjában a Yaris lett, az értékesítés 25 százalékával. Utána az Auris következik 22 százalékkal, a Corolla és a Hilux 12-12 százalékkal, majd az egyterű Verso 10 százalékkal.

A Toyota magyarországi árbevétele ez első fél évben 28,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....