Dakar

A Toyota Gazoo Racing három nap után a Dakar legsikeresebb csapata

2020.01.09.

Noha a 2020-as Dakar rali első három napját nehézségek tarkították a Toyota Gazoo Racing South Africa csapatai számára, a terepverseny harmadánál minden okuk megvan a versenyzőknek az optimizmusra.

Egy kihívásokkal teli első nap, egy megosztó második és egy bizakodásra okot adó harmadik – a teljes táv ötödénél ezzel a mérleggel vágott neki a Dakar rali folytatásának a Toyota Gazoo Racing South Africa (TGRSA) négy párosa. Miután vasárnap a hivatalos gyári Toyota-csapatok együttesen nem kevesebb mint 11 defektet szenvedtek el, hétfőn reggel kiváló formában vágtak neki a második napnak a versenyzők.

Az első ellenőrzési ponton négy Hilux haladt át elsőként (az Overdrive Toyota csapat szaúdi pilótája, Jazíd el-Radzsi mögött honfitársa, el-Attijah, majd de Villiers és Alonso autózott). Ki tudja, hogyan alakult volna a nap, ha Fernando Alonso futóműve nem sérül meg egy alattomos mélyedésben. A baleset a mezőny utolsó harmadába száműzte a spanyol pilótát, aki azonban megőrizte optimizmusát – és hogy ez nem volt alaptalan, arra a harmadik nap szolgált bizonyítékul.

Kedden hajnalban az előző nap győztese, Giniel de Villiers rajtolt elsőként. A köves szakaszokban bővelkedő hosszú távon biztonságos tempót választott a rutinos dél-afrikai versenyző és spanyol navigátora, Alex Haro. Náluk nehezebb helyzetben volt a Bernhard ten Brinke/Tom Colsoul páros: miután a holland-belga duó pechsorozata hétfőn is folytatódott (negyedik defektjük után kifogytak a pótkerekekből, így be kellett várniuk de Villiers-éket), a 15. helyről kellett rajtolniuk, így egész nap náluk jóval lassabb csapatok között versenyeztek. A nap hőse egyértelműen Alonso és navigátora, Marc Coma volt, akik bravúros teljesítménnyel a negyedik legjobb időt futották, és ezzel a 32. helyre léptek előre.

Mindeközben Nászer el-Attija és francia mitfahrere, Mathieu Baumel bajnokokhoz illő, rutinos kitartással kerülnek egyre közelebb a végső célhoz. A második és a harmadik napon egyaránt az ötödik helyen értek célba (habár kedden a második legjobb időt futották, a versenybírók háromperces bírsággal sújtották a csapatot), ezzel összesítésben előbb a harmadik, majd mostanra a második helyre léptek előre.

Mivel a belga illetékességű Overdrive Toyota helyi versenyzője, Jazíd el-Radzsi bámulatos – és ami még fontosabb, kiegyensúlyozott – formában versenyez, a harmadik nap végén nem kevesebb mint négy Toyota Hilux található a mezőny tíz legjobbja között. A két Toyota-csapat versenyautója ugyanarra a technikára épül, motorjuk egyformán 5.0 literes, nyolchengeres. Míg azonban a belga istálló korábbi évjáratú erőforrása hozzávetőlegesen 350 lóerőt és 560 Nm-t ad le, a dél-afrikai gyári csapat a legújabb fejlesztésű motort használja, amely mintegy 390 lóerőt és 620 Nm forgatónyomatékot bocsát a pilóta rendelkezésére.

Ennek fényében aligha meglepő, hogy a harmadik napot követően három Top 10-es versenyautójával a Toyota Gazoo Racing South Africa a 2020-as Dakar legsikeresebb csapata, a Toyota Hilux pedig a rali legütőképesebb típusa.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..