Toyota Yaris

Toyota hibriddel járna József Attila, ha ma élne?

2018.04.13.

Kisiskolásokat kértek arra,  képzeljék el, milyen autója lenne annak a költőnek, akinek születésnapját április 11-én, a Költészet napján ünnepeljük. Az akcióval a  szervezők nem reprezentatív kutatást szerettek volna készíteni, pusztán az autók segítségével a gyerekek kíváncsiságát szeretették volna felkelteni a költészet  iránt. A gyerekek többsége első pillanatban még a Bugatti, Ferrari legújabb típusát, esetleg Teslát vizionált a költőnek, ám amikor segítettek nekik végiggondolni, hogy a művészek többsége nem tartozik felső tízezerhez, József Attila meg pláne nem, akkor már sokkal racionálisabb autót képzeltek el, avattak be az akció szervezői.

A kicsik többsége szerint ugyanakkor biztos, hogy a költő „zöldek” táborába tartozna, és többnyire kerékpárral járna, de ha autóba ülne, akkor elektromos, vagy az elektromos és a benzines meghajtást kombináló, a városi közlekedés során akár 50-70%-ban is tisztán elektromos üzemű, károsanyagkibocsátás és fogyasztás mentes közlekedést lehetővé tevő hibrid elektromos autót használna. A gyerekek elképzelhették azt is, hogy mely verseit reklámozna a költő saját autója oldalán. Ezeket fel is írhatták az első környezetbarát hibrid elektromos kisautó, egy Toyota Yaris oldalára. Az akcióba bevonták Füred Kapitányt, a balatoni mesehőst, aki segédéivel közösen a gyerekeket olyan rendezvényekre viszi, amelyek igazán érdekesek lehetnek számukra. A kicsik eljuthatnak majd Süsü  bázisára, Balatonszárszóra, a Csukás István Színházba és a József Attila múzeumba is. A legjobbak  eljuthatnak Füred Kapitány kincsvadászatára is, amelyet a tihanyi Placcon szerveznek meg. Azok a gyerekek pedig, akik szeretik a vitorlázást, eljuthatnak majd a Balaton legnagyobb versenyére is, a Nemzeti Regattára, ahol egy hajóról nézhetik végig a látványos versenyt.

Mint azt Varga Zsombor, a piac legszélesebb, 16 modellből álló környezetbarát hibrid elektromos modellportfólióját kínáló, és a zöld autók értékesítésében piacvezető Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációért felelős vezetője elmondta: „Az autóipari vezető szerepét egyszerre felelősségnek is tekintő, ezért a társadalmi felelősségvállalás területén is élen járó Toyota és Lexus világszerte rendszeresen támogat jótékonysági megmozdulásokat és kulturális eseményeket. A gyermekek hihetetlenül gazdag képzeletvilága és érzékenysége, környezettudatosság iránti fogékonysága ráadásul régóta inspirálja a vállalatot, elég, ha csak a már 12 éve minden évben globálisan, így Magyarországon is megrendezésre kerülő Toyota Álomautó Rajzversenyre gondolunk. Éppen ezért  mi magunk is kíváncsiak voltunk arra, milyen autót képzelnének  el a gyerekek hazánk egyik legnagyobb költőjének, József Attilának.”

Érdekességként emellett a Toyota szakembere megjegyezte: „Jóllehet, jelen aktivitásunkat kizárólag a jó ügy támogatása motiválja, érdemes felhívni arra a vállalati döntéshozók figyelmét, hogy a vállalatok hosszútávon is profitálhatnak a pozitív, értékteremtő megmozdulások felkarolásából. Kifejezetten az autóiparnál maradva például több kutatás is rávilágít arra, hogy a gyerekek sokat foglalkoznak az autós márkákkal, figyelik a reklámokat és szüleik ilyen irányú viselkedését is, ám ha lehet, még náluk is fogékonyabbak a környezetbarát, zöld, a természetet megóvó megoldásokra. A Michigan State University korábbi kutatása szerint a gyermekek 39 százaléka vásárol majd később egy bizonyos autómárkát, ha azt már szülei is használták. Ez a meglepően erős korreláció egyre jobban kihat az autóforgalmazók marketingstratégiájára. Egy másik kutatás szerint ötből három szülő bevonja a gyermekét az autóvásárlásba, pontosabban a kicsinyek szempontjait is figyelembe veszi, ha új járművet szeretne a család. Nem egy családfő számolt be például arról, hogy gyermekének jövőjére gondolva, nem ritkán a csemeték konkrét sugallatára döntött úgy, hogy környezetbarát hibrid elektromos autót vásárol.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....