E-autók

A Toyota szerint időbe telik az elektromos autók valódi térnyerése

2017.09.21.

Miközben az egész világ az elektromos közlekedés lázában ég, a Toyota elnöke szerint a jelenlegi akkumulátortechnológiák mellett korai volna még a villanyautók széles körű elterjedésében reménykedni.

Az idei Frankfurti Autószalonon minden eddiginél sokszínűbb volt az elektromos járművek kínálata. Megjelentek második generációs vagy ráncfelvarrott típusok, az eddigieknél jelentősen nagyobb hatótávolsággal, és egyre több start-up vállalkozás – a városi törpeautókban gondolkozóktól a merész módon luxus-sportautóval indítani szándékozókig – építi fel jövőjét modern, kívánatosnak szánt villanymotoros típusokra.

De vajon tényleg eljött az elektromos autók kora, vagy inkább csak a kegyvesztetté váló dízelmotorok hagyományos európai és távol-keleti gyártói igyekeznek menekülni a gázolaj botrányoktól terhes jelenéből, kilátástalan jövője elől? A Toyota mindenesetre nem állt be az akkumulátoros villanyautókat gyártók hosszú sorába, hanem a jelenben valódi környezet- és költségbarát megoldást kínáló hibrid kínálatát bővítette olyan, a vezetés élményét fokozó irányban, amellyel ismét magasabbra emeli a mércét a versenytársak előtt.

„Le kell szögeznem, hogy nem ellenezzük az elektromos járműveket” – jelentette ki a CNBC csatornának adott exkluzív interjújában Takeshi Uchiyamada, a Toyota elnöke, aki szerint az autóiparban sokan túlzott optimizmussal szemlélik az elektromos járművek térnyerését, és betarthatatlan tempójú fejlődést ígérnek, illetve irányoznak elő maguknak.

„Az elektromos járművek jelenleg csak úgy képesek jelentős távolságokat megtenni, ha telezsúfoljuk azokat akkumulátorokkal. Ezek feltöltése viszont sok időt vesz igénybe, ráadásul nem megoldott kérdés az akkumulátorok élettartama sem” – tette hozzá az autóipari szakember, az eredeti Toyota Prius projekt szellemi atyja. „Csakhogy amint az olyan piacokon, mint Kína vagy az Egyesült Államok, hatályba lépnek az elektromos járművek fejlesztését támogató törvények és szabályozások, az autógyártók nem tehetnek mást, mint hogy a versenyben maradás érdekében elektromos járműveket dobnak piacra. Ez alól a Toyota sem kivétel, de őszintén szólva az imént említett, gyakorlati kényelmetlenségek miatt kételkedünk abban, hogy a felhasználók gyorsan áttérnének az elektromos üzemű közlekedésre.”

Takeshi Uchiyamada, a Toyota elnöke

A jelek szerint hasonlóan gondolkodnak a felhasználók is: a világ legnépszerűbb, részben vagy teljesen elektromos üzemű gépkocsija nem a Tesla Model S és nem is a Nissan Leaf, hanem a Toyota Prius Plug-in. A 2017 első félévében regisztrált globális adatok szerint többen vásároltak hálózatról tölthető Priust (26 867 db), mint akár az amerikai (25 430 db), akár a japán (26 591 db) konkurens termékét.

Uchiyamada szerint két-három további forradalmi technológiai megoldásra lesz szükség ahhoz, hogy egyeduralkodóvá válhassanak az akkumulátorról hajtott elektromos járművek. Más kérdés, hogy a részleges villamosítás elkerülhetetlen és létfontosságú; a Toyota folyamatosan fejleszti akkumulátortechnológiáját. Komoly reményekkel kecsegtetnek például a szilárdtest akkumulátorokkal folytatott kísérletek: a Toyota már 2020-tól sorozatgyártásban tervezi felhasználni a jelenlegi lítium-ion rendszerű akkumulátoroknál gyorsabban tölthető, nagyobb kapacitású technológiát – ugyanakkor, amikorra a már ma is meghaladottnak tekinthető akkumulátortechnológiát alkalmazó versenytársaik is áttörést prognosztizálnak. Nem nehéz megjósolni, hogy a két technológia – a képességei határán járó jelenlegi, illetve a Toyota által most fejlesztett, rendkívül ígéretes új rendszer – párharcából melyik kerül majd ki győztesen, és biztosíthat valódi mindennapi értékű elektromos közlekedési megoldásokat a felhasználóknak.

Az interjú vágott változata megtalálható az alábbi linken: https://www.cnbc.com/video/2017/09/05/toyota-chairman-skeptical-of-rapid...

Fotók: Bertel Schmitt, Toyota

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....