baleset

Tragédia a váci vasúti átjáróban - fotók

2019.11.18.

Ketten vesztették életüket tegnap késő este, amikor gépkocsijuk összeütközött egy nemzetközi gyorsvonattal.

November 17-én 22 óra 10 perc körül Vác külterületén a vasúti sínekre hajtott egy Václiget irányából közlekedő személygépkocsi. A nemzetközi gyorsvonat már nem tudott megállni, az autóval összeütközött. Az ütközés következtében a gépkocsi sofőrje és utasa a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt, szakértő bevonásával vizsgálja.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi fontos KRESZ szabályokra hívja fel a közlekedők figyelmét:

A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad!

Az átjárón csak folyamatosan – megállás nélkül – legalább 5 km/h átlagsebességgel szabad áthaladni!

Biztosított vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a teljes sorompó mindkét sorompó rúdja nyitott helyzetben áll, a fényjelző vagy hangjelző berendezés, jelzést nem ad, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér fényjelzést ad.

A vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt előzni TILOS!

Gyakori oka a vasúti baleseteknek, hogy a közlekedők gyakran körültekintés nélkül hajtanak be az átjárókba. Nem is a fényjelzőt veszik figyelembe, hanem csak azt látják, hogy más is behajtott az átjáróba, így feltételezik, nem ad tilos jelzést a berendezés, arra fel sem pillantanak. Sok esetben a vezetők a vasúti átjárót biztosító fényjelző készülék tilos jelzése ellenére a vasúti átjáróba hajtanak gépkocsijukkal és a vonatszerelvénnyel ütköznek.

Nem szabad elfelejteni, hogy a vonat közeledését érzékelő berendezésben is léphet fel műszaki hiba, ezért a szabad jelzésnél is csak olyan sebességgel javasolt áthaladni, hogy a gépkocsivezető szemmel is tudja a jelzés helyességét ellenőrizni mindkét irányból, mielőtt a sínekre hajt. A telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr.

Az esetlegesen szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre rásütő nap is okozhat észlelési problémát. Feltorlódott forgalom esetén a járművezetők egy része még a kereszteződésben is megáll, figyelmen kívül hagyva annak „életveszélyes” jellegét.

Tudatosulni kell mindenkiben, hogy a vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük - legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel, ugyanis a vasúti szerelvények féktávolsága száz méterekben mérhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vasúti jármű vezetőjének az esetek többségében egyszerűen lehetősége sincs a baleset elkerülésére!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....