autóipar

Trendek és kihívások az autóiparban

2019.05.16.

A Brexit, a lanyhuló kínai gazdaság, az éleződő kereskedelmi háború és a munkaerőpiaci válság mind rossz fényt vet az európai autóipar jövőjére. A szakma azonban nem fél, mesterséges intelligenciával, automatizálással és a változó fogyasztói igények kiszolgálásával néz szembe a kihívásokkal.

Az autózás, és így az autóipar mindannyiunk életét érinti. A magyar autóipar minden tekintetben a gazdaság húzóágazata, ezért nyilvánvalóan fontos, hogy az iparág milyen jövő elé néz. A Figyelő gazdasági hetilap által szervezett február végi konferencia az autóipar aranykorát vette górcső alá. 

Húzóágazat az autóipar

Az autóipar nemzetstratégiai ágazat, több mint 620 járműipari vállalat tevékenykedik hazánkban, a legfontosabb 20 beszállítóból 15 már termel nálunk. A magyar gazdaság tíz százalékát az autóipar teszi ki, az export 25 százalékát adja. György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár elmondta, tanulmány készül a járműipar jövőjéről, hogy időben felkészülhessünk a bekövetkező változásokra. A kormány innovatív környezetet teremt a vállalatoknak, az egyetemek köré tudásparkokat szervez.  Müller Zsolt, a KPMG autóipari szakértője hozzátette, hogy az unióban 3,5 millió embert foglalkoztat az autóipar, a hazai kitettséget jelzi, hogy nálunk a lakosság 2 százaléka dolgozik ebben a szegmensben, ami duplája az uniósnak.

Elektromobilitás, carsharing

Sáreczky Richárd, a Mol képviseletében a Mol Limóval kapcsolatos eredményeket osztotta meg. Kifejtette, hogy 1 közösségi autó 10 magánautót vált ki, a jelenlegi mintegy 68 ezer Európában autómegosztásban részt vevő jármű száma néhány éven belül 7,5 millióra nő. Budapesten a jelenlegi 100 villanyautó helyett 2020-ban 600 fut majd, 10-15 villámtöltőt és három naperőműparkot telepítenek.  

A konferencia kerekasztalbeszélgetésein felvetődött, hogy az autómegosztás terjedése és az adattulajdonos technológiai cégek megjelenése komoly kihívások elé állította az autóipart. Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese úgy véli, nem kell félni a carsharingtől és a big data cégektől. Autógyártók beszállnak a közösségi térbe, az általuk nyújtott szolgáltatás eszközét gyártják. Hesz Tamás, Mercedes-Benz Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója szerint az autógyártók már most felveszik a versenyt a tech vállalatokkal, ezt mutatja a két nagy német gyártó, a Mercedes-Benz és a BMW által üzemeltetett Car2Go, illetve DriveNow autómegosztók egyesülése.

Bakai Gergely, az Opel Magyarország ügyvezetője sem tart az autómegosztás negatív hatásaitól, szerinte, ha 10 autót vált ki egy magánautó, akkor tízszer hamarabb elhasználódik, tehát kell helyette tíz másik, így nem csökken az autógyártás. Úgy gondolja, térségünkben erős a birtoklási vágy.

Mesterséges intelligencia

Róka András, a Continental mérnökigazgatója videós bejelentkezésben mutatta be a konferencia napján átadott mesterséges intelligencia fejlesztési központot, amelynek feladata hardver- és szoftverfejlesztésekkel a gépi tanulást a balesetmentes közlekedés szolgálatába állítani. A balesetmentes jövő csakis autonóm járművekkel valósítható meg, ehhez a legfejlettebb kamera-, radar- és lidar rendszerek szükségesek, ezeket fejlesztik Budapesten.

Munkaerőpiac

Urbán László a munkaerőpiaci feszültségek megoldására az Ipar 4.0 vívmányainak mihamarabbi bevezetését javasolja, a gépek ki tudják váltani az egyre nehezebben elérhető élőmunkát. Kivel áll versenyben a magyar autóipar és mit hoz a BMW betelepülése? - tette fel a kérdést Szajlai Csaba moderátor. Urbán szerint Szlovákiával fej-fej mellett állunk versenyben. A Suzukinak nem konkurense a BMW. Bakai Gergely szerint a szlovák bérezéssel és lengyel szakértelemmel versenyez a hazai járműipar és úgy véli, emeli a magyar autóipar súlyát a BMW érkezése.

Emissziós szabályok, kereskedelmi háború

Várkonyi Gábor autópiaci szakértő szerint drasztikus hatással bírna az európai, német és főleg a közép-kelet-európai autóiparra egy komoly kereskedelmi háború Amerika és Európa között. Elsősorban a nagytestű szabadidő-autók és a prémium autók piacát rontja majd. A 25 százalékos vámot nehéz lesz kigazdálkodni, ha ezt bevezetik, az a magyar GDP 0,8-0,9 százalékát elvinné. A szakértő szerint az Audi Hungariát is kellemetlenül érintené egy ilyen védővám bevezetése. A kínai lassulás negatívan hat a német és magyar autóiparra. Ellenszél bőven van, de például a Brexit termelésáthelyezéssel jár, aminek az előnyeit ki kell majd használni, a felszabadult kapacitásokat Magyarországra kell csábítani.

Erdélyi Péter MGE-elnök (Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete) szerint a politika durván beleszól a szabályozásba. Miközben a globális szén-dioxid-kibocsátás csupán 6 százalékáért felelnek a személy- és kishaszonjárművek, a legnagyobb rossznak kiáltják ki ezeket. Szerinte az uniós kibocsátási célok irreálisak.  Várkonyi Gábor úgy véli, drágulnak az autók a szabályozások szigorításával, az emiatt esedékes büntetések pedig majd a fogyasztót terhelik.

Biró Csongor

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..