Yamaha

Tricity a városi divatikon

2016.09.02.

Azt már megszokhattuk, hogy a világ nagy motorgyártói egyre elképesztőbb újdonságokkal, innovatív és divatos megoldásokkal kedveskednek vásárlóiknak a motorosoknak és robogósoknak. Az sem újdonság ma már, hogy egy motor vagy robogó legalább annyira divatcikk, az önkifejezés eszköze, mint amennyire helyváltoztatásra alkalmas használati tárgy.

A Yamaha idén azonban még mindezekre is rátesz egy lapáttal: nem motorozóknak, nem robogósoknak, sőt a kétkerekűektől közlekedéstől esetleg még félőknek, tartóknak készített egy városi mozgásra ideális, igazi kis divatikont, a Tricity-t. Pedig maga a három kerék hajtás a kétkerekűek világában ma már nem újdonság. Több gyártó is kínál a stabilitás, és a stabilitás érzetének növelésére alkalmas elől két kerékkel szerelt robogókat. A Tricityhez hasonló kecses, sármos, könnyű, jól manőverezhető és éppen a nem motorozók számára legjobb kezdetet jelentő 125 köbcentis kategóriában azonban még senki. Ez az esztétikumában is forradalmi újdonságot jelentő városi jármű konstrukcióját tekintve úgy tudta jelentősen növelni a robogózás biztonságát, a kicsúszás veszély csökkentését, a villamos sínek keresztezésekor gyakori elcsúszás kockázatát, a macskaköves történelmi belvárosok csúszós felületeinek stabilizálását, hogy közben megőrizte a robogózás minden előnyét és erényét. Mivel nem vagyok motoros nem tudom mennyire lesz népszerű a motorosok, robogósok körében ez a szimpatikus világújdonság? De mivel nem vagyok motoros van egy olyan érzésem, hogy a nem motorozók köréből számos csoportot, többek között a városi kétkerekű használattól eddig óckodó különböző korosztályú hölgyeket is meggyőzheti a Tricity.

Képre kattintva galéria nyílik!

Sajnos Magyarországon egy új motorkerékpár vagy robogó modell sikere tulajdonképpen le sem nagyon mérhető. Annyira kicsi a legális és új piac, hogy egy-egy nagyon népszerű típus darabszáma is csak néhány tucat, vagy legfeljebb százas eladási nagyságrendet jelent. Évente, országosan. Jó lenne ha a Yamaha Tricity lenne az a jármű, amely eddig nem motorozó, nem robogózó autósok sokaságát ültethetné át városban három kerékre. Jót tenne a környezetnek, a városoknak és mindazoknak, akik megtapasztalnák: milyen érzés a motorozás egyik fő veszélyforrásának a kicsúszásnak a kiiktatásával, viszont annak minden előnyét élvezve közlekedni a dugóktól stresszes belvárosokban. 

Ahogy említettem a magyar motorkerékpár és robogópiac bizonyosan nem alkalmas arra, hogy forradalmasítson egy-egy innovatív újdonságot. Európa 2016-ban azonban Tricity lázban ég. Nem csak a magánvásárlók körében lett egycsapásra népszerű ez a bájos kis háromkerekű, de városi rendőrhatóságok, közszolgálatok körében is egyre népszerűbb. Rómában pedig közel fél ezer egységes külsejű Tricity-vel megindult Zig-Zag nevű cég Tricity kölcsönző szolgáltatása. (https://www.zigzagsharing.com/) Szlogenjük szerint a Tricity-vel könnyű, praktikus, olcsó és biztonságos a közlekedés az örök városban. Ha a Yamaha e korszakalkotó kis újdonsága a most látható ütemben menetel a népszerűség felé, könnyen elképzelhető, hogy néhány éven belül egy Fellini Római vakációjához hasonló, az olasz fővárosban játszódó szerelmi történet főhőse már nem egy két kerekű Vespa, hanem egy három kerekű Yamaha lesz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..